Nem jött elő a sérülése, Európa-csúccsal nyert a világkupán

– „Ez van, sajnos abból főzök, amim van, ameddig nem épülök fel teljesen, addig hiába teszek meg mindent, nem tudok jobb lenni” – ezt mondta a Csupasportnak áprilisban egy szlovákiai huszonnégy órás versenyen elért harmadik hely után. Most nagyszerű győzelmet aratott a hetvenkét órás világkupán, ezek szerint teljesen rendbe jött a farizomsérülése?
– Egy kicsit még visszakanyarodnék az esztergomi backyardhoz – mondta a Csupasportnak Kelemen Anett. – Ott az volt a célom, hogy olyan szintet futok, amellyel bekerülök a magyar válogatottba, s habár nem volt semmi problémám, huszonnyolc óra után kiszálltam. Hogy miért? Tavaly októberben a sérülés miatt végigszenvedtem a franciaországi Albiban a huszonnégy órás világbajnokságot, most nem akartam pluszterhet rakni magamra, úgy döntöttem, kihagyom a backyard-vb-t. Pontosabban nem futóként, hanem segítőként leszek ott. Amikor meghoztam ezt a döntést, nagy tehertől szabadultam meg. Mivel huszonnyolc óra után sem fájt a farizmom, elgondolkodtam, hogy a hetvenkét órásból akár lehet még valami… Az edzések remekül mentek, így elkezdtem bizakodni, neveztem, s úgy mentem a versenyre, hogy lesz ami lesz. Megnéztem a DUV-on az eredményeket, melyek alapján a világranglistán a W35-ös kategóriában a harmadik helyet reálisnak tartottam. Akkor láttam, 403.700 kilométer volt a rekord a W35-ös kategóriában, így a 404-et céloztam meg. Ez elég menőnek hangzott, s úgy voltam vele, ha nem jön elő a sérülés, akkor képes vagyok rá. Szerencsére nem jött elő, bejöttek a számításaim, nagyon jól sikerült a verseny.

– Hogyan ment a – fájdalommentes – futás? 
– Nem volt különösebb stratégiám, korábban részt vettem néhány negyvennyolc óráson, így azokból igyekeztem meríteni. Előzetesen azt gondoltam, hogy a harmadik éjszaka lesz a nagy kérdőjel, mert odáig nem jutottam el, nem tudtam, mi vár rám. Meglepetésre eléggé jól ment. A második éjszaka aludtam egy órát, jó sok kávét ittam, és továbbmentem. A harmadik nap ismét egy órát aludtam, koffeintablettát vettem be, aztán a végéig nyomtam neki. Két óra alvással lehoztam ezt a három éjszakát, ami elég jónak számít. Azon gondolkoztam, hogy ez egyfajta adottság is lehet, nem minden ember képes három éjszakán át ilyen mértékű fizikai megterhelésre két óra alvással. Pláne ilyen melegben. Talán ez a nagy erősségem, ami elgondolkodtatott a hatnapost illetően…

– Mikor hitte el, hogy ebből győzelem is lehet? 
– Csak a legvégén láttam, hogy meglehet a győzelem és négyszáznégy kilométer. A hetvenkét óra nagyon sok, bármi történhet, kiszámíthatatlan, nem lehet előre megmondani, mi történik. Az utolsó egy-két órában megnyugodtam, láttam, van akkora előnyöm, hogy nem kell izgulnom, így sétálhattam is. 

– Korábban rengeteg szép sikert ért el pályafutása során, de mégis: ez a hetvenkét órás világkupa-győzelem hol helyezkedik el köztük? 

– Mi jelentette ezúttal a legnagyobb nehézséget?
– Az alvásmegvonással nekem nem volt semmilyen problémám, a meleggel viszont igen. Folyamatosan hűteni és jegelni kellett magamat, vizeztük a sapkát, a segítőknek nagyon nehéz dolguk volt. Két barátom frissített, le a kalappal előttük, nekik legalább annyira nehéz dolguk volt, mint nekem. Sőt, három napig kibírni engem sem könnyű…

– Újabb célok?
– A backyard-világbajnokságon segítőként leszek ott, míg jövőre szeretnék egy hatnapos versenyt teljesíteni. A Vadrózsa 160-nak fix helye van a naptáramban, és lesznek kisebb megméretéseim is. Aztán biztosan kitalálok még valami őrültséget. A következő esztendőben vissza szeretnék térni az Ultrabalatonra, és meg akarom javítani a huszonkilenc óra tizenhét perces időmet.