Csoda, hogy túlélte a balesetét, ma azt mondja, nincs, amire ne lenne képes

Gál Tibor hatévesen kezdett el futni, már maga sem tudja, milyen indíttatásból. Nem szülői hatásra, hiszen édesapja gyerekkorában vonatbalesetben elvesztette a bal lábát, így neki más dolgok lettek fontosak. Egy kis szabolcsi faluban, Gyürén nőtt fel, alig több mint tíz kilométerre az ukrán határtól, tizennégy éves koráig élt ott, mielőtt katonai középiskolába került volna.

„Gyerekként, tíz-tizenkét éves koromban kisebb iskolai futóversenyeken indultam, de akkoriban más foglalkoztatott, az iskola mellett inkább matematika- és rajzversenyekre jártam. A futás természetes mozgás volt nekem, hiszen ha lehetett, futva oldottam meg mindent – mesélte Gál Tibor, aki az általános iskola elvégzése után Tápiószecsőre került a katonai középiskolába. – A kollégium a laktanya területén volt, amelynek parancsnoka, Nagy Sándor ezredes a Pest Megyei Atlétikai Szövetség elnökeként nemcsak szerette a hosszútávfutást, hanem például ő találta ki és rendezte 1990-től a Bécs–Budapest Szupermaratont, amely akkoriban Euróba leghosszabb futóversenye volt.”

Gál Tibornak addigra már jelentős futómúltja volt, hiszen tizenegy évesen teljesítette első félmaratoniját, majd tizennégy évesen – mielőtt középiskolába ment volna – az első száz kilométeres futását is. Ekkora táv még egy felnőtt sportolónak is óriási kihívás, az pedig szinte egyedülálló, hogy egy kamasz ezt választotta.

Elmondása szerint a futásra azért maradt ennyi ideje és energiája, mert jó tanárai voltak, és elég volt neki, ha a tanórákon figyel, hogy megtanuljon mindent – így rengeteg szabadideje maradt, a futással pedig ki tudott kapcsolódni.

Az első maratoni versenyét tizenöt évesen teljesítette – nem hivatalosan, mert a versenyszabályok szerint tizennyolc éves kor alatt nem állhatott rajthoz senki. Ő azonban kíváncsi volt, mit tud a távon versenykörülmények között, végül egy barátja mellett futott rajtszám nélkül, és a karórájával mérni tudta az időt.

„Nemcsak unaloműzésnek volt jó a sport, hanem kiutat is jelentett, merthogy korán elhatároztam, nekem ez lesz az utam, ezt szeretném csinálni” – emlékezett vissza. Később megismerkedett a szupermaratonin versenybíróként dolgozó Jeszenszky László egykori hosszútávfutóval, aki a legendás Iglói Mihály tanítványai közé tartozott, és az ötvenes években Helsinkiben és Melbourne-ben is képviselte az olimpián Magyarországot 3000 méteres akadályfutásban.

Jeszenszky később edző lett, és azt a módszert tanította tovább, amelyet élsportolóként maga is követett. A találkozás idejére már visszavonult, Gál Tiborra mégis felfigyelt, és megkérdezte tőle, van-e edzője. A nemleges válasz után úgy döntött, néhány évre visszatér, és foglalkozik a fiatal fiúval.

„Ő volt az első és egyetlen edzőm. A kilencvenes években a Budapesti Honvédhoz igazoltam, a klub színeiben versenyeztem, de Laci bácsival dolgoztunk együtt, aki csak velem foglalkozott. Nyolcszáz méteren és felette szinte minden távon rajthoz álltam” – mesélte Tibor, aki hetente négyszer tette meg busszal vagy vonattal a Tápiószecső és Budapest közötti ötven kilométeres utat, csak hogy ott lehessen az edzéseken.

A tréner háromheti bontásban küldte neki az edzésterveket postán, de a foglalkozásokon mindig megjelent személyesen is, és edzésnaplót vezetett tanítványa munkájáról és eredményeiről. Aki, miután leérettségizett, a népligeti Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolára került, ahol villamosmérnökként végzett, majd hivatásos tiszt lett, hadnaggyá avatták, amikor átvette a diplomáját.

A főiskolai évek alatt a tanulás mellett számos sportágban kipróbálta magát a főiskolai és katonai bajnokságokban, a futószámokon kívül például úszásban, kerékpárban, duatlonban, triatlonban, teniszben, lövészetben, párbajtőrben és még tollaslabdában is. Mindenben gyakorolt és rajthoz állt, ami megtetszett neki, a főiskola pedig támogatta benne.

„Egyszer összeszámoltam, otthon tizenhét különböző sportágból vannak érmeim és kupáim

– fogalmazott Gál Tibor. – A futás volt az alapsportágam, és úgy általában is elmondható, hogy az egyéni sportágak kötöttek le, de csak azok, amelyekben nem bírók döntöttek, hanem a tényleges teljesítmény. Ahol tiszta és egyértelmű volt, ki győzött, és ki veszített.”

A következő másfél évben az újabb és újabb műtétek miatt jóformán több időt töltött a kórház fehér falai között, mint odakint, azóta sem bír rájuk nézni, és ha csak teheti, otthon és a munkahelyén is színes falakkal veszi körül magát. A baleset után nemcsak ez változott meg az életében, hanem elkezdte kutatni, hogyan fejleszthetné a mozgáskoordinációját, milyen utakon lehetne pótolni a sérülésekből fakadó hiányosságokat.

„A jobb lábammal nem tudok oldalra kilépni, térdtől lefelé azóta is le van bénulva, de ez csak egy a sok kellemetlenség közül. Ezért utánaolvastam, bizonyos mozgásokat hogyan tudok kiváltani és más izmokkal helyettesíteni

– folyatta Gál Tibor, aki ma már búvárkodik, motorozik, ejtőernyőzik és bringázik. – Egy súlyos balesetből visszatérve aktívabb életet élek, mint a legtöbb ember, akivel nem történt hasonló. Az Ironmanen például csak bal lábbal tudom hajtani a bringát, a másikkal nem, így az tulajdonképpen csak holt súly, ezért speciális pedált kellett csináltatnom. Egyszerűen nincs olyan, hogy valamire azt mondjam, nem tudom megcsinálni.”

A cikket teljes terjedelmében elolvashatja a Futás 2022 magazinban, a 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!