Kaland a család minden tagjának

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 16:56
Ausztria legdélibb tartománya az ősszel is számtalan programmal várja a hegymászókat, valamint a hegyikerékpározókat.

Karintia meglehetősen kedvelt úti célnak számít. A testmozgásra csábító programoknak, valamint a lenyűgöző természeti adottságoknak köszönhetően feledhetetlen élményekben lehet részük kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szülőkre ugyanannyi kaland vár, mint gyermekeikre – és ehhez nem feltétlenül kell extrém sportolónak lenni.

A koronavírus-járvány miatt érdemes jól megtervezni az utazást, és az egészségmegőrzés szabályainak – távolságtartás, maszkviselet, gyakori kézmosás – folyamatosan eleget kell tenni. Aki hazatér, készüljön arra, hogy tíz napot kell házi karanténban töltenie, amelyet kiválthat 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel két alkalommal elvégzett negatív koronavírusteszttel.

HEGYMÁSZÁS


A tartomány legrégebbi és legnagyobb mászóparkját a Kanziani-hegynél (Kanzianiberg) találjuk, amely több mint háromszáz útvonallal, köztük számos vasalt úttal (via ferrata) várja a kalandvágyókat. A különböző nehézségű pályákon a kezdők és a haladók is megtalálják a maguknak való kihívást. A közeli Faaki-tó (Faaker See) környezete további élményekkel kecsegtet.

KERÉKPÁROZÁS


Üde zöld fűvel borított hegyi legelők és enyhén dombos vidék csábítja a kerékpárosokat a karintiai Nockberge hegyvonulataihoz. Mintegy száz kilométer hosszú, kiválóan kitáblázott bringaúthálózat szövi át Bad Kleinkirchheim és a Millstätti-tó környékét. Érdemes a térségben kipróbálni a Franz Klammer-túrát, a 19.2 kilométeres útvonal nagy része a híres sílesiklópálya nyomvonalán vezet.

BÚVÁRKODÁS


Karintia legmagasabban fekvő, fürdésre is alkalmas tava, a Weissensee remek választás azoknak, akik meg akarnak ismerkedni a vízbe merülés rejtelmeivel. Már a part közelében találni érdekességeket, ilyen például a szekér (Kutsche) és a Madonna-szobor. A bázistól csaknem félórás hajózással olyan helyeken merülhetünk, mint a Mikádó, ahol a farönkök úgy helyezkednek el a vízben, mint a játékból ismert pálcák.

Karintia: kezelhető veszteség


Az osztrák turizmusnak és vendéglátásnak jelentős veszteséget kellett elkönyvelnie a koronavírus-járvány miatt. A krone.at beszámolója szerint májustól augusztusig az előző évi eredményekhez képest országos átlagban 31.7 százalék a visszaesés, a bevételek 7.22 milliárd euróra csökkentek. A legrosszabbul Bécs (81.1 százalék), a legjobban Karintia járt, ahol „csak” 13.7 százalék volt a visszaesés az előző év azonos időszakához képest.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik