A „mosolygós lány” szerint minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett

„A mosolygós lány” címmel írja blogját Mórocza Andrea, az idei Korinthosz 160 km-es távjának 3. helyezettje. Nem véletlenül: a 31 éves Andi pozitív kisugárzású, mindenben a jót és a lehetőségeket kereső személyiség, aki szerint futni is csak szívből, mosolyogva lehet. Optimizmusának köszönhetően jó kezeli a váratlan helyzeteket, akár a futásban, akár a magánéletben. Mintegy hat éve kezdett el futni, azóta leginkább az ultratávokon gyűjti a kilométereket. Az augusztusban rendezett Korinthoszhoz személyesen is kötődik, nem véletlenül a legkedvesebb versenye.

Bár viszonylag rövid ideje futsz, szinte az első év után elkezdtél ultrázni, és a Korinthoszon is indultál már korábban.

Először 2018-ban, biciklis kísérőként voltam jelen a versenyen. Annyi szeretetet és kedvességet kaptam, kaptunk, hogy 2019-ben el mertem indulni a 80 kilométeres távon, mert tudtam, jó kezekben leszünk a segítőknek köszönhetően. Végül harmadik helyezett lettem.

Akkor éjszaka indult a verseny és szerettem volna kipróbálni, milyen a nappal után befutni az éjszakába, így elterveztem, hogy a következő évben elindulok a hosszabb távon.

Ez sikerült is, és egy évvel később már nem egyedül álltál a rajtvonalon.

Így van, 2020 tavaszán ismertem meg páromat, Strifler Attilát, aki szintén nevezett a Korinthoszra, s nem volt kérdés, hogy együtt indulunk. Ott álltunk a rajtban, a két szerelmes, zöldfülű futó… Attilával – bár gyorsabb, mint én – végig együtt haladtunk a gáton. Nagyon meleg volt, túlságosan beöltöztem, valószínűleg elfutottuk az elejét, és 35 kilométer után már éreztem, hogy ez így nem lesz jó… Napszúrást kaptam, sajnos minden összejött. Nem volt értelme folytatni, úgy döntöttem, hogy 80 kilométernél kiszállok, és inkább Attilának segítek. Akkor megfogadtam, hogy mindenképp lefutom újra, de okosabban.

Sikerült megvalósítanod a tervedet?

Bár három évet kellett várnom a célba érkezéssel, de megérte. Tavaly nem indultam egy saroktörés miatt, nagyon csalódott voltam. Attila előhívatta az útvonalat, a térképet, és kirakta a nappali középén a falra: csaknem két éven keresztül nézegettem, ez volt az egyik motivációm, hisz minden elágazás, ami persze nem sok, a fejemben volt, tudtam hol, mi vár majd rám.

Hogyan élted meg az idei versenyt? Volt holtpontod?

Nagyszerű élményeket szereztem. Igyekeztem jobban figyelni a hűtésre, mint korábban, a frissítőpontokon szinte csak a fekete vizesládákat kerestem és hűtöttem magam. Nem éreztem, hogy annyira meleg lenne, de amikor Baján megláttam a hőmérőt, ami 41 fokot mutatott, elcsodálkoztam. Anyukám és Attila kísért, inkább őket féltettem, nehogy megfőjenek a napon, hiszen minket a menetszél csak-csak hűtött.

Holtpontom nem igazán volt, bár amikor 42-43 kilométer körül eszembe jutott, hogy hol lettem rosszul 2019-ben, egy kicsit lelassítottam. De egy nagyon kedves futótársamnak, Lukács Sándornak köszönhetően összekaptam magam.

Luki odaszólt: „Andi, tudsz te futni hatperceseket is, nem szabad lemaradni!” Ez óriási löketet adott, amiért nagyon hálás vagyok. Innentől szinte végig folyamatosan együtt mentünk.

Ez nagyon szép dolog, jó, hogy futás közben odafigyelünk egymásra. Milyen volt kísérővel futni?

Igazi meglepetés volt, hiszen nem így terveztem. Úgy készültem, hogy egyedül futok, mert szeretek a magam tempójában haladni. Az első 25 kilométerig edzőmmel, Maráz Zsuzsannával futottam, de aztán elváltunk, ami teljesen normális. Nem szerettem volna elfutni az elejét, és már nagyon a komfortzónám határán mozogtam. Lukival mintegy 110 kilométert tettünk meg együtt. Amikor valamelyikünk gyorsabban végzett a frissítéssel, elindult, majd amikor beértük egymást, újból együtt futottunk. Hol az egyikünk, hol a másikunk húzta a párosunkat és végül együtt értünk célba. Bár elvagyok egyedül futás közben, sokkal többet adott nekem, hogy ketten mentünk, mint gondoltam. Minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett.

Említetted, hogy edződ, Zsuzsi mellett csapattársaid is ott voltak a pályán. Ez milyen hatással volt rád, éreztél-e bármilyen versenyhelyzetet?

Sok barátom, ismerősöm volt a versenyen, nagyon jó érzés volt velük találkozni futás közben. Alapból nem szeretek versenyezni, és nem éreztem, hogy most a csapattársaimmal fogok küzdeni. Igazából idén „csak” a teljesítés volt a cél. Két évvel ezelőtt teljesen más volt a hozzáállásom, de nem vagyok csúcsformában, a saroktörés miatt áprilisban kezdtem csak el újra futni. A harmadik helynek nagyon örülök, mivel nem hajszolom mindenáron a helyezéseket, megtisztelő volt edzőmmel, a győztes Maráz Zsuzsival és csapattársammal, a 2. helyezett Zétényi Szvetlanával felállni a dobogóra.

Hogy kezelted a hosszabb kihagyást, izgultál a verseny előtt?

Idén tavasszal a MyWay-versenyen lefutottam a 160 kilométert, így azzal nyugtattam magam, ha májusban sikerült, akkor most sem lesz probléma. Zsuzsi is megnyugtatott, hogy annak ellenére, hogy kevesebb minőségi munkát tudtam végezni, a kilométerek benne vannak a lábamban. Igyekeztem komfortzónán belül maradni, így kritikus pont nélkül értem célba.

Két éve együtt indultatok pároddal, Attilával, aki most autóval kísért. Hogyan osztjátok fel a versenyeket, okoz-e fejtörést eldönteni egymás között, hogy ki, mikor és hol indul?

Nem indulok sok versenyen, azok is inkább aszfaltosak, Attila pedig inkább terepen szokott futni, így ebből sincs köztünk konfliktus. A lényeg, hogy mindkettőnknek jó élmény legyen a verseny, és ebben is nagyon támogatjuk egymást. Bár a szeptemberi száz kilométeres Európa-bajnokságra válogatott kerettagként kijuthattam volna, egyértelmű volt, hogy együtt megyek Attilával az ő célversenyére a Mont Blanc-ra, az UTMB CCC 100 kilométerére. Ez egy sorsolásos verseny, mint a Korinthosz, és nagyon nehéz bekerülni, de Attinak sikerült sorsolás nélkül bejutni.

Említetted, hogy a Korinthosz a kedvenc versenyed. Mi az, ami miatt évről évre szívesen visszatérsz?

Rengeteget ad nekem ez az esemény. Az augusztusi időponthoz személyes emlékek kötnek, de főként a hangulat az, ami miatt szeretek visszatérni. Az önkéntesek hozzáállása, segítőkészsége példaértékű, ők valóban a futókért vannak ott.

Én is sokat mosolygok, hiszen sokszor futás közben nem tudsz máshogy kommunikálni, mert például éppen eszel vagy elvagy a gondolataiddal, de egy mosolyt könnyű küldeni, és jólesik, hogy a pontokon is mindig kedvesek és azonnal, mosolyogva segítenek a frissítésben. Így mindenki jól érzi magát, mert örömet sugároznak.

Van terved az őszi szezonra?

A Korinthosz volt a célversenyem, eddig láttam előre. Szeretnék minél előbb formába lendülni és visszahozni a két évvel ezelőtti tempómat. Az állóképességem megvan és fejben is erős vagyok, így már csak a tempón kell javítani.

Mórocza Andrea eredményeit itt lehet megtalálni a DUV adatbázisában.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!