Kvótaszerző versenyekre készülnek

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 15:14
Címkék
Március 8-án indulnak egyhetes törökországi edzőtáborozásra az XCO-szakágban szereplő magyar hegyikerékpáros-válogatott tagjai. Áprilisban és májusban dől el, melyikük utazhat a tokiói olimpiára.

Szépen szerepeltek a cross country szakágban versenyző hegyikerékpárosaink február utolsó hétvégéjén a Törökországban rendezett C2-es besorolású Alanya Banana MTB Cupon, valamint a C1-es minősítésű Velo Alanya MTB Cupon, aminek köszönhetően több junior- és felnőtt kerekesünk is UCI-világranglistapontokkal gazdagodott.

A biztató szereplés azért is fontos, mert májusban két világkupaversenyt rendeznek, amelyen az olimpiai részvétel a tét,

az elsőt május 8-9-én Németországban, a másodikat május 15-16-án Csehországban. Hogy a magyar bringások minél sikeresebben szerepeljenek a kvalifikációs viadalokon, Benkó László megbízott szövetségi kapitány vezetésével ismét Törökországba utaznak edzőtáborba. A válogatott tagjai – az edzések mellett – részt vesznek három világranglista-pontszerző versenyen is.

Parti András negyedik olimpiáján vehet részt Tokióban

„Március 8-án, hétfőn indulunk Alanyába, összesen kilenc versenyző és két kísérő – tájékoztatott Benkó László. – A felnőtt, az U23-as és a juniorválogatott tagjai az edzőtábor mellett három pontszerző versenyen is részt vesznek, amelyet a hét második felében, illetve a hétvégén rendeznek. Sajnos nem tartanak velünk, akik korábban átestek a koronavírus-fertőzésen, ők a biztonság kedvéért még nem ülhetnek nyeregbe, illetve akiknek iskolai elfoglaltságuk van. Március 15-én, hétfőn térünk vissza Magyarországra.”

A cross country szezon csak azt követően „robban be”. A magyar bringások először március 21-én Ausztriában idénynyitó versenyen vesznek részt, a jelenlét azonban nem lesz kötelező. Áprilisban két kiemelt kategóriájú viadalon – Olaszországban és Ausztriában – bizonyíthatják tehetségüket, májusban pedig két döntő fontosságú eseményen indulnak.

„Májusban két, az olimpiai kvótaszerzés szempontjából rendkívül fontos világkupaversenyen veszünk részt – mondja a szakember.

– Vélhetően szép számú mezőny gyűlik össze, mert sokan szeretnék bebiztosítani vagy éppen kiharcolni az olimpiai részvételüket. A kvalifikációs versenyektől függetlenül a nőknél jóformán már megszereztük az egyetlen kvótát. Ami a férfiakat illeti, ott bizonytalanabb a helyzet, de ha ezen a két viadalon elegendő pontot gyűjtenek versenyzőink, meglesz az egyetlen olimpiai kvótájuk. Az sem mindegy, ki hány pontot szerez, hiszen ez alapján léphetnek előrébb az egyéni világranglistán, ami meghatározza rajtpozíciójukat. Mivel évek óta járunk a két viadalra és jól ismerjük a pályát, bizakodó vagyok.”

A megbízott kapitány elárulta, a férfiaknál az egyetlen magyar kvótát vélhetően Parti András kapja, de számít a két tartalék bringásra, Dina Mártonra és Palumby Zsomborra is, akik szükség esetén bevethetők lesznek Tokióban. A hölgyeknél mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy vajon Vas Kata Blanka vagy Benkó Barbara utazik-e a japán fővárosba. Hogy végül melyikük lesz a szerencsés kiválasztott, az egyrészt az április 17-18-i haimingi Ötztaler hegyikerékpáros-fesztiválon mutatott teljesítményük alapján dől el, másrészt a szakember megnézi, hogyan teljesítenek a korábban említett két májusi világkupaversenyen, illetve a május 22-i, csehországi Zadovban tartandó első kategóriás viadalon.

Május végére tehát mindenféleképpen eldől, melyikük vesz részt az olimpián.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) világranglistáján a férfiaknál háromszoros olimpikonunk, Parti András a 115., Palumby Zsombor pedig a 177. helyet foglalja el, míg a nőknél Vas Kata Blanka a 41., Benko Barbara 55., Buzsáki Virág 223., Schmidel Regina 245. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság országok közötti ranglistáján Magyarország – a nőknél és a férfiaknál egyaránt – az első húszban szerepel, ami azt jelenti, hogy egy-egy versenyzőt küldhetünk az olimpiára.

A hegyikerékpárosok olimpiai krossz szakága az 1996-os atlantai olimpián szerepelt először a nyári játékok programján. Parti András három olimpián vett részt, legutóbb 2016-ban, Rióban, ahol 24. lett. A tokiói olimpián 38 férfi és 38 női bringás vehet részt. Július 26-án rendezik a férfiak, egy nappal később a nők versenyét. A férfiaknál a svájci Nino Schurter, a nőknél a svéd Jenny Rissveds a címvédő.

A törökországi edzőtáborba utazó keret:
Felnőttek: Parti András, Benkó Barbara
U23-asok: Schmidel Regina, Szabó Levente
Juniorok: Leányvári Sára, Oravecz Lora, Greman Szonja, Horváth Áron Mihály, Takács-Valent Márk

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik