Spartathlon után: felturbózni a tempót

Egy hónap telt el a Spartathlon óta, nyilván leülepedtek az élmények. Milyen volt immár másodjára megérinteni Leonidasz király szobrának talapzatát?

Habár ez elég közhelyes, de... Hatalmas élmény! Mondjuk, a meleg nem volt annyira a barátom, de „vele” ezen a Spartathlonon viszonylag jól megvoltunk, ami nagyobb gond volt, hogy párszor „eléheztem”. Egyrészt azért, mert rosszul számoltam ki a tempó- és a zseléarányt, másrészt néha annyira átmentem robotba, hogy egyszerűen elfelejtettem enni. Ezeken kívül csak némi gyomorbaj, és a szokásos hajnali álmosság „színesítette” a versenyt, de mindent egybevéve marha jó volt.

Milyen volt segítség nélkül elfutni Athénból Spártába?

Leginkább más. Egyrészről ez a futás sokkal precízebb logisztikát, előre gondolkodást igényelt, valamint a versenyen is nagyobb figyelmet, hiszen nem volt senki, aki helyettem megoldott volna bizonyos problémákat. Ha olyan esemény üt be, amire egyedül nem tudok jól reagálni, akkor a választásom a kockázatos megoldás kategóriájába tartozott volna, de szerencsére nem volt olyan akadály, amin ne tudtam volna átlendülni.

Másrészről nekem az is egyfajta stressz, ha van kísérőm, de nem tudom pontosan, mi van vele.

A Spartathlonon ráadásul viszonylag ritkán találkozhatunk a segítőinkkel, főleg a verseny elején, és így utólag azt mondom, egyedül futva sokkal elmélyültebb lett a teljesítés, mint két éve volt. Azt még hozzátenném, hogy azért nem voltam teljesen egyedül, mert a téged kísérő Oertel Nándiék sokszor pártfogásukba vettek, amikor látták, hogy kezdek széthullani, ezúton is köszönöm nekik, és főleg azt a bizonyos kávét... S akkor még nem említettem a sorstársakat, Korányi Balázst, Csákány Krisztit, velük ugyanis elég sokat futottam együtt, szóval viszonylag keveset voltam teljesen magamra hagyatva. Ja, és volt egy kutya társaságom is úgy száznegyven kilométer magasságában, vele is egész jól „eldumáltam”.

Lesz harmadik alkalom?

Mindenképpen! Azt, hogy mikor, még nem tudom. Jó lenne futni egy fix kvalifikációs versenyt, és akkor nem kellene aggódni a sorsolás miatt.

A huszonnégy órás világbajnokság a minap zajlott, benne voltál a válogatott keretében – végül miért a Spartathlon mellé tetted le a garast?

Mindkettő nem ment volna. A Spartathlon és a világbajnokság között csak négy hét különbség volt.

Most a görögországi teljesítést akartam jobban, pontosabban az elvárás nélküli futást magamnak.

A világbajnokság teljes figyelmet igényel, és úgy gondolom, nem állhat oda az ember bizonytalanul, csakis teljesen felkészülten.

Melyik típusú verseny fekszik jobban, az A-ból B-be történő futás vagy az időre körözős?

Még nem tudtam eldönteni, mert mindkettőnél van holtpont bőven. Nyilván a körözős logisztikailag könnyebb, viszont monotonabb.

Az A-ból B-be versenyeken lehet gyönyörködni a tájban, míg a körözősön maximum a Sárvári vár tud beleégni a bal perifériás látómezőbe.

Jelenleg edző nélkül futsz, tervezed-e azt hogy a jövőben szakmai irányítás mellett készülj fel?

Éppen most készülök felturbózni a tempómat, és ehhez igénybe veszem egy atlétaedző segítségét, a javaslatait próbálom ötvözni a saját elgondolásaimmal. Meglátjuk, mire vezet.

Mik a terveid a jövő évet illetően?

Tavaszra tervezek egy hosszabb ultraversenyt, de babonából nem nevezném meg, s ha arra mégsem jutok el, akkor kellene már egy jobb huszonnégy órás futás.

Ősszel, ha még kerettag maradok, szívesen indulnék a huszonnégy órás Európa-bajnokságon.

Ebből talán már sejthető az is, hogy jövőre a Spartathlonra nem nevezek be...

Régóta dédelgetett verseny akad a bakancslistádon?

Egyelőre nincsenek fanatizált versenyek a gondolataimban. Leginkább anyagi okok miatt nem tervezek be drága versenyt, mert a családi kasszát nem szívesen töröm fel, pénzt kunyizni, szponzorokat kutatni pedig nagyon nem szeretek.

Egyre többet hallani, hogy az erősítés mennyire fontos kiegészítője a futásnak: mi a helyzet a keresztedzésekkel?

Szoktam erősíteni, főleg saját testsúllyal. Ugyanakkor – sajnos... – ezt hagyom ki elsőnek, ha nincs időm vagy lusta vagyok. Amit persze érzek aztán az edzéseken és a versenyeken is.

Ezen most kénytelen leszek változtatni, mert megfogadtam, ha ezzel a satnya vázizomzattal végigmentem már a Spartathlonon, akkor kezdenem kell valamit magammal a jövőben.

Nem csak gyorsabbnak, erősebbnek is kellene lennem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!