Csécsei Zoltán: egy hónap, két nagy verseny

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 15:48
Az ideinél jobb időt szeretne futni a 2019-es Spartathlonon Csécsei Zoltán, aki többek között a 24 órás világbajnokságon is rajthoz áll jövőre, és gratulál olasz futótársának, aki megdöntötte világrekordját.

Korábban már írtunk Csécsei Zoltán téli motivációs praktikáiról, így megtudhattuk, hogy például a jutalomsör sokat segíthet a hidegben futásnál. De az is érdekes lehet, hogy a Spartathlonnal, 24 órás versennyel, Tisza-tavi maratonival dúsított 2018-as szezon után milyen kihívások várnak rá a téli időszakban.

„Ilyenkor kevesebbet versenyzek, Törökbálinton, illetve a februári »Kaposvár dombjai« versenyen szoktam félmaratonit futni a télen, de most egyiken sem veszek részt, ezúttal márciusban lesz majd az első megméretésem – tudtuk meg Csécsei Zoltántól. – A spartathlonos betegség csaknem másfél hónapig tartott, negyven kilométereket tudtam csak futni hetente, november végén voltak már 140 kilométeres heteim, decemberben 150–200, és januárban jöhetnek a hosszabb futások. Még bizonytalan, hogy márciusban milyen távon, 50 kilométeren vagy százon versenyzem-e, ettől is függ, hogy a tél során mennyi pörgős futásom lesz.”

Csécsei Zoltán hozzátette, a jövő évi tervei között szerepel az Ultrabalaton, tagja a 24 órás világbajnokságra, illetve a 100 kilométeres Európa-bajnokságra készülő válogatottnak.

És akkor még nem beszéltünk a Spartathlonról, amely újfent kiemelt helyet foglal el a naptárában. Úgy tűnik, sokakkal ellentétben ő az időben közeli két nagy versenyt is bevállalja.

„Az idei Spartathlonon betegen indultam, lázas voltam, ezért nem is tudtam olyan időt futni, amilyet szerettem volna – folytatta Csécsei Zoltán. – Mindenképpen szeretnék újra ott lenni, és a célom, hogy jobb időt teljesítsek, mint most. Az ősz sűrűnek ígérkezik, hiszen egy hónap van a Spartathlon és az október végi 24 órás világbajnokság között.”

Az ultrafutó hozzátette, a téli alapozás során januártól már a gyorsításon lesz a hangsúly, és a 150–200 kilométeres hetekben már legalább 50 kilométer pörgős futásra is szükség lesz. Érdekesség, hogy az olasz Vito Intini a napokban megdöntötte Csécsei Zoltán futópados világrekordját (151.4 helyett 152.5 km az új rekord), amely nyolc nap híján két éven keresztül fűződött a nevéhez, s mint elmondta, tudta, hogy eljön ez a pillanat, büszke rá, hogy eddig övé volt a csúcs, és gratulál a futótársának.

 

Legfrissebb hírek

Motivációs tippek, hogy télen se menjen el a kedvünk az edzéstől

Csupasport
2023.11.11. 14:03

Hűvösebb időben is figyeljünk oda a hidratálásra!

Csupasport
2023.10.10. 12:17

Csak a felénél vette át a vezetést, és elég volt a komfortzónáján belül maradnia

Csupasport
2023.06.28. 10:57

7 remek tipp magyarországi téli túrákhoz

Csupasport
2023.01.30. 13:30

Csécsei Zoltán: a jövőben még jobb eredményeim lesznek!

Csupasport
2022.11.08. 18:10

Backyard Ultra-vb: a tanulság, hogy érdemes lassabban futni

Csupasport
2022.10.21. 19:31

Backyard Ultra vb: 6. helyen végzett, világrekordot döntött a magyar válogatott

Csupasport
2022.10.18. 10:46

Négyen maradtak versenyben a magyar válogatottból a Backyard Ultra vb-n

Csupasport
2022.10.17. 11:03
Ezek is érdekelhetik