Kokó elfelezte a maratoni távot

Ne csak szurkolj, segíts! – ez volt a vasárnap jelmondata számomra. Számunkra, mondhatom így is. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatása kapcsán ez a szlogen volt a trikómon, amelyben a Spar Budapest Maratonin elindultam.

Miután már nincs célverseny, csak a felét teljesítettem a távnak – abban maradtam régi kedves barátommal, Lisztes Krisztiánnal, a korábbi 49-szeres válogatott labdarúgóval, hogy elfelezzük a távot. Mondta, szeretne mielőbb túlesni a futáson, ezért ő kezdett, de úgy alakult, hogy a rajtnál és menet közben is tudtunk találkozni.

Miután én váltottam őt, nem fenyegetett a veszély, hogy elalszom, de ébresztőóra mostanában nem kell nekünk, mert a kisfiam gondoskodik az alvás időben történő befejezéséről…

Szóval büszke vagyok Krisztiánra, ezt hadd mondjam el. Tíz kilométernél azt állította, rendben van, de később már úgy értékelt, a második szakasz erősen megviselte, és bár zrikáltam egy kicsit ezért, magamban nagyon is elismertem. Emlékszem, amikor a pályafutása csúcsán a német bajnok Werder Bremen alapembere volt, súlyos térdsérülést szenvedett, és bár visszatért a futballpályára, évekig kínlódott a sérülés utóhatásaival. Na most: ezzel a térddel, túl a negyvenen a maratoni táv felét is hatalmas dolog lefutni. Visszatérve a jótékonysági akcióra: a pólónkon szereplő telefonszám hívásával bárki azonnal 250 forinttal támogatja a segélyszervezetet, ezt az akciót hirdettük mi is, s nagyon bízom benne, hogy sokan úgy érezték, egy hívás belefér.

A futás? Nemrég Moszkvában lefutottam a maratonit, most ez inkább kikapcsolódás, ünnep volt nekem, élveztem a hangulatot, a zenekarokat, a bácsit, aki furulyával biztatta a versenyzőket, a maskarába öltözött nézőket és a sok gyereket, akik a futókat látva tágra nyílt szemmel nézték, milyen légkörben zajlik a verseny, és talán most kaptak kedvet a futáshoz… A Városliget átalakítása miatt a szokottól eltérő volt az útvonal, de szerintem ragyogó volt a pálya vonalvezetése, a rakpart, a Duna, a Parlament lenyűgöző környezetet adott a futáshoz – még ha a hidakra nem is könnyen kapaszkodott fel mindenki… Ám szuper vasárnap volt, a menyasszonyom meg is várt a cél előtt, hogy együtt fussunk be, szóval megint hatalmas élmény volt a budapesti verseny. És remélem, tényleg sokan voltak, akik nem csak szurkoltak – segítettek is.