Hangolódj a télre műanyag sípályán!

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 17:44
Magyarországon is egyre több műanyag sípálya található, amelyek remekül segítik a tanulást, illetve a felkészülést a téli, havas síszezonra.

A havazás persze még odébb van, hiszen javában tombol a vénasszonyok nyara, ez azonban jelenti azt, hogy ne lehetne elkezdeni a hangolódást a síszezonra. És nemcsak fejben, tervekkel, hanem csúszással is – főleg, ha még a kezdeti lépéseknél tartunk. Erre kínálnak kiváló lehetőséget a műanyag pályák, amelyekből országszerte jó néhány található, szóval nagy eséllyel a lakóhelyünk közelében is találunk egyet. Vagy legalábbis jóval közelebb, mintha külföldre indulnánk csúszkálni.

„A műanyag pályák nagy előnye a stabilitás, ezáltal pedig iskolai rendszer is épülhet rá – mondta Gutbrod Dezső, a visegrádi Nagyvillám-sípálya üzemeltetője. – A fő profilunk persze a téli síelés, hóágyúval is rendelkeznek a pályáink. és ezt egészíti ki a műanyag pálya, amely az árát tekintve nagyjából a fele a téli áraknak.”

Visegrádon két műanyag pálya is található, egy 50 méteres a kezdőknek és egy 110 méteres a haladóknak, előbbi nagyjából öt, utóbbi 25 méter szintkülönbséggel s meredek kezdettel. A tapasztalatok szerint a műanyag pályákat inkább a környékbeliek veszik igénybe, ezért is van viszonylag sok az országban. Visegrádon persze télen aztán rögtön hóra is lehet váltani – sőt, télen havas, műanyag pályán lehet gyakorolni –, míg máshol, ahol esetleg csak műanyag pálya van, más helyszínen tartott sítáborral folytatódhat a tanulás.

A műanyag felületen ugyanúgy kell tanulni, csak éppen több szilikonra van szükség

A műanyag pálya azért hasznos a tanulás szempontjából, mert kezdőként ugyanazt a technikát kell elsajátítani havon és műanyagon is. Utóbbi esetében arra kell figyelni, hogy a pályát vagy a léceket szilikonos kenéssel kell bevonni, ami elősegíti a csúszást.

A tapasztalatok szerint a gyerekek nagyjából tíz perc alatt átállnak a műanyagról a hóra, hiszen ugyanazt kell csinálni, csak kicsit erősebb mozdulatokkal, míg a felnőttek – a nagyobb csúszás miatt – óvatosabban mennek át a hóra.

Gutbrod Dezső kérdésünkre hozzátette, lehet a visegrádi 110 méternél is hosszabb egy-egy műanyag pálya, viszont akkor hosszabb területen kell megoldani, hogy megfelelően csússzanak a lécek. A műanyag pályás síelés fő szezonja most kezdődik, ősszel hangolódnak rá a sí fanatikusai a télre. Ami a tanulást illeti, egyedül a 3-4 éveseknek nehezebb a műanyag, mint a hó, mert annyira finom még a kicsik mozgása, hogy nehezebben boldogulnak ezen a pályán.

A sieljitthon.hu oldal cikke szerint Magyarországon már 23 műanyag sípálya működik, míg a sielok.hu adatbázisa szerint 29 ilyen pálya érhető el. Ami az árakat illeti, az egyéni órák 4–7 ezer forint között érthetőek el, míg tanfolyamokat 12 és 55 ezer forint között találunk. Egy-egy óra 2–4 ezer forint közötti összegre jön ki, viszont ebben még nincs benne a felszerelés.

Legfrissebb hírek

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Szombaton jótékonysági amatőr síversenyt rendeznek a Normafán

Téli sportok
2024.12.26. 12:08

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Tanácsok, hogy elkerülhetők legyenek a síbalesetek

Csupasport
2023.12.16. 19:12

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg

Csupasport
2023.12.06. 11:14

Ne csapjunk bele egyből, óvatosan kezdjünk: ezekre figyeljünk síelésnél

Csupasport
2023.11.21. 18:20

Motivációs tippek, hogy télen se menjen el a kedvünk az edzéstől

Csupasport
2023.11.11. 14:03

Hűvösebb időben is figyeljünk oda a hidratálásra!

Csupasport
2023.10.10. 12:17
Ezek is érdekelhetik