A támadás után Makai újra egyedül futna

Hogy van? Mi történt önnel?
Nem könnyű beszélni róla. Kezdetben segített a feldolgozásban, hogy beszéltem a történtekről, de aztán meglepett, hogy ekkora médiavisszhangja lett az esetnek, és most már kezd megterhelővé válni újra és újra feleleveníteni az eseményeket. Lassan magunkra kell figyelni, hazatérek, először találkozom a gyerekekkel, és azt is át kell gondolnom, mit hogyan mondok el nekik, és fel kell készülnöm, hogyan fogadják az egészet.

„Nem merek többé egyedül futni” – reagált az esetet hallva rengeteg amatőr futó. Az érdekükben is kérem, bármennyire is nehéz, idézzük fel a részleteket.
Nincs jó hírem számukra, mert este, de nem éjszaka futottam. Egy rövid szakaszt leszámítva kivilágított helyen, forgalmas útszakaszon, lakott területen, nem messze az otthonunktól, szóval nem valamilyen elzárt részen. Iszonyatosan ijesztő volt. Odaért hozzám a férfi, lerántott, és ütni kezdett. Reflexszerűen és ösztönösen kiabáltam, védekezni próbáltam, de felmértem, ha továbbra is ösztönösen viselkedem, az az életembe kerül. Háromszor is segítséget kértem, de mindannyiszor hatalmas ütés ért. Kevésbé látható, bokros részre rángatott, s ekkor átfutott az agyamon, hogy az ilyen helyzeteknek nem az a vége, hogy a bántalmazott életben marad... A fejem a földön volt, ököllel ütött, közben a kavicsok az arcomba nyomódtak, és kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Bármilyen ötlet, bármi, amit tudok, kevés ahhoz, hogy ellenálljak. Végig tudatomnál voltam. Az elején belém hasított, hogy úristen, ez most tényleg megtörténik velem...

Tudatánál volt ezután is?
Igen, és ez segített, mert teljesen eszköztelennek éreztem magamat, és úgy gondoltam, legalább abban az egy dologban érvényesüljön a kontrollom, amire van ráhatásom: hogy magamnál maradok.

Hogy van?
Kórházba szállítottak, szerda reggel térhettem haza. A hematóma nyolc napon belül gyógyuló sérülésnek minősül, még kettős látásom van. Egyelőre nem tudni, van-e súlyosabb, maradandó károsodás, remélem, hogy nincs, és a most esetleg a rosszabb irányba mutató jelek, tünetek is elmúlnak. Jövő héten megyek vissza kontrollra.

És a lelki sebek? Mennyi idő alatt gyógyulnak be?
Még nem tudom, ez nagyon egyénfüggő. Óriási megkönnyebbülés, hogy nem történt erőszakos nemi aktus, mert el sem tudom mondani, mennyivel nehezebb lenne úgy helyretenni mindent. És persze eszembe jut, hogy élek, szinte új születésnap ez. Vannak olyan sérülések, amelyek miatt terápiára szorulok, mert bár érkezett pozitív visszacsatolás, most a történtek negatív oldalával foglalkozom. És hadd emeljem ki, mindez nemcsak engem érint, hanem a férjemet is.

Együtt megyünk el pszichológushoz, aki majd szakmai kompetenciája szerint eldönteni, közösen vagy külön kell beszélgetnünk minderről, de a lényeg: mindkettőnkkel történt az egész.

Miért tartotta fontosnak megosztani a nyilvánossággal a történeteket?
Önző módon nekem ezzel kezdődött meg az öngyógyítás folyamata. Hogy ne misztifikáljuk túl a történeteket, ne csináljunk belőle tabut. Ráadásul nyitottság jellemez, eddig is az jellemezte a futóéletemet, hogy megosztom a világgal a sikereket, győzelmeket és az elbukott versenyeket. Így teljes a kép. Az a tapasztalatom, hogy mindenki azokat a posztokat olvassa el, amelyekből magával tud vinni valamit. Ez most rólam szól ugyan, de csak részben. Remélem, aki olvassa, nemcsak a félelmet, hanem valami többet visz magával, olyan tapasztalatot, tanulságot, amelyet a saját életében képes hasznosítani.

Képes lesz egyedül futni?
Most azt hiszem, hogy igen.