BLOGRA FUTOTTUNK Csinos futócsaj a zebra közepén

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 09:28
Miről ismerszik meg a mozgás, az edzés iránt vágyakozó hobbifutó? Hogy az utcán is lesi, vajon ki kocog vele szemben, ha pedig blogszörfösről van szó, a neten is a futós cikkeket kutatja.

Tekintettel arra, hogy parkolópályán vagyok futásügyileg, és már nagyon hiányzik a mozgás, kezdek irigy lenni azokra, akik futhatnak. Először még örültem is, hogy kicsit muszáj pihennem, de most már elég volt. Az élet küldi a jeleket, hogy menjek már: a minap a zebra túloldalán kiszúrtam egy nagyon csinos futócsajt, bár már sötétedett, a pink felső láttatta, hogy egy bombázó várakozik a zöldre.

Amikor pedig szembetalálkoztunk a zebra közepén, láttam, hogy Túróczi Réka volt, s olyan lazán, könnyedén futott, hogy belesajdult a szívem.

 

Túróczi Réka valóban csinos, feltűnő jelenség a futók körében

 

Egyébként is szinte csak futókat látok magam körül – szerintem rajtam kívül mindenki fut. Talán nemsokára én is mehetek, véget ér a mozgásmentes időszak, amit azért sem bánnék, mert elkezdtem feltölteni a készleteimet télire: még nem látszik, de nem szeretném, ha többet híznék annál, mint amennyi még megengedhető. Szóval, zabálok állandóan, ezen nincs mit szépíteni, aminek az az oka, hogy a nyáron nagyon lefogytam, és mivel többet már nem szerettem volna, elkezdtem egyre többet enni – ezt a jó szokásomat pedig tartom a mai napig. A kaja a sok mozgás mellett semmiféle problémát nem okozott, és néhány kiló simán elférne még rajtam, de nem vagyok naiv, ha nem mozgok, katasztrofális következményei lesznek. Ha viszont visszaáll a heti négy-öt edzés, nyugodt szívvel tömhetem majd magam.

S hogy mitől fogytam le sok-sok centit derék- és csípőtájékon? A sok résztávozás lehet az oka, a heti három-öt futásomból kettőt edzettem így a nyáron, és ez az edzés égette a zsírt rendesen.

A kompressziós övemmel lassan hulahoppkarikázni tudok, be kell szereznem egyel kisebb méretet. A brüsszeli félmaratonin beletettem két ducira töltött, félliteres, puha falú kulacsot, s leginkább azért ittam már, hogy fogyjon belőle, mert lehúzta az övemet, amely folyton le akart rólam csúszni – bizony nem kellemes a versenyen ilyesmivel foglalkozni.

No de a lényeg: rajtam kívül mindenki fut. Nézzük, milyen bejegyzések születtek a héten!

 

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM (blog)


A szerző váltóban teljesítette a Panoráma Trailt, a táv 45.3 kilométer volt, 1500 méter szintemelkedéssel. Nem volt egyszerű a teljesítés, de sikerült a befutó Füzér várába!
Azonban bármennyire is élvezte az erdőt és a tájat, a konklúzió mégis az lett, hogy a terepfutás nem neki való, az aszfalt és a rekortán az igazi!

 

MITHAELNEL.WORDPRESS.COM


Mátra Trail-beszámoló. A kihívást a bejegyzésében megörökítő versenyző az M-távon indult, amely 19 kilométer hosszú, nagyjából 800 méter szintemelkedéssel. Volt itt zergézés, esés és nagyon vicces, de találó biztatás egy sráctól a barátnőjének!

 

WITHOUTACATHARSIS.BLOG.HU


A szerzők saját bőrükön tapasztalták meg, hogy bizony, egy-egy versenyen előfordulhatnak furcsaságok, megmagyarázhatatlan jelenségek, amelyek megkérdőjelezhetik a saját, illetve mások teljesítményét…

 

BARATRUNNING.COM


A szerző a balatonfüredi RUNdevu tizenkét órás versenyén vett részt, amely két kilométeres pályán zajlott.
Olyan jól sikerült a felkészülés és maga a verseny is, hogy a tizenkét óra alatt teljesített 110 kilométerrel meg is nyerte!

Óriási teljesítmény, amihez csak gratulálni lehet!

 

WELOVEBUDAPEST.COM


Végül találtam olyan összeállítást is, hogy melyek Budapest legkedveltebb rekortánborítású futópályái. Kilenc pályaleírást találni a bejegyzésben – úgyhogy futásra fel!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Futástól az ágyig: a lustaság fél egészség


KREMLICZA LEVENTE

Modern, rohanó életmódunkban a kialvatlanság és kimerültség talán az egyik legnagyobb probléma, rengeteg betegség, egészségügyi probléma okozója ez. Egy ideig kezelhető az alváshiány, de hosszú távon mindenképp károkat okozhat. Az amatőr sportolóknak nemcsak a napi teendőkkel kell megküzdeniük, de az edzéseken is nagy terhelést kapnak, a versenyeken pedig komoly stressznek vannak kitéve, emiatt a túl kevés alvás jóval drasztikusabb hatással van rájuk, mint a nem sportoló emberekre. Az ideális naponta hét-nyolc óra alvás lenne, de ezt kevesen tudják megoldani. Már hat-hét óra is megfelelő lehet, ha rendszeresen tartunk pihenőnapot, hogy néha rendesen kialudjuk magunkat, és odafigyeljünk az alvás minőségére.

A lustaság néha tényleg fél egészség.


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik