Ámulatba ejtő női erőbajnokok

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 19:14
A valaha élt öt legerősebb hölgy között volt olyan, aki játszi könnyedséggel nyomta ki saját testsúlya többszörösét, egy másik pedig egymás után tizenötször emelt meg egy személyautót.

A hölgyek is képesek elképesztő fizikai teljesítményre. Bár az első női erőbajnok már a múlt század első felében megvillantotta izmait, a női súly- és erőemelés csak a 20. század második felében vált elismertté. Összeszedtük a valaha élt öt legerősebb nőt, aki elképesztő mutatványokkal és teljesítménnyel kápráztatta el rajongóit.

 

Abbye „Pudgy” Stockton (1917–2006)

 

Bev Francis (1955– )

 

 

Csen Vej-ling (1982– )

A tajvani hölgy háromszoros olimpikon súlyemelésben. A 2008-as pekingi játékokon bronzérmet szerzett a 48 kilósok között, de miután 2016-ban újraellenőrizték a doppingmintákat, az első helyezett kínai Csen Hszie-hszia és a második török Sibel Özkan is megbukott – vagyis Csen Vej-ling olimpiai bajnoknak vallhatja magát. Erőemelőként a 2009-es világjátékokon guggolónyomásban és elemelésben is világcsúcsot ért el: a csupán 47 kilogrammos sportoló elemelésben 195 kilogrammot teljesített, guggolva pedig 207.5 kilogrammot nyomott ki, és megszerezte az aranyérmet. Bár lassan negyvenéves lesz, még mindig otthonosan érzi magát a pódiumon és az edzőteremben. A 2016-os erőemelő-világbajnokságon például testsúlyának négy és félszeresét (210 kg) nyomta ki guggolóemelésben.

 

 

Aneta Florczyk (1982– )

Mindmáig az egyetlen női erőemelő, aki két perc alatt tizenkét férfit emelt a feje fölé, és ezzel bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe. Már 16 éves korában elkápráztatta az embereket (ez később sem változott…), 2014-ben Európa legerősebb nője lett, négyszer (2003, 2005, 2006, 2008) nyerte el a világ legerősebb hölgye címet, amit egyetlen nő sem tudott azóta utánacsinálni.

 

Fotó: Imago

 

Robin Coleman (1973– )

A fitneszversenyzőként, testépítőként és evezősként is ismert amerikai hölgy több Strongwoman-versenyen is indult, majd 2008-ban Helga néven vált igazán ismertté az Amerikai Gladiátorok produkcióban. A 2001-es Strongwomanen azzal ejtette ámulatba a világot, hogy tizenötször emelt meg egy autót guggolva. Ezt az egyedülálló mutatványt azóta senkinek sem sikerült felülmúlnia.

 

Fotó és címlapfotó: Matthew Simmons

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik