A jótékonyság volt a lényeg, de a győzelem sem volt mellékes a huszonnégy óráson

Régen versenyzett, de a közelmúltban győzött a nagyváradi jótékonysági huszonnégy órás versenyen. 

Ott kezdeném, hogy a franciaországi huszonnégy órás világbajnokságon gyulladt csípővel futottam, így nem is volt meglepő akkor a siralmas eredményem – mondta a Csupasportnak Kelemen Anett. – Akkor csupán százötvennégy kilométert tettem meg, ami nagy csalódást okozott. Kellett egy kis idő, amíg egyrészt feldolgoztam a történteket, másrészt amíg rendbe jöttem. Alig-alig edzettem azóta, de úgy voltam vele, jó egy hónap alatt csak nem felejtettem el futni, így elindulok a nagyváradi versenyen. Egy kedves ismerősöm hívott, a jótékonyság miatt pedig egyértelmű volt, hogy igent mondok. Szóval a legfontosabb a jótékonykodás volt, ezenkívül nem tűztem ki semmiféle célt. Úgy voltam vele, hétvégi hosszú edzésnek pont jó is lesz. Gyakorlatilag tizenhét órán keresztül esett az eső és fújt a szél, háromszor öltöztem át, és kétszer cseréltem cipőt, így mindent figyelembe véve teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel. A hosszú kihagyás után a százhetven megtett kilométer elfogadható, a női győzelem pedig csak hab a tortán. Büszke vagyok a magyarok teljesítményére, az én győzelmem mellett Horváth Vilmos arany-, míg Nagykéri György bronzérmet szerzett a férfiak között.

Milyen volt a futás? 

A legjobb szakemberek segítettek a csípősérülésem gyógyításában, így a legfontosabb az, hogy semmiféle fájdalom nem gátolt a versenyen. Az elején olyan tempóban kezdtem, ahogyan a legtöbb huszonnégy órásomon szoktam, s bevallom, erre magam sem számítottam. Aztán némileg várható módon negyven kilométer megtétele után kipukkadt a lufi, de ezt betudom az edzetlenségnek és a kihagyásnak. Illetve a pulzusom is túl magas értéket mutatott a normálhoz képest, valamint a verseny hetében vért vettek tőlem, s egy kis gyulladás volt a szervezetemben.

Milyen nehézségek adódtak a verseny alatt?

Nem volt semmi különös, de az eső és a szél együttesen nagyon lemerevítették az izmaimat, illetve gyorsan átáztam, ezmiatt pedig fáztam. Folyamatos mozgásban kellett lenni, hőt kellett termelni, ami nem volt egyszerű, mert hajnalban fok volt, de a szél miatt ezt olyan mínusz ötnek éreztük. Tizenhét óra futás után nehezebben mozog az ember, lassul is, így nehéz dolgunk volt.

Tekintsünk egy kicsit vissza: milyen esztendeje volt a futást tekintve?

Nem volt valami kiemelkedő… A kétezerhuszonhármas és a kétezerhuszonnégyes volt eddig a két legjobb évem, akkor kiváló eredményeket értem el. Idén habár megnyertem a huszonnégy órás országos bajnokságot, egyáltalán nem vagyok elégedett a százkilencvenhárom kilométerrel, kétszáz fölé szerettem volna jutni. Aztán ott volt a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokság is, ahol habár korosztályomban első lettem, de nem örültem a kétszázkilencvenhét kilométernek sem, meg akartam dönteni az egyéni csúcsomat, azaz háromszázhuszonhatnál többet szerettem volna. Annak ellenére, hogy az érmeket tekintve jó évnek tűnik, a számokkal nem vagyok elégedett. Minden nap azon dolgozom, hogy egyre jobb legyek, nagy csalódás, ha nem tudok pluszt, nem tudok még jobb eredmény produkálni az előzőhöz képest.

Ezeknek fényében milyen célokat tűzött ki a következő idényre?

Nyilván minél jobb eredményeket szeretnék, illetve be akarok kerülni a backyard csapat-világbajnokságra készülő magyar válogatottba. Korábban kétszer már képviselhettem az országot, harmadjára is szeretném, ez mindig hatalmas büszkeség. Ez a cél elképesztően motivál, így az esztergomi versenyen szeretném megfutni a szükséges szintet. Aztán a balatonfüredi hetvenkét órás világbajnokság is eléggé izgatja a fantáziámat, de egy hónap van az esztergomi backyard és a füredi verseny között, szóval még nem biztos a naptár.