A haláltól nem fél a francia pókember

A francia pókemberként elhíresült Alain Robert a minap megmászta a hongkongi hatvannyolc emeletes, 283 méter magas Cheung Kong Centert, majd kitűzött egy Kína és Hongkong közötti békét támogató zászlót. Mindezt ötvenhét (!) évesen, két héttel azután, hogy lejárt az eltiltása, amely alapján sehol sem mászhatott Hongkongban.

Na meg az egykori szülői ház, merthogy először – kapaszkodjanak meg – tizenegy évesen mászott fel a saját lakásukba. Akkoriban a hetediken laktak, képzelhetjük, mit szóltak a járókelők, amikor a kis Alain elkezdett felmászni a ház oldalán. Ekkor persze aligha sejtette, hogy ez lesz a „munkája”, ám bármennyire hihetetlen, tényleg így lett.

Tizennyolc évesen kötötte meg az első szponzori szerződését, de csak tíz évvel később tudott megélni az épületek megmászásából. Addig egy sportboltban vállalt munkát, a főnöke pedig kimondottan nagyvonalú volt, ugyanis annak ellenére teljes fizetést adott neki, hogy csak heti tizennyolc órát dolgozott. Manapság viszont nincs szüksége ilyesmire, bátorságra, elszántságra, és maximális koncentrációra annál inkább. Bár voltak már kisebb-nagyobb sérülései, eddig megúszta súlyosabb baleset nélkül. Chicagóban egyszer megcsúszott, ám gyorsan és hideg fejjel reagált, így szerencséjére nem zuhant a mélybe.

De vajon tényleg nem fél, amikor több száz méter magasan, kötelek nélkül mászik egy felhőkarcolón, ahol egyetlen lépés is végzetes lehet?

„Gyerekként féltem a magasban, a mászással ezt a félelmet akartam legyőzni, ami valójában a haláltól való félelem – mondta. – Kiskoromban láttam egy filmet, amelyben lezuhant egy gép, és a hegyen másztak fel, hogy megmentsék az utasokat. Ez inspirált, az volt az álmom, hogy mászhassak.

Élvezem az ezzel járó kockázatot, mert ez tart életben. Minél közelebb vagyok a határaimhoz, annál elégedettebb vagyok. Szükségem van erre, akkor élek igazán, ha közel vagyok a halálhoz.”

Az persze érthető, ha egy film hatására már gyermekként elkötelezte magát a mászás iránt, de vajon miért döntött úgy, hogy a hegyek helyett az épületeket célozza meg, és mindezt különösebb biztonsági felszerelések nélkül?

 

 

„Ha kötelekkel másznék, az sport lenne, és az egyáltalán nem érdekel. Az izgat, ami nehéz és halálos. Ez inkább egyfajta életstílus.

Szükségem van rá, hogy az ujjam hegyével megérintsem kicsit a halált, ezáltal sokkal jobban élvezem az életet. Van, akinek tetszik, amit csinálok, van akinek kevésbé, általában a rendőrség is izgatottan figyeli a mászásaimat.

Élvezem, hogy elkaphatnak, olyan vagyok, mint egy kedves bűnöző.”

Persze, mint meséli, túl az ötvenen azért már könnyebb célpontokat választ, mint harmincévesen, amikor még jóval makacsabb is volt. Napi egy óra edzés elég neki, bevallása szerint inkább az akaraterő az, ami igazán számít. És hogy mi az, amitől fél, ha a magasság nem riasztja el? Erre elég egyértelmű választ adott: az unalom.