Nagyvárad-Debrecen: tíz évre terveznek

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 18:43
86 kilométert kell megtenniük a futóknak a vasárnapi Nagyvárad–Debrecen megméretésen, amelyre másodszor kerül sor, és amellyel a szervezők hosszú távon számolnak.

Nemcsak Ady Endre, Bihar megye vagy éppen a testvérvárosi kapcsolat köti össze Debrecent és Nagyváradot, hanem az immár másodszor sorra kerülő Organica FC Szupermaraton is, amely Váradról rajtol és 86 kilométerrel később Debrecenben ér véget.

„A helyi futók szerették volna már, hogy szervezzünk egy ilyen versenyt, és tavaly találtunk egy támogatót, neki és a határ két oldalán tapasztalt összefogásnak köszönhetően sikerült összehozni az első versenyt – mondta érdeklődésünkre Balogh József főszervező. – Építkezünk, tavaly több mint háromszáz indulónk volt, idén már négyszáz felett jár a résztvevők száma. A szervezés a határátlépés, illetve közlekedésbiztonsági szempontból se könnyű, de évről évre szeretnénk fejlődni és előre lépni. Jövőre elkészül a teljes kerékpárút Nagyvárad és Debrecen között, és akkor akár ezer résztvevőnk is lehet.”

Balogh József hozzátette, mivel rendkívül forgalmas főutakat is érint a viadal, ezért korlátozott egyelőre a létszám, illetve szintidőhöz kötötték a részvételt, hatperces kilométereket kell majd teljesíteni a vasárnapi versenyen.

„Az első év tapasztalatai azt mutatják, hogy abszolút van létjogosultsága a versenynek – folytatta Balogh József. – Rengeteg esemény van, hétvégenként öt-hat közül lehet választani, és a futók keresik azokat az erőpróbákat, amelyek egyediek. Három olyan magyarországi viadal van, amely a határ két oldalán zajlik, és abból a mienk az egyik, amely két gyönyörű várost köt össze.”

Balogh Józseftől megtudtuk, tízéves tervük van a versenyt illetően, tervezik azt is, hogy a rajt-cél városokat megcserélik, szeretnének oda-vissza versenyt, kerékpáros túrát, szóval jelentős kihívássá nőné ki magát a Nagyvárad–Debrecen.

„Fontos számunkra, hogy határokon átívelő sporteseményt szervezhettünk, egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonságra, például csak láthatósági mellényben lehet futni, illetve a karitatív tevékenységről se feledkezünk meg, több debreceni szervezetet szeretnénk segíteni, tavaly is volt olyan csapat, amely a győzelemért járó pénzt jótékony célra ajánlotta fel” – tette hozzá Balogh József.

Nagyvárad–Debrecen 2018 után ismét (Fotók: Huszti Kitti/organicafxrunning.com)

A Nagyvárad–Debrecen versenyt egyéniben, párosban (Berettyóújfalu a váltópont), valamint 5 és 10 fős váltóban lehet teljesíteni, az ötfős csapatokban minimum kettő, a tízfős egységekben minimum négy női versenyzőnek kell szerepelni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik