Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Maráz Zsuzsannát és Stefanovits Annát megelőzve győzött a Balaton Szupermaraton 196 kilométeres távján a hölgyek között egyéniben. Számított az aranyéremre?
Mivel ez volt az első ultraversenyem, csak a teljesítés volt a célom – mondta a Csupasportnak Láng-Somogyi Zita, aki 15:43:31 órás idővel győzött a nők között a 196 kilométeres BSZM-en. – Eddig a leghosszabbat távom a maratoni volt, de a BSZM mindig is vonzott, ugyanis nagyon szeretem a Balatont. Két éve a harmadik napot teljesítettem, s habár akkor már sokadszorra megfogalmazódott bennem, milyen jó lenne végig menni, de sosem alakult úgy. A futás mellett triatlonozom is, így mindig az a nagy kérdés, melyik szakágra fektessem a nagyobb hangsúlyt, de most úgy döntöttem, hogy a futás felé fordulok. Amikor elhatároztam, hogy belevágok a BSZM-be, akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó a verseny történetében, így külön hálás vagyok a döntésem miatt.
Ahhoz képest, hogy ez volt az első ultraversenye, rögtön aranyérmet szerzett, ami elismerésre méltó teljesítmény.
Nagyon meglepődtem a győzelem miatt, fogalmam sem volt, mire leszek képes, nem tudtam, milyen tempót tudok diktálni négy napon keresztül. Az edzőmmel, Szádvári Judittal előzetesen átbeszéltük a várt időeredményeket, s utólag látjuk, egész jól lőttük be. Az első két napon még gyorsabb is voltam, ezt követően várható módon a fáradtság miatt némileg lassultam, de egész jó tempót mentem a harmadik és a negyedik napon is. Összességében teljes mértékben elégedett vagyok a teljesítményemmel.

Hogyan alakult a verseny?
Az első nap fantasztikusra sikeredett, valóságos örömfutásról beszélhetek. Négy negyvenes átlagot produkáltam, nem hajtottam túl magam, végig irányítottam mindent. Szerencsére tudtam tartani az előre megbeszélt tempót alacsony pulzussal karöltve, a lábaim pedig végig frissnek bizonyultak. Kérdés volt, hogy a második nap milyen lesz, egyáltalán nem tudtam, mire számítsak. Ehhez képest ez is nagyszerűen ment, a táv kétharmadáig tartottam a tempót, a végére kicsit lelassultam. Egyáltalán nem erőlködtem, nem volt holtpontom és nem fáradtam el, bár a végén a szigligeti emelkedő kemény menetnek bizonyult… A második naptól nem tudtam, hogy mire számítsak, ráadásul ez hatványozottan igaz volt a harmadikra. Egész jó állapotban éreztem a lábaimat, de itt már nem volt egyszerű kiszállni az autóból és elkezdeni a bemelegítést. Ezen a napon már akadtak kihívások, mivel tizenöt kilométernél elkezdett fájni a bal csípőm és ez tartott is egy jó órán keresztül. Ennek ellenére sikerült a harmadik napot is megfelelően teljesíteni. A nap végére azonban elkezdett fájni a jobb térdem, ami estére sem múlt el, így nagyon izgultam, hogy végig tudok-e menni, tudom-e teljesíteni a négy napot. Az aggályok ellenére szerencsére végig stabilan futottam. Egyébként számomra meglepő módon a maratonikkal ellentétben itt nagyszerűeket lehetett beszélgetni futás közben, én például Stefanovits Annával haladtam sokszor együtt a harmadik napon, aki ismeretlenből is átsegített a csípőfájós mélyponton.
Ez volt az utolsó BSZM: lehetett érezni a hangulaton?
Természetesen rengetegen sajnálkoztak, hogy ez volt az utolsó, de sokan még reménykednek a folytatásban… Elképesztően jó hangulatú esemény a BSZM, igazi futófesztivál, ahol nagyszerű embereket lehet megismerni. Jó kis beszélgetések folytak a futók között, még az utolsó napon is ugyanolyan lelkesedéssel fordultunk egymáshoz. Ráadásul az időjárás is kedvezett, aminek külön örültem.
A hatalmas siker után hogyan néz ki a versenynaptára?
Egyelőre bizonytalan az esztendő további része, mert kacérkodom a terepfutással és egy őszi triatlon versennyel is. Most elsősorban abban reménykedem, hogy jól sikerül a regeneráció, és gyorsan tudom folytatni az edzést. Nagy fába vágtam a fejszém, ugyanis beneveztem az Ultra-Trail Hungary leghosszabb, száztizenegy kilométeres távjára, ám még nagyon sokat kell készülnöm – testben és lélekben is. Nehéz lesz, de a BSZM-en elért eredményem nagy önbizalmat ad a folytatásra.


30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden






