Konditerem a táskában

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 13:41
Szép izomzat és fogyás – kortól, nemtől függetlenül. Napjaink kedvenc edzésformáinak egyike a TRX, amely szakértő segítséggel biztonságosan űzhető – de nem hatalmas túlsúllyal.

Élsportoló edzése, köztéri kondipark – egyik-másik helyen már-már elmaradhatatlan a TRX, azaz a Totalbody Resistance Exercise, a teljes testtel végzett ellenállásos edzés. A saját testsúlyos tréning alfájának és ómegájának számító mozgásforma és a jellegzetes eszköz az elmúlt nyolc-tíz évben nagy népszerűségre tett szert, a versenysportolók más céllal, de ugyanúgy használják, mint a „kocasportolók”.

„Az eszközt az amerikai tengerészgyalogosok hatékonyabb felkészüléséhez fejlesztették ki – jegyezte meg Bozsik Ildikó személyi edző és életmód-tanácsadó, aki természetesen TRX-edzéseket is tart. – Hamar elkezdték használni a rehabilitációban is, ahonnan, akárcsak a fitneszeszközök nagy része, elterjedt.”

Könnyű sorra venni a TRX előnyeit. A kondigépekkel ellentétben, amelyek izoláltan egy-egy izomcsoportra összpontosítanak, minden izomcsoportot megmozgat. Különösen fontos, hogy a tartóizmokat, az úgynevezett core izmokat – a has, a medence, a fenék és a hát izmait – erősíti. A kezdőktől a haladókig bárki bármikor elkezdheti, használata megfelelő módszerekkel egészen magas szintre fejleszthető. Bozsik Ildikó példát is hozott: a stúdióban van olyan tízéves tanítvány, aki nem versenysportoló, neki a TRX jelenti a mozgást. A másik véglet a 70 év feletti óralátogató.

„Idősebbeknek kevésbé járható út, hogy mindenfajta sportmúlt nélkül kezdjenek el TRX-ezni, az ebben a korban lévő érdeklődőket eleve jellemzi a sportos életmód.”

A TRX-szel kimondottan szép és esztétikus izomzatot lehet fejleszteni, ugyanakkor aki izomtömeg-növelésre törekszik, annak nem a TRX a megoldás. Akkor sem, ha az eszköz a lehetőségek végtelen tárháza. Bozsik Ildikó szerint azért is annyira népszerű a TRX, mert olyan, mintha egy táskába csomagolt konditermet hordanánk magunkkal – egyébként a tartás és az egyensúlyérzék javítására is tökéletes.

Sokan úgy gondolják, a már szinte bárhol beszerezhető hevederrel pofonegyszerű az edzés, szakember sem szükséges hozzá, ám bármennyire magától értetődőnek tetszenek a gyakorlatok, elkél a segítség.

„Az alapmozgásokat is lehet rosszul végezni, ezért a kezdőknek mindig azt tanácsolom, legalább néhányszor konzultáljanak szakértővel. Általánosságban nem lehet megmondani, mire kell figyelni, mert személyenként, edzettségi állapottól függően is nagyon eltérő a helyzet. Az órákon ugyanakkor gyakran kell szólni amiatt, hogy ne rángassák a hevedert, inkább figyeljenek a kontrollált mozgásra. Fontos a medence és a derék helyzete, továbbá hogy ne homorítsunk. Az evező mozdulatnál nem kell felhúzni a vállat, és a térdeknek sem szabad jobbra-balra mozogniuk, hanem a boka vonalában kell maradniuk. Sok mindenre kell figyelni, és ha így teszünk, nagyon el lehet fáradni.”

Az átlagfelhasználóknál jellemzően hiányoznak az alapos anatómiai és biomechanikai ismeretek, nem tudják, melyik izom honnan ered, hol tapad, hogyan mozog – ezért sem árt a szakértő segítség.
(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 júniusában.)

Nagy túlsúllyal inkább ne!

Noha sokan azért vesznek TRX-et a kezükbe, hogy megszabaduljanak a felesleges kilóktól, érdemes óvatosnak lenni. Bozsik Ildikó szerint a nagyon nagy túlsúllyal küzdő embereknek nem ajánlott TRX-szel kezdeniük, a saját testsúlyos mozgással ugyanis túl nagy tömeget kellene megmozgatniuk, amire még nem kész a testük, az izomzatuk. Ilyenkor érdemes más edzésformákkal leadni néhány kilót, aztán a TRX-re váltani.


 

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35

Tíz éve ezért dolgozott, most elérte – világbajnok lett

Csupasport
2023.12.20. 11:13

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Hogyan maradjunk fittek karácsonykor? – 10 tanács az ünnepekre

Csupasport
2023.12.14. 20:10

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Ezeket az eszközöket érdemes beszerezni otthoni edzéshez

Csupasport
2023.11.25. 14:00
Ezek is érdekelhetik