csupasport bannerhátsófüves banner

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.09.06. 19:12
Vásárhelyi Máté
Vásárhelyi Máté 3:12:47-es idővel győzött a nagyatádi 50 kilométeres országos bajnokságon, a nagy meleget jól bírta, aminek megvolt a magyarázata.

Elvárta magától az első helyet?

Amolyan formafelmérőként tekintettem az ötven kilométeres országos bajnokságra – mondta a Csupasportnak Vásárhelyi Máté, aki 3:12:47-es idővel győzött a nagyatádi 50 kilométeres országos bajnokságon. – Tavaly is részt vettem már ezen a megméretésen, s idén is szerettem volna a nyár legvégén futni egy hosszút. A verseny előtt egy héttel az ifjúsági skyrunning-világbajnokságon voltam, szóval ezúttal nem vártam magamtól kimagasló teljesítményt, csak azt, hogy legyen egy tempós hosszú futásom. Nem voltam túl gyors, nagyon meleg is volt, de összességében elégedett vagyok és örülök az aranyéremnek.

Ezeknek fényében: milyen volt a verseny?

Az első tíz kilométert egy társammal együtt futottam, három negyvenes tempóban haladtunk, elég bátor volt ez a gyors kezdés, gondolkoztam is rajta, hogy miképp bírom majd…

Vásárhelyi Máté
 

Folyamatosan láttam új arcokat körülöttem, így nem volt monoton, unalmas futás, három frissítőpont volt egy körben, így jól lehetett ezt gyakorolni. Végig remekül éreztem magam, de negyvenöt kilométernél rendesen elfáradtam… Ráadásul a meleg is hatalmas kihívást jelentett, miután lement a nap, akkor is alig csökkent, de az önkéntesek sok mindenben segítettek. Arra igyekeztem figyelni, hogy egyenletesen és magabiztosan haladjak előre, valamint a frissítésem rendben legyen. Egyébként harminc kilométerig biztos voltam a győzelemben, de jött néhány kilométer, amikor elkezdtek közeledni a mögöttem lévők, de sikerült megtartanom az első helyet.

Az említett forróság volt a legnagyobb nehézség?

Egyértelműen. Alapesetben jól bírom a meleget, sőt, a Mátrabércen is kánikula volt, de ott sem okozott óriási problémát. Egyébként még nyáron is szeretek dél körül, kora délután edzeni, szaunázom is, ezek mind segítenek abban, hogy a futóversenyeken jól bírjam a forróságot. Az ötven kilométeres országos bajnokságon melegebb volt, mint a Mátrabércen, sőt, ez volt eddig ilyen szempontból a legkeményebb versenyem.

Említette, hogy az ötven kilométeres országos bajnokság előtt egy héttel az olaszországi ifjúsági skyrunning-világbajnokságon vett részt. Hogyan szerepelt az eseményen?

Vertikál és sky kategóriában versenyeztem, előbbi négy kilométer volt ezer méter szintemelkedéssel, utóbbi huszonhárom kilométer volt kétezerháromszáz méter szintemelkedéssel megfűszerezve.

Az U23-asok között vertikálban tizenharmadik, sky-ban pedig tizenötödik lettem. Előbbivel elégedett vagyok, utóbbival nem, ugyanis elfutottam az elejét, képes lettem volna jobb eredményre is.

Nézzünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőt tekintve?

A Wizz Air félmaratonin hetven percen belüli időt szeretnék elérni, ami szerintem bőven reális, illetve vannak további céljaim is, de ez még a jövő zenéje.

Vásárhelyi Máté
 

50 KILOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, FÉRFIAK

  1. Vásárhelyi Máté 3:12:47
  2. Szabó Gábor 3:30:49 
  3. Beda Szabolcs 3:37:44

 

Legfrissebb hírek

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
2 órája

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
2026.02.25. 14:41

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2026.02.24. 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41
Ezek is érdekelhetik