Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság


Valószínűleg nem nyeri meg a pénteken Berlinben kezdődő női kosárlabda-világbajnokságot a magyar válogatott, ezt mindjárt le kell szögezni, ugyanakkor hisszük, bármi is történjék, győztesként térhet haza nemzeti együttesünk, amennyiben a megfelelő mentalitással, alázattal, vagánysággal kezeli a szereplést. Völgyi Péter szövetségi kapitány kétéves munkájának gyümölcse érett be márciusban Isztambulban, ahol együttese imponáló magabiztossággal, a (nem is olyan) múltbeli kudarcok okozta sebekre fittyet hányva Ausztrália mögött a második helyen végzett a selejtezőben, és 28 évet követően kiharcolta a kvalifikációt. Irtózatosan sok idő ez a távolmaradáshoz, főleg ha kontextusba helyezzük, mert a magyar női kosárlabdázás alapvetően ott volt ezen időszak alatt is a térképen: hét Európa-bajnokságon szerepeltünk és 2023-ban a negyedikek lettünk, valamint 2022-ben Euroligát nyert a főleg a profizmusa miatt éveken át későbbi világsztárokat (köztük a franciák jelenlegi klasszisa, Gabby Williams) magához kötő Sopron Basket, és mert például 2006-ban az U20-as korosztályban Eb-ezüstérmes válogatottunk is volt.
MINIINTERJÚ: TAKÁCS-KISS VIRÁG, A VÁLOGATOTT CSAPATKAPITÁNYA |
Készen állnak a rajtra![]() – Hamarosan elrajtol a világbajnokság, hogy érzi magát, milyenek az eddigi tapasztalatai itt, Berlinben?
– Csapatkapitányként hogy látja az együttest, a lelkiállapotát, formáját?
– Rendkívül erős francia válogatott, a két évvel ezelőtti olimpián ezüstérmes csapat lesz az első ellenfél, soraiban nyolc WNBA-s játékossal. |
Visszatérve a jelenbe, nagyszerű csapatunk van, és ezt nem az elfogultság mondatja velünk, a törökországi produkció bizakodásra ad okot Berlinre is. Persze az összetétel változott, Dubei Debóra például lemondta a szereplést, Dombai Réka és Sitku-Varga Alíz pedig sérülés miatt nem tarthatott a mieinkkel, ám a keret így is erős és összetartó. Utóbbit azért is kell hangsúlyozni, mert bizony az elmúlt évtizedekben hol a klubhovatartozás ütött rést a közös gondolkodás megvalósulásán, hol pedig az egyéni érdekek okozta problémák vertek éket személyek közé és akadályozták az összhangteremtést, az őszinte bajtársiasság kialakulását. Erről most szó sincsen, testközelből figyeltük az együttest Isztambulban, és itt vagyunk Berlinben is, s állíthatjuk, a csapategység és a közös gondolkodás példaértékű.
ELLENFÉLNÉZŐ: FRANCIAORSZÁG |
Alapvetően éremesélyes lenne…![]() Két éve Párizsban az olimpiai döntőig menetelt az együttes, de elképesztő mérkőzésen egy ponttal kikapott az amerikaiaktól, noha gyakorlatilag minden statisztikában jobb volt a torna házigazdája. A válogatott eddig a vb-ken nem tudott kiemelkedőt nyújtani, egyetlen érme az 1953-as bronz, azóta egy 5. hely a legjobbja. A kétszeres Európa-bajnok jelenlegi legnagyobb klasszisa az általunk is jól ismert korábbi soproni, a török Fenerbahce és a Golden State bedobója, a 29 éves Gabby Williams, aki tavaly és idén is bekerült a WNBA All Star-csapatába. Alapvetően éremesélyes lenne az együttes, ha nem tudnánk, hogy 73 éve nem képes bejutni az elődöntőbe. A szövetségi kapitány a 68 éves Jean-Aimé Toupane, aki 2021 óta irányítja a csapatot, amely a lyoni selejtezőt ellentmondást nem tűrően (5–0) nyerte meg. A berlini keretből nyolcan játszanak a WNBA-ben, vagyis a gyors, fizikailag kemény játék nem áll majd távol a társaságtól. |

(Fotó: MKOSZ/Girgász Péter)
A bivalyerős kerettel érkező franciák – akik két éve Párizsban olimpiai ezüstérmet szereztek, és egyetlen dobásra voltak attól, hogy letaszítsák a trónról a sorozatban nyolcadik aranyukat megnyerő amerikaiakat – elleni nyitánnyal kapcsolatban sok szakmabeli azt tartja, el kell engedni a meccset, mert a továbbjutást majd Nigéria és/vagy Dél-Korea ellen kell kiharcolni. Nos, a szövetségi kapitány, Völgyi Péter nem így gondolja…
„Nem szabad feladni semmilyen mérkőzést, pont ez a lényege egy ilyen tornának, hogy a csoportból tovább lehet jutni egy győzelemmel, de kettővel biztosan. Mivel előre nem tudjuk, hogy ezt az egy sikert mikor és ki ellen arathatjuk, a franciák ellen is a győzelemre kell törekedni, pláne mert kevés időt tudtak együtt készülni, szerintem ezért is fognak változtatni az alapjátékukon. A WNBA-ből nyolcan vannak a keretben, azaz kemény, gyors bajnokságból érkeznek, de nekiesünk az olimpiai ezüstérmesnek, s a lefújásig nem gondolunk a 15 órával későbbi, Nigéria elleni meccsre. Valószínű, hogy csak éjfélkor tudunk majd vacsorázni, de mindkét csapatra egyformán készülünk, mert hasonló stílusban kosárlabdáznak.”
És ez így van jól, ennek a csapatnak senki ellen sem szabad félve pályára lépnie, vagy azzal a megközelítéssel, hogy nehogy „nagy ruhát kapjon”.
VB-MÚLTIDÉZŐ |
A legjobb eredmény az 5. helyA magyar női válogatott eddig ötször szerepelt világbajnokságon, az elsőről, amit Chilében rendeztek meg 1953-ban, még lemaradtunk, de 1957-ben Brazíliában ott voltunk, mi több, együttesünk a mai napig legjobb eredményét érte el, Szabó János szövetségi kapitány hölgykoszorúja az előkelő 5. helyen végzett. Két év múlva a Szovjetunióban is két meccset nyertünk, de itt csak körmérkőzés volt a hidegháború és a mindössze nyolc résztvevő miatt, s Lehóczki Tibor csapata a hetedik helyen végzett. Ezután jött egy hosszabb szünet, a következő szereplésre 16 évvel később, 1975-ben került sor Kolumbiában, ahol a legendás Killik László által irányított válogatott a 9. lett. Sajnos újabb évtizedet kellett várni a következő olyan tornára, amelyen ott vagyunk: 1986-ban a Szovjetunióban a 8. helyen zártunk, a csapatot még ekkor is Killik vezette. 1998-ban Németországban is ott lehettünk, immár a 31 éves Rátgéber László állt a kormányrúdnál, a bátor és fiatal csapat pedig meglepetésre a bravúros tizedik helyen zárt. ![]() |
Nehéz nem sorsszerűséget belelátni abba, hogy 1998-ban is Németországban volt a vb, s hogy a helyosztókat Berlinben játszották le Béres Tímeáék, ott, ahol Juhász Dorkáék 28 évet követően újra képviselik majd Magyarországot, szerintünk biztos, hogy megfelelően. Az Euroliga előző idényében a legjobbnak választott középjátékosnak már világszintű respektje van, tőle tartanak a legjobban az ellenfelek, sokak szerint – futballhasonlattal élve – ő a női kosárcsapat Szoboszlai Dominikja, aki a Liverpool labdarúgójához hasonlóan akkor is vezér a pályán, ha nem játszik jól. De nem rajta múlik majd a remélt siker, ami közös lesz, ahogy a legutóbbi kudarc (lemaradtunk az Eb-ről) is az volt, mert ez a csapat ilyen.

NS-SZAKÉRTŐ: |
![]() „A francia csapat nagy falat lehet, érdemes megnézni, nyerhető-e a meccs vagy sem, ha nem, a másnapi mérkőzésre kell koncentrálni, amelynek nagyobb tétje van. Összességében a csoportból tovább lehet, sőt, tovább is kell jutni, nem erős négyes. A folytatást tekintve az nagyjából világos, hogy megnyerni nem fogjuk a vébét, minden meccs öröm és ajándék, amelyet le lehet játszani. Legyen, aminek lennie kell! Ha nem is tét nélküli a vébé, nem Európa-bajnokság, ahol vannak hagyományok, korábban több magyar érem is született. Jó tapasztalat lesz a játékosoknak, nagy buli, ott vagyunk, mindenki, aki fanyalog, jusson oda ki! Ha jól kezeli a stáb és a közvélemény, akkor ez nagyon jó kis kaland lehet a válogatottnak.” |
Summa summarum, a válogatottnak, bármilyen összetételben van éppen a parketten, egészséges önbizalommal, nem a kudarcok elkerüléséért, hanem a sikert szem előtt tartva kell kosárlabdáznia. Mert pontosan ez az a hozzáállás, amivel 1998-ban az akkori, szemtelenül fiatal nemzeti együttes elindult Németországba.
„Időnként szóba kerül, milyen volt akkor, de inkább sztoriról, élményről tudok beszámolni, mint tanácsot adni, hiszen régen volt, megváltozott sok minden a sportágban – idézte fel 28 évvel ezelőtti élményeit Iványi Dalma, a válogatott edzője, a delegáció egyetlen tagja, aki részt vett azon a tornán. – Akkor mi is nagy lehetőségként éltük meg, hogy ott lehetünk, fiatal csapattal a tizedik helyet csíptük meg. Most is így gondolom, használjuk ki, ne féljünk, mindent adjunk bele, önbizalommal kosárlabdázzunk, úgy éljük meg, hogy nem csak itt vagyunk. Higgyük el, próbáljunk minél messzebb jutni, legyünk pimaszok, lendületesek, bátrak.”
Legyen úgy!
RÁTGÉBER LÁSZLÓ: SZINTE GYEREKEK VOLTUNK! |
Az ideit megelőzően legutóbb 1998-ban szerepelt vb-n válogatottunk, amelyet akkor Rátgéber László irányított. A tornát Münsterben kezdő, majd szintén Berlinben záró együttesünk a 10. helyen végzett. ![]() ![]() „Szinte gyerekek voltunk. Egy nagy generáció vonult vissza a vébé előtt és mi szemtelenül fiatal csapattal utaztunk Németországba, 22.4 év volt az átlagéletkor és én is mindössze 31 éves voltam. Nagyon bátor, de mint kiderült, nagyon jó döntés is volt a fiatalítás, mert a tornán részt vevő játékosok határozták meg a következő évtized magyar női kosárlabdáját. Szenzációs vébét játszottunk, ahol erős csoportba kerültünk: a brazilok voltak a regnáló világbajnokok, Szlovákia az Eb-ezüstérmes, Dél-Korea olimpiai 12. Kapitányként boldogan és büszkén emlékszem vissza, hogy szárnyakat adtam gyerekseregünknek, és a mai napig hálás vagyok azokért az élményekért. A napokban belenéztem a meccsekbe, Dél-Koreát legyőztük, a brazilokkal egylabdás meccset játszottunk. Továbbjutottunk, de aztán sajnos Iványi Dalma és Ujvári Eszter megsérült. Ugyan még ezek után is legyőztük Kínát, de miután már Béres Tímea és Seres Éva sem volt egészséges, az utolsó helyosztóra elfogytunk. A tizedik hely így is szenzációs eredmény volt, szerettünk volna ebből a sikerből tovább építkezni, 2002-ben – huszonhat éves átlagéletkorral – már esetleg éremért harcolni, ám az Eb-n az oroszok és a szlovákok legyőzése után a spanyolok és a jugoszlávok megálljt parancsoltak, így nem jutottunk ki a vébére. Ezt kudarcként éltük meg, nem igazán átérezve a valós erőviszonyokat, de a világ felfigyelt a magyar válogatott teljesítményére és mentalitására, aligha futottunk volna be ilyen fényes nemzetközi pályafutásokat ezen szereplés nélkül. Sajátomnak érzem a jelenlegi válogatottat is, a keret jelentős részének erős pécsi kötődése van. Az akadémiai cél teljesült, négy akadémista is a válogatottat erősíti, Takács-Kiss a kapitány, Juhász Dorka, Josepovits Kinga és Rátkai Eszter is a növendékünk volt, és Laczkó Sára is csak utolsóként került ki a keretből. Völgyi Péter is Pécsen bontogatta szárnyait, ott ül mellette Iványi Dalma, az idei női bajnokcsapatunkból pedig három hős, Török Ágnes, Dúl Panka és Studer Ágnes is kerettag. Nemzeti csapatunk nagy játékerőt képvisel, ezt úgymond bejelentette már az utánpótlás-világversenyeken, remélem, élvezni fogják a lányok legalább annyira, mint mi anno, szurkolok nekik, hogy múlják felül az eredményünket.” |
| A MAGYAR KERET |
| Aho Nina, Kányási Veronika (mindkettő Diósgyőr), Dúl Panka (Győr), Josepovits Kinga, Studer Ágnes, Török Ágnes (mindhárom Pécs), Juhász Dorka (Galatasaray, török), Lelik Réka (csapat nélküli), Rátkai Eszter (Szekszárd), Széki-Barnai Judit (Cegléd), Takács-Kiss Virág (Valencia, spanyol), Turner Yvonne (csapat nélküli) |
NŐI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, BERLIN
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
11.30: Japán–Mali
17.45: Spanyolország–Németország
B-CSOPORT
14.30: Dél-Korea–Nigéria
21.00: Magyarország–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
C-CSOPORT
11.30: Ausztrália–Puerto Rico
17.30: Belgium–Törökország
D-CSOPORT
14.15: Egyesült Államok–Kína (Tv: Duna World)
20.15: Csehország–Olaszország

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Női kosár: megvan a berlini vb-keret















