Tony Hawk 52 évesen is tudja a 720-at

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 20:59
Az amerikai gördeszkás legenda 52 évesen is olyan ugrást hajtott végre, amelyre csak a legjobbak képesek. A levegőben 720 fokot fordult – könnyen lehet, hogy utoljára. Videó a cikkben.

Tony Hawk neve annak is ismerősen csenghet, aki nem sokat konyít a gördeszkázáshoz. A sportág élő amerika legendája az első, aki sikeresen hajtotta végre a 900 fokos fordulatot a levegőben gördeszkájával, s ugyan 52 évesen nem ezt ismételte meg, de a 720 fokos fordulat is több mint tiszteletre méltó. Bevallása szerint három éve nem sikerült végrehajtania a manővert, így érthetően hatalmas volt az öröme, amikor megcsinálta.

„Igazi küzdelem volt nekem ez az ugrás – idézi a Marca Tony Hawkot. – Amikor legutóbb nekifogtam, és sikerült, még nem voltam ötvenéves, s ezúttal sokkal nehezebben ment. A lábam már nem a régi, kevésbé érzem a deszkát, a fordulásaim lassultak, ezért magasabbra kellett jutnom, hogy legyen időm befejezni a mozdulatot. Öregnek érzem már magam az ilyesmikhez.”

Az, hogy Tony Hawk 2003-ban visszavonult a versenysporttól, csak még értékesebbé teszi teljesítményét. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos benne, hogy valaha megpróbálkozik még az ugrással.

„Nem mondom biztosra, hogy ez volt az utolsó hétszázhúszam, de nem hinném, hogy sok hasonló lenne még bennem. A deszkát ezért árverésre bocsátom, és a pénzből egy szabadtéri gördeszkapálya építését támogatom.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Tony Hawk nyitotta meg a férfi gördeszkások döntőjét

Párizs 2024
2024.08.07. 18:28

Elképesztő trükköket mutatott be 2750 méter magasan a csinos brazil deszkás

Csupasport
2023.04.15. 19:38

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek

Csupasport
2023.03.13. 17:42

Nosztalgia: így gördeszkáztak huszonöt éve a magyarok

Csupasport
2023.02.03. 13:29

Több mint 80 km/órával száguldanak a rekorddöntő gördeszkások

Csupasport
2022.05.23. 13:53

Eltörte a combcsontját a gördeszkázás legendája, de készül a visszatérésre

Csupasport
2022.03.13. 15:25

13 éves olimpiai bajnok a gördeszkásoknál

Csupasport
2021.07.27. 13:10

Tony Hawk felavatta az olimpiai pályát

Csupasport
2021.07.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik