Marics Krisztina: légtornától a fitneszig

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 19:03
Marics Krisztina a mindennapokban cirkuszi artistaként kápráztatja el lélegzetelállító mutatványaival a közönséget, és amikor a koronavírus-járvány hosszú időre ellehetetlenítette ezt, a fitnesz világa felé fordult, és azóta két versenyen is megmérette magát.

Gondolom, ezerszer megkérdezték már: miért és hogyan lesz valaki cirkuszi artista?
A főiskolán testnevelés és magyar szakon végeztem, de akkor úgy éreztem, túl kötött a tanári pálya nekem, és vágytam valami kalandosabbra. Az interneten találtam egy hirdetést, egy akrobata partnert keres a duószámához, és végül itt találtam meg a helyem. A partneremmel, Budai Lászlóval, öt éve kezdtünk együtt dolgozni, és már a magánéletben is egy párt alkotunk. A társakrobatika után, (amely a Golden Pyramid csapatnevet viseli) jött a rúdsport és a légikarika.

Jenei István nagyszerű edzésekkel készítette fel a versenyekre Marics Krisztinát

Ha már a versenyek… Adva van a kérdés, hogyan sikerültek a megméretések?
Két versenyen is indultam, az első május tizenötödikén volt, a másik rá egy héttel, az előbbi egy IFBB-verseny volt, a második a WABBA szervezésében a Hercules Olimpia. Először csak egy kategóriában indultam, a Bikini True Novissban, amelyben több mint húszan voltunk, és ez volt a legnépesebb kategória. Itt hetedik lettem, de nem voltak elvárásaim a helyezéssel kapcsolatban, így csalódott sem voltam. A másodikra már két kategóriában is neveztem, és az egyikben sikerült negyedik, a másikban ötödik helyet elérnem, ami már éremmel is járt, mivel itt az első hat versenyzőt díjazzák. Ezen a versenyen már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, az elsőn még kevésbé mozogtam otthonosan ebben a világban.

Merre tovább a jövőben?

Szeretném a cirkuszi akrobatikát addig csinálni, amíg lehet, és mellette most már a fitneszt is folyatni akarom, nagy álmom, hogy egyszer profiként léphessek színpadra. Egyszer egy óceánjáró hajóra is szeretnék kijutni, mint fellépő artista, szóval, tervem van bőven, aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Zsírégető ételek, amelyek sokat segíthetnek a fogyásban

Csupasport
2024.01.09. 13:16

Kikelt a táplálékkiegészítők ellen a legendás testépítő

Csupasport
2023.09.19. 21:08

Igaz vagy nem igaz? Lassan fuss, tovább érsz!

Csupasport
2023.08.03. 10:03

5 ok, hogy miért nem sikerül fogyni edzés és diéta mellett sem

Csupasport
2023.06.13. 18:15

„Ha úgy edzel, mint egy ló, nem ehetsz úgy, mint egy kis madárka”

Csupasport
2023.05.31. 21:00

Cristiano Ronaldo diétáját követte a brazil olimpiai bajnok, de úgy érezte, belehal

Csupasport
2023.03.19. 12:33

Luis Enrique meghökkentő diétája

Csupasport
2023.02.27. 18:15

Jelentős hibák, melyekre érdemes odafigyelni az edzőteremben

Csupasport
2023.02.10. 19:19
Ezek is érdekelhetik