Győzelemmel ünnepelte első maratoniját az UTH-n
Milyen érzés maratonistává válni?
Fantasztikus, totális eufóriát érzek– mondta a Csupasportnak Hercsel Adél. – Bevallom, az utóbbi időben éreztem nyomást magamon a maratoni táv teljesítése miatt, mert az egyre javuló félmaratoni időim és további versenyeredményeim után viszonylag sokan kérdezték a környezetemben, hogy mikor jön már a maratoni. Én viszont mostanáig nem gondoltam, hogy eljött volna az ideje, minden távot tisztelni kell, és alaposan fel kell készülni: a maratoni már minden értelemben komoly logisztika.
Az UTH új, maratoni távjára tulajdonképpen nem a saját kezdeményezésemre, hanem a verseny igazgatójának finom, baráti pressziójának hatására kerültem.
Ugyanis tavaly az UTH harminc kilométeres versenyén, a Visegrád Trail-en elért második helyezésem után járt egy nyeremény-nevezés az idei versenyre, és mikor tavaly novemberben elindult a nevezési időszak, Csanya azt mondta, a maratonira ír be, jó lesz ez nekem. Igaza lett, jó is lett. Szóval ezúton is köszönöm neki az élményt és a lehetőséget.
Milyen célt tűzött ki maga elé az első maratoniján?
Csupán annyit, hogy élvezzem a futást. Az UTH előtt volt bőven miért izgulni, mert több országos bajnokságon is megmérettettem magam. Az idei tavaszi futószezon fő versenyét egyértelműen a húsvéti, szentgáli terepfutó bajnokság jelentette számomra, amely egyben válogató verseny is volt a júniusi, szlovéniai terepfutó Európa-bajnokságra. Ezen a félmaratonin mindenképpen szerettem volna kivívni a válogatottság jogát, nagy vágyam bekerülni a magyar csapatba. Ezt szerencsére sikerült is elérni egy stabil, magabiztos futással, és egy dobogós helyezéssel. Ezt követte pár hétre rá a tízezer méteres pálya ob Bonyhádon, ami nem igazán az én terepem, de az atlétikai csapatbajnokság miatt kötelező kör, pontosabban huszonöt kötelező kör a rekortánon. Végül ezen a versenyen is futottam egy hatalmas egyéni csúcsot, majd az UTH előtti héten jött a másik, rövidebb távú terepfutó magyar bajnokság, a Kékes Csúcsfutás, ami elég embert próbáló vertikál, vagyis egy villámgyors, meredek menet, végig felfele: közel 11.3 kilométeren kell megmászni 710 méter szintet. Szerencsére itt is sikerült helyt állnom, és bizonyítanom, hogy helyem van a magyar válogatottban. Végül nem csak a csúcsra jutottam fel egy újabb, jó nagy egyéni rekorddal, hanem a dobogóra is egy erős, ifjú titánokkal teli mezőnyben. Miután a Kékes Csúcsfutással lement rólam az utolsó, Eb előtti stressz is, az UTH-ra már csak a terepfutás szeretete, az itt összegyűlő közösség, az utánozhatatlan UTH-atmoszféra, no, meg a varázslatos táj, a Visegrádi-hegység, a Pilis és a Szentendre iránti rajongás miatt jöttem.
Hogyan értékeli a versenyt?
Mivel most először rendeztek maratoni távot az UTH-n, nem lehetett korábbi versenyeredményekre, és beszámolókra támaszkodni, ezért különösebb előzetes időcélt sem tudtam magamnak felállítani. Így inkább az volt bennem, hogy a legjobb fiúkhoz, amennyire lehet, közel legyek. Ez sikerült is, négy órán belüli idővel, közvetlenül a férfi dobogó után, abszolút negyedik helyezettként értem célba.
Utólag azt mondanám, hogy az első tíz-tizenhárom kilométert elfutottam, ami a tapasztalatlanságnak tudható be.
Egyébként arról, hogy mi történt mehet közben, most is viszonylag nehéz beszélnem, mert ahogy ellövik a rajtot, a versenyeim közben teljesen más, módosult tudatállapotba kapcsolok, amitől utólag szinte nem emlékszem semmire. Annak kifejezetten örülök, hogy tökéletesen sikerült a frissítésem, aminek a szerepe egy maratonin már különösen felértékelődik. Egyszer sem éreztem, hogy elfogyok, eléhezem, görcsölök, vagy fájna bármi is. Továbbá a pályatévesztést idén mindenképpen el akartam kerülni, ami szintén sikerült, főleg azok után, hogy tavaly egy eltévedésbe került az első helyem. Úgy voltam vele, idén semmit sem bízok a véletlenre, és tudatosan csúcsra járatom a mentális fókuszt.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást az első maratoniján?
Papíron nem tűnt nehéznek a pálya, sokkal futósabb versenyre számítottam, de elképesztően meg kellett szenvedni a győzelemért. Ráadásul a hirtelen jött meleg sem könnyítette meg a dolgunkat, miután a verseny előtt nem tudott megtörténni a kellő, általában egy-két hetet igénybe vevő hőadaptáció. A sebességemmel ettől függetlenül nem volt baj, az állóképességemben viszont tapasztaltam hiányosságokat. Hiába futottam idén szinte minden héten nyolcvan-száz kilométereket, és jártam mellette heti négyszer úszó edzésre, mindezt a felkészülést a pályán, verseny közben kevésnek éreztem. Úgyhogy ezen még bőven csiszolnom kell, de legalább most még tisztábban látom, hála az UTH maratoninak, hogy merre van az előre, hogyan, és hol nyúljak hozzá az edzéstervemhez.
Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki a közeljövőre?
A következő nagy kihívás a júniusi szlovéniai terepfutó Európa-bajnokság lesz, ahol a kilenc kilométeres uphill race-n és a huszonöt kilométeres klasszikus up and down terepfutó számban is rajthoz állok. Nagyon kíváncsi vagyok, ez lesz életem első nemzetközi versenye. Aztán ősszel jöhet végre egy aszfaltos, utcai maratoni: idén októberben bevállalom, és van is egy merész idő a fejemben. Az Európa-bajnokság után gőzerővel ennek a megvalósításán dolgozom. Illetve álmodom egy dobogós helyezésről a szeptemberi utcai félmaratoni magyar bajnokságon is. Szóval, vannak terveim és céljaim.
