Spartan, terepfutás, OCR – mindegyikben otthon érzi magát

Mikor kezdte el a Spartant?
Kétezertizennégyben vettem részt az első Spartan-versenyemen – mondta Havlik András. – Crossfitedzésen hallottam a társaimtól erről a sportról, s egyből felkeltette az érdeklődésemet. Gyorsan elmentem az első megméretésemre, amely után vegyes érzések kavarogtak bennem. Nem ismertem az akadályokat, nem is mentek valami jól, ám célba érkezés után mégis már a következő versenyt tervezgettem. Kifejezetten tetszettek a kihívások, s megfogott a verseny hangulata.

A vegyes érzések ellenére később mégis visszatért a versenypályára.
Az első évben egy Sprint-versenyen voltam, a következőben már egy Trifectát is megszereztem. A harmadik esztendőben már három Trifectám volt, valamint részt vettem a Hurricane Heat katonai versenyen. Kétezertizennyolcban részt vettem életem első ultráján, amely nagyon tetszett, úgy éreztem, ez a fajta hosszabb távú futás jobban fekszik nekem. Az egyik barátommal mentem végig, mind a tizenhárom órát élveztem kint a pályán. Eddig egyébként három ultrát teljesítettem.

Milyen éve volt?
Az elmúlt két évben a terepfutás, illetve az OCR (olyan verseny, ahol futás közben akadályokat kell leküzdeni – a szerk.) miatt a Spartant valamelyest háttérbe szorítottam, úgyhogy idén csupán két versenyen voltam. Az egyik a Rakaca-tónál volt, a másik Komlón. Utóbbi kifejezetten jó sikerült, Beastben korosztályos második helyet értem el, életemben először állhattam a dobogón Spartan Race-en, egyértelműen ez az eddigi legjobb eredményem. Nem éreztem verseny közben azt, hogy a dobogóra is állhatok, igaz, a futás remekül ment. Tetszett, hogy dimbes-dombos, ám futható volt a pálya, szép volt az őszi erdő.

Ha már szóba került, a terepfutás hogyan kezdődött?
A Spartan előtt egyáltalán nem futottam. Kétezertizenhatban a Spartanra való felkészülés részeként kezdtem el többet futni. Egyből magával ragadott a környezet, az erdő és a friss levegő. Úgy éreztem, ez az igazi szabadság. Kikapcsolódásként éltem meg, hogy kint sportoltam a szabadban, felfutottam egy hegycsúcsra, ahonnan gyönyörű volt a kilátás.

Csodálatos volt felfutni a dombtetőre vagy a hegycsúcsra a panorámáért, keresztülvágni egy patakon, esetleg végigfutni egy technikás erdei ösvényen. Úgy éreztem, ez az én világom.

Nem sokkal később már futóversenyeken találta magát.
Kétezertizenhatban kezdtem futóversenyekre járni, s a következő évben már terepmaratont teljesítettem. Akkoriban már harminc kilométereket tettem meg, s a Börzsöny Vulkántúra keretén belül lett meg először a maratoni táv. Kemény kihívás volt, ráadásul decemberben az időjárás is eléggé cudar. Ami az első ultrát illeti, kétezertizennyolcban egy ötven kilométeres teljesítménytúrát futottam végig. Kimerítő volt, ám boldogsággal töltött el, hogy teljesítettem.

Idén milyen versenyeket emelne ki?
Az UTMB mellett kettőt: az egyik Ausztriában a Grossglockner ötvenöt kilométeres versenye, míg a másik a Piros 85. Előbbihez nem fűztem nagy reményeket, tavasszal az OCR Európa-bajnokságra készültem, így nem futottam hosszúakat, azonban kellemes meglepetés volt a verseny. Bőven az általam kitűzött idő előtt értem be, életem egyik legkeményebb futása volt. Az első tíz kilométeren több mint ezer méter szintet kellett megmászni, ráadásul az időjárás sem volt kegyes hozzánk, a hegytetőn hó és szél fogadott minket. Ami a Piros 85-öt illeti, különleges volt, mert ez volt életem első hatvan kilométer feletti futása. Csodálatos volt az útvonal a Pilisen, a Visegrádi- és a Budai-hegységen keresztül, gyönyörű tájakon futhattunk. Nagy örömmel töltött el, hogy az elvárt szinten belül teljesítettem nyolcvanöt kilométert.

Akkor térjünk rá az UTMB-re.
Az eddigi legnagyobb sportélményem. Régi vágyam volt az UTMB-részvétel, s még ha nem is a klasszikus százhetven kilométeres távon, de célba értem a híres versenyen. A rajt előtt nem volt célidő, csupán élvezni akartam a csodálatos környezetet. Elképesztő volt a kilátás a Mont Blanc-ra, a gleccserre és a környező hegyekre. Meglepő volt, milyen sokan szurkoltak több helyen is, a domboldalon, a kereszteződéseknél, a kis falvakban, mindenhol többtucatnyi ember tapsolt és biztatott minket. Akadt olyan rész is, ahol óvodások kiabáltak, buzdítottak minket.

Chamonix-ban elképesztő volt a befutó, az utolsó kilométeren a pálya mellett drukkoló tömeg. Fantasztikus élmény volt, mindenképpen vissza szeretnék térni.

Jövőre milyen célokat tűzött ki maga elé?
Idén részt vettem az OCR Európa-bajnokságon Olaszországban, jövőre ez az esemény itthon, Tatán lesz, így mindenképpen ott szeretnék lenni. A kvalifikációt már megszereztem, emiatt jövőre elsősorban az OCR-re fókuszálok, de természetesen a terepfutást sem hagyom annyiban. Továbbá nagy vágyam, de ez még többéves projekt, hogy legalább egyszer teljesítsem a Kört.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!