Világsztárok futócipőben

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.08.03. 19:45
Rengeteg ismert ember rukkol ki valamilyen nagyszerű sportteljesítménnyel, amivel nemcsak az a céljuk, hogy egészségesebbek legyenek, hanem másokon is segítsenek. Csokorba gyűjtöttünk néhányat közülük.

Számtalan hírességről – színészről, előadóról – még csak nem is sejtjük, hogy van sportmúltja. Pedig sokan közülük magas szinten űznek vagy űztek valamilyen sportot, és irigylésre méltó teljesítményt értek el nemcsak a filmvásznon vagy a színpadon, hanem a sportpályán is. Itt a remek alkalom, hogy megismerkedjünk néhányukkal.

Forrás: Wikipedia

Alanis Morissette

A hétszeres Grammy-díjas kanadai-amerikai dalszövegíró és énekes 2009-ben 12 perccel idősebb ikertestvérével együtt lefutotta a Bizz Johnson Terepmaratont, amelyre alaposan felkészült. Előtte évekig triatlonozott, így megfelelő erőállapotba tudta hozni magát.

„Rengeteget energiát ad a futás – mondta korábban a Runners’ Worldnek. – Segít megbirkózni a nehézségekkel, és egy kiadós futás után tiszta fejjel térek vissza a munkába. A maratonira egyébként úgy készültem, hogy naponta húsz-huszonkét kilométert futottam, de a megfelelő alvásidőre és a helyes táplálkozásra is odafigyeltem.”

Forrás: Wikipedia

Alicia Keys

A 15-szörös Grammy-díjas amerikai R&B- és soulénekes, illetve dalszerző, akinek több mint 30 millió albuma kelt el a világon, megszállott futó. Miután 2015-ben lefutotta a New York-i maratonit, azt mondta, azért csinálta az egészet, hogy kitolja mentális korlátait. Miután átfutott a célon – csaknem hat órába telt neki a táv teljesítése –, csupán ennyit jegyzett meg: „Ha én meg tudom csinálni, akkor ti is.”

Forrás: Wikipedia

Ryan Reynolds

A kanadai-amerikai színész, humorista, filmproducer és forgatókönyvíró a 2008-as New York-i maratonit teljesítette, miközben – édesapja emlékére – adományt gyűjtött a Parkinson-kórban szenvedőknek. Az ötletet onnan merítette, hogy korábban találkozott a híres amerikai színésszel, Michael J. Foxszal, aki szintén ebben a kórban szenved.

„Mindennap edzek, annyit futok, mint egy idióta – mondta tréfásan a verseny előtt. – A középiskolai testnevelésóra ehhez képest lötyögés volt. Szeretném tisztázni, hogy egyáltalán nem vagyok futó. Egy vicc vagyok. Csak a hülyék kelnek fel hajnali fél ötkor, hogy lefussák az aznapi penzumot. Ennél rosszabb napkezdést el sem tudok képzelni.”

Forrás: Wikipedia

Ethan Hawke

Az amerikai színész, aki többek között a Holt költők társasága című ikonikus filmben is főszereplő volt, 2015-ben futotta le a New York-i maratonit.

„A feleségem, Ryan és én teljesen be vagyunk tojva, hogyan fogjuk lefutni a távot – nyilatkozott a megméretés előtt. – De bátraké a szerencse, nem? Persze hogy izgatottan várjuk az eseményt, és tudom, hogy remek nap lesz.”

A kitűnő színész 4 óra 25 perc alatt ért célba.

Forrás: Wikipedia

Gordon Ramsay

A Michelin-csillagos skót szakács nemcsak a konyhában remekel, hanem a sportban is: amellett, hogy rendszeresen fut maratonit, Ironman-versenyeken felbukkan. Évtizedek óta fut és versenyez, így nem csoda, hogy séfként is könnyen helytáll. Legjobb idejét a 2004-es a London Marathonon futotta: három és fél óra alatt teljesítette a kicsivel több mint 42 kilométert.

„Eleinte csak azért futottam, mert kövér voltam. Ez persze könnyen megesik a séfekkel. Később már megtanultam élvezni a futást. Az a legjobb benne, hogy közben egyedül vagy a természettel és a gondolataiddal. Remek módja a gőz kieresztésének” – ismerte el.

Forrás: Wikipedia

Edward Norton

Természetesen a Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező és producer sem maradhat ki az összeállításból. Ő 2009-ben futotta le a New York-i maratonit, méghozzá nem is rossz idővel: 3 óra 48 perc kellett neki a táv teljesítéséhez. Ennek ellenére kissé meggyűlt a baja a futással.

„Elképesztően nehéz volt – nyilatkozta a célba érést követően. – Amikor eljutsz húsz kilométerig, azt hiszed, itt a vég, sohasem fogsz eljutni negyvenkét kilométerig. Huszonöt kilométernél meg az jut eszedbe, hogy még a harminc sem lesz meg. De ha legyűrtél harminckét kilométert, már látod a célt magad előtt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik