Gerinctörése után Drabik Krisztina megnyerte a 48 órás ultrafutó-bajnokságot

Minden hobbifutónak megvan a története, miért kezdett el futni. Valaki életmódot akart váltani, más sikerre és érvényesülésre vágyott, vagy egyszerűen csak ki akart lépni a komfortzónájából, de olyan is akad, aki feszegetni akarta teljesítőképessége határait. A civilben fuvarozási logisztikusként dolgozó Drabik Krisztina esete azonban meglehetősen egyedülálló.

„Mindig is vonzódtam az extrém sportokhoz, különösen a motorozáshoz és az ejtőernyős ugráshoz – mondta a csupasport.hu-nak a magyar női ultrafutás egyik jeles képviselője. – Kétezertizennégyben egy ugrás során azonban súlyos balesetet szenvedtem, több gerinccsigolyám és a csípőcsontom is eltört. A sikeres rehabilitáció után sem hagytam fel a szenvedélyemmel, és még legalább kétszáz alkalommal ugrottam. Autoimmun pajzsmirigybetegségem miatt azonban kétezertizenkilencben orvosi javallatra gyalogolni kezdtem, majd kipróbáltam a futást is, amely – sok minden mással együtt – amúgy is már régen a terveim között szerepelt. Szerettem volna megcsinálni az Ironmant, ezért megkerestem Csécsei Zoltánt, akiről már korábban is hallottam, és megkértem, segítsen a felkészülésben, mert semmi tapasztalatom nem volt a futásban.”

Épphogy csak elkezdték a közös munkát, amikor közbeszólt a koronavírus-járvány, Drabik Krisztina azonban nem hátrált meg, és hónapokon keresztül a garázsában felállított futópadon edzett. Amikor feloldották a korlátozásokat, belevetette magát az „igazi” futásba, egész pontosan az ultratávokba.

„Először kétezerhúsz augusztusában álltam rajthoz versenyen, az ötven kilométeres Tési Ultramaratonon. Kiugró eredményt nem értem el, mégis boldog voltam, mert öt óra tizenöt perc alatt gyűrtem le az ötven kilométert, amelyben akadt némi emelkedő is. Egy hónappal később lefutottam száz kilométert a Szőlőskörön, majd a következő hónapban teljesítettem egy huszonnégy órás viadalt is.”

A nem mindennapi „hármasugrást” természetesen Csécsei Zoltán felügyelte, de többször is hangsúlyozta, rendkívül kockázatos, amit Krisztina csinál,

Tavaly aztán elindult a 24 órás ultrafutó országos bajnokságon, amelyen második lett a nők mezőnyében, a szeptemberi EMU 6 Day Race World Trophy elnevezésű nemzetközi ultrafutóversenyen harmadikként ért célba, az októberi 48 órás ultrafutó ob-n pedig a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

„Az időben hosszabb távú versenyek teljesen más jellegűek, mint az ötven vagy száz kilométeres, az ultratávokon belül talán nevezhető »sprintversenyek«. Őszintén szólva a hosszabb ultratávok jobban fekszenek, mint a rövidebbek. Sok tapasztalatom nincs, csupán néhány éve futok, ráadásul a balesetem is mély nyomot hagyott bennem. Soha nem lesz ugyanolyan a testem, mint amilyen korábban volt, és ezt futás közben szem előtt kell tartanom. Bár sokat kell még fejlesztenem a mozgásomon, és más jellegű edzéseket is végeznem kell, hogy gyorsabb legyek, tisztában vagyok vele, nem biztos, hogy kiemelkedő futó leszek. Oda kell figyelnem, mit enged a testem, és mit nem, de azért szívesen feszegetem a határaimat.”

A tavaly elért remek eredményei ellenére nem úgy alakult az éve, ahogyan tervezte, mégpedig azért, mert a 24 órás verseny kivételével nem azokon vehetett részt, amelyeken szeretett volna.

Szívfájdalma, hogy – többek között – koronavírus-betegsége, illetve oltási szövődménye miatt nem lehetett ott a Riska One Way Ticket Runon, a Korinthoszon és az Ultrabalatonon sem.

A múlt évből kiindulva – amikor is csupán egy tervezett versenyen tudott részt venni, a többit a körülmények alakították – idén nem gondolkodik előre. Ez persze nem jelenti, hogy leáll a felkészüléssel, hiszen 2022-ben három megméretésen is szeretne rajthoz állni, továbbá célja, hogy olyan futóeseményen induljon el, amelyen még nem vett részt.

„Legfőbb riválisomnak a tegnapi önmagamat tartom. Szeretnék jobb lenni, és a rövidebb távokon is fejlődni. Hálás vagyok korábbi edzőmnek, Csécsei Zoltánnak, hogy bevezetett az ultrafutás világába, idén februártól azonban a Sashegyi Gepárdoknál folytatom az edzésmunkát, új edzőm pedig Szabó Gábor. Sok ultrafutót tisztelek az eredményei miatt, ilyen például Bérces Edit vagy Maráz Zsuzsanna, de sokan vannak, akiknek nincs kiugró teljesítményük, mégis végigküzdenek minden versenyt, így aztán nem feltétlenül csak abból lesz példakép, akinek kimagaslóak az eredményei. Megemelem a kalapom mindenki előtt, aki hajlandó feszegetni a határait, hiszen mindenki a lehetőségeihez mérten tesz időt és munkát ebbe a sportba, hogy rajthoz állhasson, ez pedig már önmagában becsülendő és tiszteletre méltó, függetlenül attól, hogy a dobogó vagy csupán a sikeres teljesítés a célja.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!