Fuss és láss! – ha lehet, olcsón

Megtaláltam a választ a kérdésre, miért is olyan jó kicsit távolabb élni (és futni) a város zajától – azért, mert meghallják az embert.

Ha köszön, akkor is – de ha kér valamit, akkor is.

Ez a történet (talán…) picit túlmutat azon, milyen, amikor futóbolondként végre kipróbálhatok olyasmit, amit előttem már megtett tucatnyi másik, hobbikocogásról író szaktárs. Sőt, ez a történet azért lehet rendhagyóbb, mert nem a futóluxuscikkek egyik irigyelnivaló ékkövét tesztelgettem (amely holmi természetesen exkluzív, feltűnő, dizájnos, és tulajdonképpen helyettünk fut), hanem évek kutatómunkája után a hétköznapi sporttársak által vágyott hétköznapi felszerelésére bukkantam egy hétköznapi boltban.

Egy szemüvegről szól a mese.

Az elmúlt négy-öt év során bekopogtattam tucatnyi optikába, vajon ismernek-e olyan, kocogás közben hordható pápaszemet, amellyel futás közben tűélesen láthatom a sportórámon megjelenő legapróbb betűket és számokat. S hogy a történet veleje se legyen homályos: távolra jól látok, nekem csak olvasáshoz kell szemüveg (vagyunk így néhány milliónyian, ugye?), viszont a betűbogarászáshoz már erősebb dioptriára van szükségem.

Messzire nézve azt is megmondom, a Vác felé vezető bringaút melletti fákat kopácsoló harkálynak milyen színű a szeme, ellenben a kartávolságban lévő feliratok ködbe vesznek – a nagyjából ismerős kontúrok alapján tippelgetek számokra, ám az aprócska mátrixbetűkből semmit sem tudok kiolvasni.

A futóembernél, aki ráadásul pulzusmániás és kütyübolond, ez fájdalmasan nagy hiányosság!

Pedig a sportórám a maximumot nyújtja, hatalmas a képernyője, bitang nagyok a főkijelzőn megjelenő számok, egyértelmű jelzés a navigációs funkcióban, de a kvarcfelület apróbb részletei (betűk, ikonok) számomra láthatatlanok – és gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a menet közbeni „vaksiskodás” problémát okoz. Olvasószemüveget a betonos futáshoz nem viszek magammal (nincs hova tennem), terepen már egy fokkal jobb a helyzet, mert a vizes tömlők hordására is alkalmas futómellény egyik zsebébe befér az okuláré, s ha valamit nagyon el akarok olvasni – például útbaigazító táblát az erdőben –, előveszem onnan.

A nagy vágyam mindig is az volt, hogy legyen olyan speckó (futó)szemüvegem, amelyet nem kell le- és felkapdosnom, hanem csak futok és olvasok egyszerre (és már hallom is a megjegyzést, hogy akkor miért nem futok kontaktlencsében, viszont erre kapásból van válaszom: többször megpróbáltam, de képtelen vagyok a szememben turkálni).

Ezen a ponton kanyarodhatunk vissza a vidéki lét egyszerű nagyszerűségéhez. A látszerészboltok ajtaján való kitartó kopogtatások alkalmával a „futó-olvasószemüveg témában” majd' mindegyik optikustól azt a választ kaptam, igen, uram, létezik ilyen holmi, ám a speciális keret és a belevaló lencse nem „occó” mulatság (több tízezer forint). Na, de nekem éppen hogy „occó” kellett. Először ugyanis próbálni akartam: vajon az ilyen öszvérpápaszemben mennyire hibátlan a futó- és az olvasási élmény? Kompatibilis-e a futás, az edzés és az órára való sűrű rápillantás a betonon vagy az erdő ösvényein? Vajon a lencse a lihegés és izzadás hatására párásodik-e? Kényelmesen ül a szemüveg az orrnyergen vagy sem? Stabilan tartanak-e a szárak, netán csúszkálósak és kényelmetlenek hosszú távon?

Az ilyen huncutul összetett igénylista kapcsán általában udvariasan kitessékelik az őrülteket a boltokból, pedig lássuk be, senki sem dob ki egyszerre sokat és szívesen a nehezen megspórolt dugiforintjaiból.

A futóféléknek bizony még a csekélykének tűnő öt-tízezres költség is fáj, akkor főleg, ha egy-egy ilyen cucc (esetünkben a szemüveg) már az első futás után alkalmatlannak bizonyul, s csak a rejtekfiókok egyikében csilloghat tovább az idők végezetéig – tudniillik az ilyen „tévedésfelszereléseket” odahaza jobb a sötét rekeszekben tárolni, különben sérül a világméretű jelszavunk: mi nem költünk, mert a futás a legolcsóbb sport!

S lám, nem volt hiábavaló a négy éven át tartó kérdezősködés. A Gödön működő Judit Optika tulajdonosa (a cégér alapján értelemszerűen Judit) nemcsak hogy meghallotta a kérdést, mi több, nem is tartotta futókülöncködésnek az ügyet, hanem a régi boltosok türelmével és szívósságával utánajárt az ügynek; majd hosszú hónapok kutatómunkájával talált és hozatott is olyan szemüveget, amelynek az amúgy dioptria nélküli lencséjének alsó részébe beépített, néhány milliméter magas és széles kockája egy háromdioptriás olvasószemüveg hatékonyságával teszi láthatóvá a bolhányi számot, betűt a futóórán, és egyáltalán mindent, ami a szemtől negyven centiméterre a látómezőbe kerül.

 

 

És nem párásodik.

És nem lötyög.

És nem szorít.

És könnyű.

És futás közben működik mint védő- és mint olvasószemüveg (is).

Látom az órám feliratait! Az évek óta homályba vesző pulzuszóna célértékeket, a köridőt, a tempót, a távolságot és egyáltalán az összes tized milliméteres feliratot. Látok mindent, ha picit lefelé mozdítom a szemgolyómat, ha pedig előremeredek, olyan a világ, mintha nem lenne rajtam szemüveg. S ez az optikai csoda – amelynek, mint a rövid bolti továbbképzés alkalmával megtudtam, a beépített dioptriás változataiból 1-es, 1.5-ös, 2.5-ös és 3-as erősségű létezik – cakompakk nem került többe 4500 forintnál.

Itt a mese vége.

Már futottam ebben a speciális és „occó” szemüvegben intervallum- s küszöbedzést (ilyenkor ugyanis elég sokszor kell nézegetni a futóóra kijelzőjét, hogyan is áll az ember tempó- és pulzusügyileg), zötyögtem már terepen több mint hét órán át hegyen-völgyön, de járhattam benne bárhol, megváltozott körülöttem a világ, mert végre látom a részleteit is.

Az apró betűsöket is…