Nem ismer lehetetlent, amivel másokat is inspirál az ultrafutó autista tinédzser

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 09:39
Az autista Zach Bates elhatározta, hogy a huszadik születésnapja előtt teljesít egy száz mérföldes versenyt. Csaknem száz indulóból a 38. lett, és már egy még keményebb, 250 mérföldes kihívásra készül.

Nyolc hónappal a huszadik születésnapja előtt Zach Bates azzal állt a szülei elé, hogy a jeles dátum előtt szeretne lefutni egy száz mérföldes, azaz körülbelül százhatvan kilométeres versenyt.


Sikerrel járt, sőt, ő lett a Coldwater Rumble 100 mile Ultramarathon történetének legfiatalabb versenyzője, aki teljesítette a távot. A kilencvenkilenc indulóból harminchárman be sem fejezték a versenyt, ő viszont huszonnyolc óra alatt harmincnyolcadikként ért célba. Bár tagja volt az iskolai cross country-csapatnak, azaz nem volt teljesen kezdő, azonban nem volt ultrafutómúlja.

Mégis belevágott a nagy kalandba, és néhány hónapos tudatos felkészülés is elég volt ahhoz, hogy teljesüljön az álma. Ez így leírva már önmagában is nagy teljesítmény, ám a siker értékét növeli, hogy az amerikai tinédzser négyéves kora óta diagnosztizáltan autista. Igaz, ez bizonyos szempontból még előnyt is jelent az ultratávnál – na és persze az is rendkívül fontos volt, hogy a szülei az első perctől kezdve támogatták céljai elérésében.

„Az autisták képesek nagyon intenzíven koncentrálni, ha valamit szeretnek, vagy valamit nagyon el akarnak érni. Ennek köszönhetően kitartóbbak, és messzebbre juthatnak, mint az átlagemberek – magyarázta a CNN által idézett édesanya, Rana. – Fontos, hogy figyeljünk rájuk, és arra, mik az álmaik, mit szeretnének elérni az életben. Ha meghallgatjuk a gyermekeinket, hagyjuk, hogy azt csinálják, amit szeretnének, és támogatjuk őket, akkor meglepő, mi mindent elérhetnek. A közösségi oldalak sokat segítettek a fiunknak abban, hogy rájöjjön, mennyire különleges, amit csinál, és ezzel milyen sok embert inspirál.

Bár Zach kissé kényelmetlenül érzi magát ezeken a felületeken, de úgy érzi, megéri fent lenni, ha ezzel motivál másokat, és segít nekik az álmaik megvalósításában. Nekem is több nagy álmom van, és az, amit tett, arra ösztönzött, hogy megtegyem a kezdeti lépéseket. Nagy áldás ő a családunknak, és a körülötte lévőket is állandóan inspirálja.”

Zach Bates nem éri be annyival, hogy teljesítette a száz mérföldes versenyt, már megvan a következő célja: szeretne elindulni a Cocodona 250 mérföldes (400 km) versenyén, és bár tudja, hogy erre még keményebben kell majd készülnie, az eddigiek is azt bizonyítják, hogy neki nincs lehetetlen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik