Viccből nevezett be a versenyre, azóta már ultrákat fut a Szavanna Trail dobogósa

Kőrös AnikóKőrös Anikó
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 20:42
Tuboly Bence csupán néhány éve kezdett el futni, előtte hosszú éveken keresztül futballozott. A terepfutást eleinte nem kedvelte, de barátai hatására ez is megváltozott.

„Aszfalton, rekortánpályán kezdtem kisebb távokkal, öt-hat kilométerekkel – meséli Tuboly Bence. – Az első nagyobb futóversenyem 2018-ban a Szilveszteri Hegyimaraton volt Zalaegerszegen, ahová az egyik csapattársammal viccből beneveztem a huszonnégy kilométeres távra. Úgy mentem neki, hogy még életemben nem futottam ennyit, semmi tapasztalatom sem volt, mondhatni »meghaltam«. De a versenyhangulat megtetszett, jól éreztem magam. Ezután már a futás került előtérbe, mellette keresztedzéseket végezem, a futballt pedig abbahagytam.”

Bár eleinte nem szerette a dombokat, Bence később a terepfutást is megkedvelte, barátai ugyanis gyakran jártak ki futni a természetbe. Velük kezdett el komolyabban edzeni, hol aszfalton, hol terepen. Emlékezetes versenyei közül a május 15-i zalaegerszegi Koraszülött Futást emelte ki.

„Hatvanöt kilométert futottam 5 óra 59 perc alatt, amivel második lettem. Július 8-án a Backyard Ultrán is részt vettem, ahol óránkénti indulással sikerült összességében 80.5 kilométert megtennem. Ez volt a leghosszabb távom egy nap alatt. Megemlíteném Murányi Gábor barátomat, aki még aktívabban ultrázik, neki köszönhetően sikerült megszeretnem a hosszú távokat.”

Tuboly Bence nemrégiben a Szavanna Trail huszonhárom kilométeres távján szerzett dobogós, harmadik helyet. A verseny a nagy meleg ellenére is nagyon tetszett neki, egy óra negyven perces időt lőtt be magának, de így, hogy pár perccel több lett, is elégedett az eredményével.

„A huszonhárom kilométerben ötszáz-hatszáz méter szint volt, és a harmincegy fok is megviselte az embert, de nagyon tetszett, jó volt, biztos, hogy vissza fogok ide térni. Kicsit fura volt, hogy nagyrészt homokos pályán kellett futni, ez is nehézséget okozott. De összességében elégedett vagyok, az 1:43:40-es időeredményemmel is.”

A futás mellett hobbiszinten Spartanozik is Bence, de elmondása alapján az csupán jó buli. Előfordul, hogy mikor nincs más versenye, akkor elmegy a barátaival például a sprint távra. Komolyabb tervei természetesen a terepfutással vannak az idén őszre.

„A következő versenyem az október 7-i Vadlán lesz, ott ötven kilométeren indulok, amiben körülbelül ezerkétszáz méter szint van. Ott négy óra húsz perces időt szeretnék menni, ha ez összejönne, azzal maximálisan elégedett lennék. Már most a nyár folyamán erre készülök, pont ezért is jött jól most a Szavanna Trail. A másik Zalaegerszegen a Szilveszteri Hegyimaraton lesz, ott negyven kilométert fogok menni, abban is van majdnem nyolcszáz méter szint. Tavaly három óra két perc alatt teljesítettem, most három óra alá szeretném bevinni. Ez a két fő versenyem az idei évre.”

Legfrissebb hírek

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Vécsei Bálint: Tapadunk az élmezőnyre a Pakssal, a tavasszal bármi megtörténhet

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 10:36

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08

Hiába volt több helyzete a Zalaegerszegnek, az MTK egy pontot elhozott idegenből

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 18:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 15:10

Dupla nulla! Nem született gól a kiesés elől menekülő csapatok zalaegerszegi összecsapásán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 16:28

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00
Ezek is érdekelhetik