Ellesett a belgáktól ezt-azt – meg is nyerte a tihanyi backyardot

A győzelem volt a célja Tihanyban?
Elsősorban az őszi backyard-világbajnokságra szerettem volna kvalifikálni magam – mondta a Csupasportnak Győrffy András. – Korábban már bekerültem a válogatott bő keretébe, de egyrészt jó edzés volt ez a megméretés, másrészt stabilizálni szerettem volna a helyemet. Mivel a tihanyi verseny Silver Ticket-minősitésű, a győztes biztosan mehet a világbajnokságra, szóval elértem a célomat.
Elégedett vagyok, most pedig a vb-felkészülésre koncentrálok.
Ne szaladjunk ennyire előre: milyennek érezte a tihanyi teljesítményét?
Az biztos, hogy a világ egyik legszebb helyén, a tihanyi Belső-tónál futottunk, és a szervezés is szuper volt. Az összes kívánságunkat lesték a szervezők, illetve a frissítőasztal kínálata is minden igényt kielégített. Mind a nappali, mind az éjszakai pálya nagyon tetszett, az időjárás pedig kedvezett, minden megvolt a jó eredmény eléréséhez. Hogy mi volt a taktikám? A belgák a backyard világelitjéhez tartoznak, én pedig az ő frissítésüket és taktikájukat ötvöztem a sajátommal, ebből pedig egy jó, stabil versenyzés alakult ki. Nem mondom, hogy nem voltak holtpontjaim, de egy kis koffeinnel tovább tudtam lendülni rajtuk. Ami a futást illeti, semmi extra nem volt, stabil köröket hoztam, minden rendben ment. Vasárnap estig terveztem a versenyt, némileg magam is meglepődtem, hogy harminchét kör elég volt a győzelemhez.

Mit emelt át a belgáktól?
Egyenletes köröket szerettem volna teljesíteni, sajnos negyvennyolc órán felül nem jutottunk, azokat a dolgokat nem tudtuk gyakorolni. Leginkább a pihenés terén értünk el előrelépést, a körök teljesítése után speciális légzéstechnika alkalmazásával rendeztem a pulzust, így gyorsan alfa állapotba kerültem, ezáltal hat-nyolc perces mikroalvásokat tudtam elérni. Örülök neki, hogy ezt sikeresen tudtuk alkalmazni.
Mi okozta ezúttal a legnagyobb kihívást?
A második éjszaka a pálya egyik felén utolért minket a vihar, ami kemény próbatételt jelentett. Szerencsére tudtuk kezelni. Hozzá kell tenni, a backyardban különösen fontos a segítőcsapat, márpedig nekem ezúttal is szuper segítőm volt. Ezúton is köszönöm szépen neki, nélküle nem tudtam volna ilyen jó eredményt elérni.

Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?
Természetesen az őszi backyard-világbajnokság a főversenyem, nagy erővel készülök rá. Ezen kívül a Szőlőskör nyolcvan kilométeres távján mindenképpen ott leszek, ahogyan a tizedik Spar Maratonomon is.

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n








