Hol és mit horgásszunk? Irány Békésszentandrás!

Vágólapra másolva!
2018.09.24. 17:15
Kiszakadnál a városi forgatagból, és a tavasz beálltával vidéki friss levegőt szívnál magadba? Nincs erre jobb alkalom, mint amikor horgászni megy az ember. Ezúttal a békésszentandrási duzzasztó–Hármas-Körös szakaszát ajánljuk. Nem véletlenül, magunk is többször jártunk már ott.

Aki járt már ott, biztosan visszatér. A duzzasztómű környéki víznek olyan hangulata van, amit csak nagyon kevés helyen lehet megtapasztalni. Állandó vízcsobogás, friss levegő, és a vízből kiugráló méretes busák. Ha az ember családdal kel útra, és csak kirándulni jár arra, akkor is érdemes megállni, a gyerekek számára nagy élmény, ahogy az olykor húsz-harminc kilós halak méterre kiugranak a folyóból. Lássunk a békésszentandrási duzzasztóról néhány fontos leírást.

Útvonalleírás: Aki Budapestről vagy a főváros irányából érkezik, annak Kecskemét felől Békésszentandrás elején a benzinkútnál balra kell fordulnia, majd a gáton jobbra és az utolsó lejárón le a folyóhoz. Békéscsaba irányából is hasonlóan egyszerű, Békésszentandrás végén a benzinkútnál jobbra, majd a gáton jobbra és az utolsó lejárón le a folyóhoz – egyébként távolról látszik a hatalmas erőmű. A túloldal meghorgászása is lehetséges, akkor a Békés megyei oldalról át kell menni a komppal, majd balra végig a duzzasztó felé a gáton, és a duzzasztó után valamelyik lejárón balra le a folyóhoz. Mezőtúr felől a kompig kell lejönni, utána jobbra és végig a gáton a duzzasztó felé.

Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, törpeharcsa, domolykó.

 

Horgásztippek: Miután az itt horgászható víz folyó, a Hármas-Körös, itt is a természet diktál. Áradások esetén nem lehet horgászni, az ártere járhatatlan. Szerencsére ez évente néhányszor fordul csak elő. Sokszor zavarja a horgászatot a hordalék, de ez sem állandó probléma, és aki ügyes, ilyenkor is megoldja, hogy fogjon halat. A vízszint a duzzasztónak köszönhetően viszonylag stabil, de előfordulhatnak jelentős vízszintváltozások. Szép keszegfélék, kárászok, nagyobb pontyok, amurok fordulnak elő. Nem ritka a harcsa sem, van, aki kifejezetten ezért érkezik ide, akár az ország másik végéből is. A duzzasztónál szép a balinállomány, érdemes pergetni, és időt szánni rá. Viszont a halállomány kifoghatósága évek óta jelentősen csökken. Az akadóknál folyamatos etetésnél van a legnagyobb esély komolyabb fogásra.

Legfrissebb hírek

Tippek kezdő vegán sportolóknak

Csupasport
2024.01.07. 13:47

Miért jó egyedül futni? Soroljuk a magányos sportolás előnyeit

Csupasport
2022.12.14. 20:29

Könnyen kivitelezhető, hasznos ötletek téli túrákhoz

Csupasport
2022.12.10. 10:05

Kötelező és sokoldalúan használható kellék túrázáskor a ragasztószalag

Csupasport
2022.12.03. 08:23

7 tipp hegymenetre készülő bringásoknak

Csupasport
2022.09.12. 12:07

Ezeket tegye, hogy 40 felett is fitt maradjon

Csupasport
2022.08.01. 09:47

A bringás gyerekülés aranyszabályai

Csupasport
2021.05.28. 17:54

Így lendüljünk formába nyaralás után

Csupasport
2020.07.11. 11:32
Ezek is érdekelhetik