Marosi Ádám a Börzsönyben bringázott

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 10:19
A sportban mindenevőnek számít, ezért talán nem véletlenül Magyarország egyik legjobb öttusázója. Olimpiai bronzérmesünk most egyik új szenvedélyéről, a kerékpározásról mesélt nekünk.

A koronavírus-járvány felforgatta az életét. Egész pontosan a precíz, méterekre és századokra kiszámolt felkészülését félretette, nem futott, a bezárt uszodák miatt nem is úszott, éppen annyit mozgott, amennyi jólesett számára, és új teret nyitott a sport területén.

Az új teret pedig a kerékpározás jelenti Marosi Ádám életében, aki heti rendszerességgel pattan bringájára, és fedezi fel a fővárosi, illetve a Budapest-közeli lehetőségeket.

„Éppen a Börzsönybe tartok a barátommal, akivel egy három-négy órás túrát szervezünk. Körülbelül hatvan kilométert tekerünk az erdőben, megnézzük, milyen két keréken a Csóványos” – magyarázta Marosi Ádám, aki nem idegenkedik a combos kihívásoktól, amikor nincs futóedzése, szívesen eltekereg Magyarországon.

„Mivel ez egy viszonylag friss szerelem, nem mondhatom, hogy bejártam már a fél országot a kerékpárommal, de törekszem rá, hogy minél többet menjek, mert edzéskiegészítésként is tökéletes. Budapesten több helyen jártam már, néha elmegyek Szentendrére, nemrégiben a Bakonyban barangoltunk. Nagyon szeretem ezt a mozgásformát, mert rendesen megdolgoztat, ugyanakkor gyönyörű környezetben, jó levegőn és jó társaságban sportolhatok. Kikapcsolja az agyamat, és amennyire elfáraszt, olyannyira fel is frissít.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Olimpikonok tapasztalatai a lézeres szemműtétről

Párizs 2024
2024.08.07. 09:17

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Párizs 2024: hatalmas fölény a női kerékpárosok időfutamában

Párizs 2024
2024.07.27. 16:12

Öttusa: három női kvóta, két szabad hely – döntéskényszerben a szövetség a sikeres vb után

Egyéb egyéni
2024.06.18. 09:06

Öttusa: Guzi Blanka hetedik lett a világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2024.05.25. 11:27

Öt férfi öttusázó jutott a fedett pályás nyílt magyar bajnokság döntőjébe

Egyéb egyéni
2024.02.11. 20:53

Még mindig nem hordanak elegen bukósisakot

Csupasport
2023.11.29. 20:18

Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra

Csupasport
2023.10.03. 12:12
Ezek is érdekelhetik