A cél: legyen újabb kondipark Miskolcon!

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 17:35
A miskolci Csanyik-völgyben most túrázással és futással lehet tenni azért, hogy a nyáron már a szabadtéri erősítés szerelmesei is kiváló körülmények között sportolhassanak.

Miskolc második legnagyobb egybefüggő zöldterülete a Csanyik-völgy, itt rendeznek jótékonysági túrázást és futást március 10-én, vasárnap. A szervezők célja, hogy szabadtéri kondipark épülhessen a területen – eddig csaknem két és fél millió forint gyűlt már össze.

„Nagyon sokan túráznak, futnak, edzenek errefelé, ez adta az ötletet, hogy a sportolási lehetőséget bővítsük, s építsünk egy szabadtéri kondiparkot – mondta Makai András, a hétvégi rendezvény egyik szervezője. – Nagyjából hatmillió forintra lenne szükség, hogy egy hatvan négyzetméteres parkot tudjunk építeni, ahol egyszerre nyolc-tíz ember tud sportolni – ha több pénzt tudunk összegyűjteni, nagyobb lesz a park területe. Ha minden a tervek szerint alakul, optimális esetében akár már júniusra átadhatjuk a kondiparkot.”

A jótékonysági rendezvényre négy távon lehet nevezni: lesz egy 8.3 kilométeres túra, valamint 4.9, 8.3 és 16.6 kilométeres futóverseny.

Az összes útvonal érinti a vadasparkot, így családi kirándulásnak is kiváló a vasárnap esemény. Makai Andrástól megtudtuk, már több mint 150 nevezőjük van, de a helyszínen is lehet regisztrálni (reggel 8 és 9:45 között), így nem elképzelhetetlen, hogy 200 fölé nő az indulók száma.

A helyszínen 5500 forintért lehet nevezni, de aki ott volt a decemberi kampánynyitó futáson, annak 5000 forintot kell fizetnie. A résztvevők rajtcsomagot, a legjobbak befutóérmet kapnak, s ha valakinek van lehetősége, nagyobb összeggel is segítheti a kondipark építését: a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club 11734073-20004714-00000000 számlaszámára lehet utalni.

Reméljük, a nyáron már nemcsak futni és túrázni lehet a Csanyik-völgyben, hanem a szabadtéri edzések kedvelői is kiváló körülmények között készülhetnek.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert a MAFC, a MÁV Előre és a Miskolc

Röplabda
2024.10.24. 21:28

DVTK-varázs: immár a jó autók is vonzerőt jelenthetnek

Labdarúgó NB I
2024.10.11. 16:50

A Vasas kilenc góllal Pécsen, a Honvéd eggyel nyert Miskolcon a pólóbajnokságban

Vízilabda
2024.09.18. 21:00

Fesztiválhangulatban ért véget az Európai Egyetemi Játékok

Egyéb egyéni
2024.07.25. 23:49

Újabb rekordméretű sportesemény házigazdája Magyarország

Egyéb egyéni
2024.07.12. 22:51

Válogatott: az U18-asok a 94. percben szerzett góllal győzték le a svédeket

Magyar válogatott
2024.06.08. 16:12

Több mint ötezer résztvevőt várnak az Európai Egyetemi Játékokra Miskolcon és Debrecenben

Egyéb egyéni
2024.06.03. 20:01
Ezek is érdekelhetik