Heti aktuális: Téli Mátra XL

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 09:54
Több mint huszonöt éve rendezik meg ezt a teljesítménytúrát, amely csaknem végig erdei utakon halad, de a szintemelkedés próbára teszi az erőnlétet. Egyéb fontosabb események a 4. hétről!

Túrázás

Január 25., szombat – Mátrafüred

A Téli Mátra XL teljesítménytúrát 1994 óta szervezi a Hanák Kolos Turistaegyesület. Útvonala a Központi-Mátrában vezet, 95%-ban erdei utakon. A nem túl hosszú távot (40.5 km) viszonylag nagy szintemelkedés (1599 méter) és évről évre változó téli terepviszonyok nehezítik. Jó része gerincút, tiszta időben pompás kilátásokkal. Vonalvezetése a gyöngyösi Mátra és a Felső-Mátra legszebb részeit érinti. Rajt 7 és 8 óra között a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolától.

 

Kajakozás, kenuzás

Január 25., szombat – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Január 26., vasárnap – Káptalantóti

Téli tóti túra 8 vagy 20 kilométeren. Rajt és cél mindkét táv esetében a helyi kézművespiac, nevezési díj 900 és 1600 forint. Az útvonal egyebek mellett érinti Badacsonyt, Csobáncot és az Őrsi-hegyet is. Részvételi szándékot január 23 -ig írásos előnevezéssel kell jelezni a [email protected] e-mail címen.

 

Futás

Január 26., vasárnap – Tököl

Úgynevezett sprintverseny a tököli parkerdőben, szintidő nélkül, de technikás terepen, a szervezők fura pályavezetési logikájával nehezítve. A gyerekek ezer méteren, a felnőttek 7 és 14 kilométeren indulhatnak, előbbi távot kutyával is meg lehet tenni. A verseny létszámlimites, összesen 400 nevezést fogadnak el, a gyermekfutamra korlátlan a jelentkezési lehetőség, de a kutyás futamon hetven, míg a másik két távon egyaránt 165 fő vehet részt. Első rajt 10 órakor.

 

Kajakozás, kenuzás

Január 26., vasárnap – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Január 26., vasárnap – Budapest

Téli könnyed túra Budapesten, a mindössze négy kilométeres táv teljesíthető futva vagy gyalogosan, illetve kutyával. A kedvenc háziállatnak a célban díjmentesen kutyakeksz és víz biztosítva van. Mivel a táv nagy részben aszfaltozott, a kerékpárosok is teljesíthetik a túrát. Minden indulónak e-mailes regisztráció szükséges január 24-ig a [email protected] címen.

 

Futás

Január 26., vasárnap – Zebegény

Terepfutás két (29 és 15 kilométer) távon, ez a Téli Börzsöny trail. Rajt 8.45 és 9.15 órakor a zebegényi általános iskolától. Gyárilag szöges, láncos, csúszásgátlóval ellátott cipő nélkül nem lehet indulni, s egyébként is mindkét távon legfeljebb 180-180 fő vehet részt.

 

Túrázás

Január 26., vasárnap – Diósjenő

Idén is megrendezik a Fel a Csóványosra! túrát, amelynek különlegessége, hogy a táv és a szintemelkedés a résztvevőtől függ, a lényeg, hogy a Csóványos tetején lévő kilátót kell felkeresni 10 és 13 óra között. Javasolt kiindulási helyek: Királyrét (P-jelzés) a Magas-Tax és Nagy-Hideg-hegy érintésével, Diósjenő (Z-jelzés), Kemence (Z-jelzés) a Magosfán keresztül, illetve Nógrád a Fultán-kereszt érintésével. Nevezés a helyszínen 1500, online csak 1000 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik