Éjszakai Spartan Race Sankt Pöltenben

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 10:07
Aki teheti, hétvégére utazzon el az alsó-ausztriai régióba, ahol az akadályfutó-versenysorozat következő állomása várja a résztvevőket – a naplementét követően is rendeznek futamot.

A túrázásnál sokkal összetettebb erőpróba, a Spartan Race azoknak a kalandvágyó szabadidős sportolóknak ajánlott, akik vízben vagy sárban is szívesen elmerülnek, hogy adrenalinlökethez jussanak. A Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó-versenysorozata, amelynek Ausztriában is jelentős hagyománya van.

Az ausztriai versenysorozat következő állomása május 10-én és 11-én, vagyis pénteken és szombaton lesz Sankt Pöltenben. Az alsó-ausztriai helyszínen nemcsak profik, hanem kezdők is megtalálják a maguknak való megméretést, sőt a legkisebbek jelentkezését is várják: a Spartan Kids résztvevői három távon, valamint korcsoportokban vetélkedhetnek már pénteken.

A péntek még egy érdekességet tartogat: a legkedveltebb versenytávot, a Sprintet ezúttal napnyugta után is teljesíteni lehet. Öt kilométeren kell húsz akadályt csaknem negyven perc alatt leküzdeni. A Spartan Night Sprintet este, de nem éjszakai sötétségben rendezik, a szervezők ugyanis igyekeznek megfelelően megvilágítani a terepet és az akadályokat. A jelentkezők azonban jobban teszik, ha beszereznek maguknak egy fejlámpát.

Minden rajthoz álló pólót kap, amelyen fluoreszkál a felirat – viselése nem kötelező, de erősen ajánlott, már csak a jobb láthatóság miatt is. A Spartan Race eleve sérüléssel fenyeget, sötétben, rossz látási körülmények között a veszély csak fokozódik. Ezért a szervezők minden jelentkezőt arra kérnek, vigyázzon saját és mások testi épségére is.

Aki teljesíti a Sprint-távot, egyharmad részben már megszerezte a trifectát. Aki ugyanis egy naptári éven belül a Sprint, a Super és a Beast versenytávot teljesíti, elnyeri a három darabból összepattintható trifecta medált.

 

Az őrült futam főbb jellemzői

– különböző versenytávokon tehetjük próbára az erőnket és bátorságunkat

– változatos terepakadályokat kell a lehető legrövidebb idő alatt leküzdeni

– kúszni, mászni, függeszkedni, cipelni, valamint dárdát hajítani is kell

– extrém körülmények között rendezik meg, vízben gázolhatunk, sárban dagonyázhatunk


 

Legfrissebb hírek

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Jánó Zétény útja Grazon és Salzburgon keresztül vezethet egy elit bajnokságba

Légiósok
2025.03.14. 08:43

Rodríguez Pedro: Az én teljesítményem mit sem ért volna, ha nem nyerünk

Kézilabda
2025.01.24. 08:52

Chema Rodríguez: Számunkra ez olyan volt, mint egy döntő!

Kézilabda
2025.01.23. 22:51

Fazekas Gergő: A magyar szívvel sikerült legyőzni az osztrákokat

Kézilabda
2025.01.23. 22:41

„Sipos és Ligetvári a példaképeim, mentálisan lesz megterhelő nekem a magyarok elleni meccs”

Kézilabda
2025.01.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik