Heti aktuális: téli túra a Rax-fennsíkra

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 10:18
A szomszédos Ausztriában kétnapos hótalpas kirándulás, amely során a Spital am Semmering mellett magasodó Stuhleck csúcsára is fel lehet kapaszkodni. Egyéb fontosabb események az 5. hétről!

Futás

Február 1., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten, kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

Túrázás

Február 1., szombat – Felsőtárkány

Bükki kihívás 20/30/50 – A téli, éjszakai egyéni versenyen résztvevők kötelező felszerelése a turistatérkép, az elemlámpa, a tartalékelem és a mobiltelefon. A kijelölt pontokon meleg ital, étel, valamint különböző ajándékok várják a legjobban teljesítőket.

 

SUP-ozás

Február 1., szombat – Érd

Verseny az Érd Aréna 33x25 méteres fedett medencéjében. Valamennyi résztvevő egyforma, Bass felfújható boardokkal versenyez, de a lapát fajtája szabadon választható. Választható az egyéni sprintszám, amely 130 méter, három fordulóval három versenyzővel, illetve az egyéni technikai szám, amelyen öt versenyző indul egyszerre, és egy M-alakú pályát tesznek meg. A harmadik szám a háromtagú csapatverseny. Nevezési díj 4500 forint, amelyet a helyszínen kell befizetni.

 

Futás

Február 1., szombat – Márianosztra

Tajga trail – Most először rendezik a Börzsönyben a versenyt. Minden eddiginél keményebb útvonalra készüljenek a jelentkezők, akik 12 és 23 kilométeres táv megtételére vállalkozhatnak. A fejlámpáját senki se hagyja otthon!

 

Túrázás

Február 1., szombat – Tápiószele

Téli Sóút-túra, idén már 18. alkalommal. A két távon (16 és 34 km) minimális, 52 méter a szintemelkedés. A rövidebb útvonal befutója a tápiógyörgyei vasútállomásnál lévő Vasúti kocsma, míg a hosszabb távnál a szolnoki Víg bakter söröző.

 

Futás

Február 1., szombat – Hódmezővásárhely

Téli crossfutás – A háromfordulós téli terepfutóverseny-sorozat utolsó szakasza. A Kása-erdő „kék körséta” elnevezésű jelzésén lehet egy (3 kilométer), kettő vagy három kört teljesíteni. A végeredményt a három forduló pontjait összeadva kapják.

 

Túrázás

Február 1., szombat – Tihany

Téli Tihany 20/15/10 – A jelentkezők három távon ismerhetik meg Tihanyt és környezetét, a választható távok: 19.79, 14.61, valamint 10.1 kilométer. Az útvonalon minden esetben tea, forralt bor, csokoládé, gyümölcs és pogácsa fogadja a túrázókat, a célban meleg étel és tea lesz.

 

Túrázás

Február 1–2., szombat-vasárnap – Hirschwang an der Rax, Ausztria

Kétnapos téli túra, találkozó 8 órakor a Rax Seilbahn parkolójában. Kiutazás egyénileg, első nap a Rax-fennsík felfedezése, amely alkalmas kezdő hótalpas túrázóknak. Másnap nehezebb szakaszon, Spital am Semmering település mellett a Stuhleck 1782 méter magas csúcsára lehet felkapaszkodni. Szállás a Kobald vendégházban 35 euró ellenében.

 

Kajakozás, kenuzás

Február 1–2., szombat-vasárnap – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz-patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Február 2., vasárnap – Budapest

Hótaposó túra az Ösvénytaposó Baráti Társaság hagyományos nyitó túrája 10, 20 és 30 kilométeren a Zugligeti Általános Iskolától indulva, s oda visszaérkezve. Menet közben egyebek mellett a Szent Anna-kápolna, a Tóthasszony-útja, a Szépjuhászné és a Tündér-szikla is megtekinthető.

 

A hónak a gyerekek is örülnek

 

Futás

Február 2., vasárnap – Pilisszentkereszt

Futapest – Mezei és erdei földutakon vezet az útvonal, a versenyzők 14.4 vagy 4 kilométeren tehetik próbára az erejüket és kitartásukat. A rajt helyszíne autóval, busszal, valamint HÉV-vel is megközelíthető, pilisszentkereszti diákoknak és Futapest-klubtagoknak ingyenes.

 

Kajakozás

Február 2., vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik farsangi jelmezben a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját tartalmazza.

 

Túrázás

Február 2., vasárnap – Budapest

Az újpesti atlétikai stadion mellett (Külső-Szilágyi út, Erdősor út sarok) lesz a Farkas-erdő kívül-belül teljesítménytúra rajtja, amelynek útvonala a Szilas-patakot, a Mogyoródi-patakot, és a névadó Farkas-erdőt járja be. A túrán 9 és 14 kilométeres táv teljesíthető.

 

Futás

Február 2., vasárnap – Szombathely

Karankó-kupa – Erdei utakon, ösvényeken, szalagozott pályán, változatos terepen, a nárai erdő és a parkerdő területén halad, egy részén a hagyományos Karankó-útvonalat követve. Futóverseny hobbifutóknak és profiknak, célja az egészséges életmód népszerűsítése.

 

Túrázás

Február 2., vasárnap – Budapest

A Normafa Csúcs büféjénél rajtolhat, aki benevez a 2. Zimankó-túrára. Választhat 5, 10 vagy 22 kilométeres táv közül, de egy rövid szakaszon nincs túrajelzés. Nevezési díj távolságoktól függően 1300, 1400 és 1500 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik