Csécsei Zoltán: az idő volt a legfontosabb

Igazából nem is a címvédés volt a fontos, hanem az időeredmény.

„Összehasonlítottam a tavalyi és az idei verseny előtti edzéseimet, és ezek alapján azt gondoltam, hogy tíz perccel tudok jobbat menni, ami majdnem be is jött – mondta a tavalyi pályacsúcsát kicsit több mint nyolc perccel megjavító Csécsei Zoltán. – Az időeredmény volt a fő célom. Az sem érdekelt volna, ha valaki megelőz, mert ha, mondjuk, harmadik, esetleg negyedik leszek, de javítok, akkor elértem a célomat. Nyolcvan kilométernél kicsit megijedtem, hogy elfutottam magam, mert hat óra alatt teljesítettem, és kilencventől már eléggé szenvedtem. Hét óra harminchat perc alatt jutottam el százig, az utolsó tizenegy kilométerhez pedig kellett még ötvenhét perc.”

Csécsei Zoltán végül 8:32:46 órás idővel ért célba, és a győzelme sem forgott veszélyben: nagyjából másfél órával előzte meg a második helyezettet.

Ennek kapcsán hozzátette, bár a Tisza-tónál látta, hogy nincs előtte senki, a viadal háromnegyedéig általában nem szokott ezzel foglalkozni. Ahogyan fogalmazott, például egy 220 kilométeres versenyen 160 kilométernél még semmi sem dől el.

„Reggel hét órakor rajtoltunk – akkor a gáttól nem messze lévő fák még adtak némi árnyékot, de nyolc órától nulla árnyék mellett futottunk – tért ki Csécsei Zoltán a Tisza-tavi viadal egyik nagy nehézségére. – Szerencsére a tó felől mindig fúj egy kis szél, és ha az ember folyamatosan vizes, érezni némi hűtést. Amikor meleg van, mindig fehér, hosszú ujjú kompressziós felsőben futok, amely ráfeszül a testre, így ha beteszem alá a jeget, nagyon jól meg is tartja. A frissítőpontoknál rendre annyi jeget vettem fel, amennyit csak tudtam, bár tizenegy óra körül mondtam a bringás kísérőmnek, hogy ne adjon többet, mert kezd hűvös lenni.”

A 34 esztendős ultrafutó jól bírja a meleget. Az építőiparban dolgozik, és a munkájával jár, hogy rendszeresen a tűző napon kell lenni, míg gyerekként minden nyáron reggeltől estig a szabadban volt (Somogy megyéből származik, így a Balaton is közel volt), ennek köszönhetően is hozzászokhatott a napsütéshez.

Sőt néhány éve, az első Deseda UltraMaratonon 16 futó állt rajthoz a 40 fokos kánikulában, és egyedül ő teljesítette a 252 kilométert.

„A két győzelem után már mondhatom, hogy a kedvenc versenyem az Ultra Tisza-tó, és szerintem lesz harmadik próbálkozás is. Szeretném még tovább javítani az időmet, hogy nyolc óra huszonvalahány perc alatt érjek célba, legfeljebb akkor nem indulok, ha valamilyen válogatott verseny szól közbe – csak az lehet fontosabb. A Tisza-tónál ad egy kis pluszt a szép hely, de nekem többet jelent, amikor azt látom, hogy a korábbi önmagamhoz képest gyorsabb vagyok. Ha látom, hogy harcban vagyok az időmmel, s jobban megy, mint korábban, ez lendületet ad, és nem számítanak a körülmények.”

fotó: archív