Noha már tucatnyi év telt el legutóbbi rajtja óta, Kónya Ákosnál egyetlen magyar sem ért el jobb eredményt a kegyetlen erőpróbán, az évről évre Kaliforniában, a Halál-völgyből induló Badwateren. A magyar ultrás 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is a második helyen végzett, ráadásul 2007-ben elsőként futott 24 órán belül, csakhogy a brazil Valmir Nunes még gyorsabb volt, s 22:51:29-es idejével sokáig tartotta a csúcsot.
Miközben az ultrafutás népszerűvé válásával sok-sok beszámolót, cikket, riportot találunk a sportemberekről, Kónya Ákos mintha eltűnt volna s fókuszból, ezért megkerestük. A szegedi egyetem testnevelés szakán végző futó 2001 és 2010 között a kaliforniai Oceanside-ban élt, majd 2010 szeptemberében hazatért, jelenleg pedig a kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium nevelőtanára. „Vagyis az időm engedné, hogy fussak, akár naponta kétszer is” – kezdte, ám szavai jelzik, van más akadály.
Mint mondta, 2003 táján szenvedett combhajlítóizom-sérülést – úgy tippel, egy lépcsőről ugrott le rosszul. Az izom aztán meggyógyult, de azóta hiába járt több orvosnál is, és próbált ki mindenféle kezelést, a fájdalom sosem szűnt meg teljesen.
„A fájdalomérzetnél kezdetben nagyobb volt a motiváció, ám szinte minden lépésnél fájt a combom, különösen emelkedőn.”
„A motivációm és a szenvedély ugyanúgy megvan, de továbbra is fáj a lábam. Az első két kilométeren általában nem érzem, ám utána olyan, mintha el nem múló izomlázam volna, feszítő a fájdalom. Azért remélem, egyszer eltűnik, bár nem segített akupunktúra, injekció, csontkovács és lökésterápia sem.”
Korábban térdsérülések is kínozták, 2001-ben meg is operálták, azután váltott a maratonikról az ultratávokra.
„Tudom magamról, hogy mohó vagyok, ha szeretek csinálni valamit, abban nem ismerek határt. A műtét után mentem feljebb a távokban, mert éreztem, egyenletes terepen, lassabb tempóval a világból is ki tudnék futni.”
„Az első évben reggel hatkor, a kezdőkkel indultam, mert nem tudtam magamról, és a szervezők sem rólam, hogy mire lehetek képes. Másodszor már tízkor, az esélyesekkel rajtoltattak, ami igazán feküdt, mivel utálok korán kelni. A Badwater lényege a forróság, viszont engem a meleg sosem zavart annyira. Aztán később már este tízkor indították a mezőnyt, az egészen más.”
A Badwater kimondottan drága verseny, amellyel Kónya Ákos is egyetért.
„Az első nevezési díjam háromszázkilencvenöt dollár volt, már az nagyon soknak számított a többi versenyhez képest. Pláne úgy, hogy ebben semmi sincs. Kapsz öt versenypólót, rajta vagy a rajtlistán, de neked kell gondoskodni az étkezésről, a frissítésről, a kísérők szállásáról – mindenről. Aztán később felemelték négyszázkilencvenöt, majd kilencszázkilencvenöt dollárra, most pedig még sokkal többe kerül.”
Noha korábban Pallos Judit is teljesítette a Badwatert, elképzelhető, hogy itthon éppen Kónya Ákos jó eredményei is népszerűbbé tették a versenyt.
„Nagyon örülök, ha néhányan esetleg miattam is próbálkoztak meg vele.”
Azért is emlékszik élénken a versenyekre, mert még mindig sokan kérdezik, melyik a kedvenc viadala. Mint mondja, választani nehéz, de a Badwater különleges – bár szerinte nem ez a világ legnehezebb futóversenye, még ha annak is hirdeti magát.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!