Az észtek „átlagos” extrém sízője

Bár a körülmények Észtországban nem a legoptimálisabbak a síeléshez, a 17 éves Kelly Sildarunak esze ágában sincs elhagynia a hazáját, ahol sokkal könnyebb a sztárok élete, mint az Egyesült Államokban.

A tizenhetedik születésnapját februárban ünneplő Kelly Sildarut az év legjobb fiatal sportolójának választották Észtországban, ami azért nagy szó, mert az extrém síző hölgy hazájában 318 méter magas a legmagasabb hegy…Vagyis a feltételek nem feltétlen a legkedvezőbbek ahhoz, hogy valaki a világ legjobbjává váljon, ő azonban már a tavalyi, pjongcsangi téli olimpián is aranyesélyesként indult volna, ha egy makacs sérülés nem akadályozza meg abban, hogy részt vegyen a játékokon. 2016-ban, mindössze tizenhárom évesen a legfiatalabb versenyzőként nyert aranyérmet a téli extrémsport viadalon, a Winter X Gamesen, amelyen ő volt az első észt, aki egyáltalán érmes helyezést ért el. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy tényleg erre a sportra született az pedig szinte egészen elképesztő, hogy mindössze két évesen kezdett el síelni tanulni, abban a korban, amikor sokan még épphogy megtanulnak stabilan járni.

„Abban az időben az édesapám és a barátai sokat síeltek, és állandóan őket akartam utánozni. Persze volt, amihez még kicsi voltam, ezért nem engedték. Észtországban a legmagasabb pont alig háromszáz méter magas, szóval elég kicsi, de idővel egyre többet utaztunk, eljutottunk például Alpokba, így egyre több lehetőségem volt gyakorolni, de csak szép lassan, lépésről lépésre haladtam. Imádom, amit csinálok.

A sérülésem pedig megtanított arra, hogy ha lehetőséged van olyasvalamit csinálni, amit szeretsz, akkor csináld, mert soha nem tudhatod, mikor kell abbahagynod. Soha ne mondj nemet semmire, amit szeretnél, és szerezz annyi új élményt, amennyit csak tudsz.”

Mindazonáltal hiába számít valóságos csodagyereknek, egyáltalán nem szállt el magától, sőt, a tinédzserek átlagos, olykor szürke, olykor izgalmakkal teli életét éli. A versenyekre például rendszeresen viszi magával a tankönyveit, és ha van egy kis ideje nekiáll megírni a házi feladatát.

„Mindig is átlagos, normális gyerek voltam. Amióta először aranyérmes lettem az X Gamesen az emberek megnéznek, amikor végigmegyek az utcán, de az észtek túl félénkek ahhoz, hogy odajöjjenek és közös képet készítsenek. Azt hiszem, Észtországban sokkal könnyebb hírességnek lenni, mint mondjuk Amerikában, úgyhogy nem panaszkodhatok. Ha utazunk, a versenyekre mindig viszem magammal a könyveimet és az iskolai felszerelésemet, ha van egy kis időm, megcsinálom a házi feladatomat. Amikor pedig hazamegyek ugyanúgy megyek iskolába, mint bármelyik másik gyerek.”

Az édesapja, Tonis évekkel ezelőtt otthagyta az állását, és a lánya edzője lett, hogy minden erejével segítse Kelly fejlődését, azon pedig meg sem lepődünk, hogy az öccse, Henry is egyre ügyesebb, és őt is nagy tehetségnek tartják. Persze az édesapja amellett, hogy támogatja, félti is őt. Mindenesetre Kelly arra a kérdésre, hogy tizennyolc évesen megcsinál-e majd olyan trükköket, amiket most az apukája nem enged, azt válaszolta, hogy nem, mert akkor is ő lesz az edzője, és hallgatnia kell rá. Ez lenne a tökéletes munkakapcsolat titka?

„A családom nagyon segítőkész, és sokkal jobb móka velük utazni és készülni a versenyekre mintha ismeretlenekkel kellene ugyanezt végigcsinálnom. A tesóimmal egymást inspiráljuk. Bárhol vagyunk, versenyzünk, hogy ki tud egy trükköt jobban megcsinálni.”

Nem titkolt célja, hogy minél több aranyérmet nyerjen a téli olimpiákon, ám bármennyire kézenfekvő lenne, hogy ha tud külföldre költözzön, és olyan országban éljen, ahol sportszakmailag jobbak az adottságok, neki esze ágában sincs elhagyni Észtországot.

„Nem hiszem, hogy szükségem lenne a költözésre. Nem is vágyom rá, mert az összes barátom Észtországban él, és nagyon-nagyon szeretem a hazámat.”