Csaknem tíz óra plank az új csúcs, megérte lemondani az alkoholról és a cigiről

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 13:18
A csehországi kihíváson új világrekord született egy hirtelen jött megvilágosodás hatására.

Előttünk a kép? A másfél órás edzés hajrájában a hasblokk kellős közepén a telefonunk felett hasalunk, s elszántan szemléljük, hogyan peregnek a másodpercek. A kar remeg, a láb úgyszintén, a farizom, a hát- és hasizom (már akinek van) megfeszül, és a gondolatainkat próbáljuk elterelni róla, hogy az idő fogságában vagyunk. Közben annak szurkolunk, hogy a homlokunkról elinduló s az orron végigszánkázó izzadságcsepp ne a telefon kijelzőjén landoljon. Nos, körülbelül ez a plank – írtuk korábbi cikkünkben, amelyben a kedvelt edzésformát mutattuk be annak, aki kevésbé ismeri.

Nos, a népszerű gyakorlatnak újabb világrekordere van, mégpedig a cseh Josef Sálek személyében.

A személyi edző a csehországi Plzenben úgy kezdte a gyakorlatot, hogy legalább 9 és fél óra a célja, hiszen 2022-ben az ausztrál Daniel Scali eddig jutott.

Scali teljesítménye azért is volt különleges, mert a bal karjában állandó fájdalmat érzett egy korábbi baleset miatt, és tényleg pokoli volt neki a kihívás. Sáleknek ilyen gondja nem volt, de nyilvánvalóan ő is megszenvedett, amíg elérte a 9 óra, 38 perc, 47 másodperces eredményt.

„Öt évvel ezelőtt tizenöt kiló volt a súlyfeleslegem, dohányoztam, és az alkoholt sem utasítottam vissza. Egyszer csak jött egy afféle megvilágosodás, meg akartam mutatni a világnak, hogy mindegy, hány éves vagy, változtathatsz az életeden, hogy boldogabbnak, erősebbnek, egészségesebbnek érezd magad. Ez a teljesítmény remélhetőleg másokat is arra ösztönöz, hogy úgy érezzék, minden kellemetlenséget le lehet küzdeni, a fizikai és lelki határokat át lehet lépni” – mondta a Joska becenévre hallgató új rekorder.

A cseh futó és személyi edző nem jókedvében kezdte el az edzéseket: néhány évvel ezelőtt az Arab Emírségekben letartóztatták a repülőtéren, állítólag téves azonosítás miatt, és hónapokig várt a szabadulására, jobb elfoglaltság híján akkoriban kezdett el izmot építeni.

Akik végig ott voltak a rekorddöntésen, arról számoltak be, hogy hét órán keresztül egész jól bírta, akkor kezdett fáradni, de valahogy túllendült a holtponton.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

 


 

Legfrissebb hírek

Megdőlt a női 10 kilométer világrekordja Valenciában

Csupasport
2024.01.14. 21:04

Aleksandr Sorokin üzenete a magyar futóknak: higgyetek magatokban, és küzdjetek keményen!

Csupasport
2023.12.24. 07:56

Világrekord és új trónkövetelő: parádés maratoni versenyeket élhettünk át idén

Csupasport
2023.11.13. 12:52

A világcsúcstartó Brown Viktória címvédésre készül a 48 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2023.08.10. 09:36

Rekordra várva: ki tud lenyomni ezer négyütemű fekvőtámaszt – egy óra alatt?

Csupasport
2023.06.20. 14:45

A csodafutó megállíthatatlan, már öt elképesztő világcsúcsot tart

Csupasport
2023.05.16. 18:14

Megvan Maráz Zsuzsanna korosztályos világrekordja!

Csupasport
2023.03.29. 09:33

Plank-, fekvőtámasz- és tigristartás – csak szabályosan, mert baj lehet belőle!

Csupasport
2023.03.23. 13:13
Ezek is érdekelhetik