Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Közösségi oldalán azt írta, hogy a tavalyi TransEspana után kiégett: mi vezetett ide?

Csupán teóriáim vannak, hogy mi történhetett – mondta a Csupasportnak Toldi Péter. – Oda jutottam, hogy a nagy mennyiségű edzésmunka vezetett hosszú távon ehhez a lelkiállapothoz. De mondhatok ürességet vagy kiégést – megközelítés kérdése. Gyakorlatilag belefáradtam lelkileg a sok edzésbe és a következményeibe. Heti huszonkét-huszonöt órát edzettem, ami munka és kevés alvás mellett mentálisan eléggé megterhelő. Fizikailag jó állapotban voltam. Az április végi-május eleji TransEspana után elkezdtem a Deseda Ultramaratonra felkészülni. Nem ment jól, éreztem, hogy kedvetlen vagyok, felőrölt az állandó kimerültség és a fájdalmak, de úgy voltam vele, hogy a Desedát már rutinból lehozom.

És lehozta?

Nem. Pedig nagyszerűen kezdődött, szépen alakult, de száz kilométer és tíz óra után egyszerűen nem tudtam továbbmenni. Fizikailag semmi problémám nem volt, de lelkileg nem éreztem jól magam. Hiába haladtam jól, egyszerűen nem tudtam rávenni magam a folytatásra. Ezt nagyon rossz volt megélni, pláne úgy, hogy előtte elég komoly ultrákat teljesítettem. Viszont akkor nem kívántam az edzéseket és a futást sem, valami mást akartam. Elkezdtem úszni és kerékpározni, majd megjött a kedvem egy hatórás futóversenyhez. Habár komoly mélypontról jöttem vissza, ősszel két hatórást is megcsináltam – persze az eredményemen meglátszott a sok kihagyás. Aztán egyszer csak jött egy olyan érzés, hogy visszatérnék a TransEspanára. Ezt a versenyt kétévente rendezik meg, legközelebb 2027-ben lesz, így van még időm felkészülni. Azóta elkezdtem visszafogottan edzeni, próbálom ismét megtalálni a szépséget a futásban. 

Hogy érzi, most jó az irány?

Kifejezetten bizakodó vagyok. Novemberben hallottam először a SuperMaratona dell'Etnáról, vagyis az Etna Szupermaratonról, ez pedig kellően nehéznek, de bőven teljesíthetőnek tűnt. Ez a verseny teljesen másfajta felkészülést és más jellegű munkát igényel, mint amit az előtte lévő időszakban végeztem, így ezen felbuzdulva elkezdtem az edzéseket. A Balaton Szupermaraton remekül illett a programba, ahogy a Kékes Csúcsfutás is. Utóbit követően egy hónap múlva utaztam Szicíliába az Etnához. Érzem a fejlődést, egyre stabilabban futok, fizikailag is jó állapotban vagyok.

És lelkileg hogy érzi most magát?

Érzem a motivációt, jó úton járok. Természetesen még nem vagyok abban az állapotban, mint, mondjuk, két éve ilyenkor, de nem is várom el magamtól. Azóta sok minden történt, ért egy olyan hatás, amely megváltoztatott. Különben is, az emberek folyamatosan változnak…

Nem olyan régen a Himalájában a Hell Ultrát teljesítette – milyen volt most az Etna Szupermaraton?

A Himalájához semmiképpen sem hasonlítanám, távban, időben és minden egyéb téren is más kategória. Ráadásul a világ másik végén van… A Hell Ultrán a legalacsonyabb pont kétezer méteren van, így az akklimatizáció kulcskérdés, míg az Etna negyvenhárom kilométer és csak egy harmada zajlik kétezer méter felett. Itt nem lényeges pont az akklimatizáció, inkább fizikailag kell megfelelően felkészülni. Itt elsősorban az izomerőre, gyorsaságra, erőállóképességre vagy a koncentrációra gondolok. Teljesen más jellegű felkészülést igényel a két verseny.

Milyen volt az Etna Szupermaraton?

Csodálatos környezetben zajlik, változatos a pálya és a szervezés is kifogástalan. Farkas Árpád többszörös teljesítő jól mondta, hogy aki részt vesz rajta, az fokozó jellegű futásra és nehezítésre szánja rá magát. Ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre melegebb, meredekebb, nehezebb – márpedig fáradtan nem könnyű egyre nehezebb körülmények között felfelé futni… Ráadásul az első harminchárom kilométer aszfaltos, míg az utolsó tíz murvás úton halad. Fáradt lábakkal egyre nehezebb terepviszonyokkal és körülményekkel kell megküzdeni. És ne felejtsük el, hogy kétezer méter felett már magaslati viszonyokra lehet számítani, így a légzéshatékonyság is romlik. Egy szó, mint száz, minden tényező egyszerre lesz egyre keményebb, a pálya is technikássá válik – ez a szépsége az Etna Szupermaratonnak.

Az előkelő harmincegyedik helyen végzett. Elégedett?

Fizikailag és mentálisan is felkészültem, a jelenlegi állapotomhoz képest elégedett vagyok magammal. Persze, kiugrónak nem nevezném a harmincegyedik helyezést, de az utolsó tíz kilométerben teljesen mást terveztem. A murvás szakaszon mélyebb talajon kellett folytatni a futást, elkezdtek görcsölni a vádlijaim. Innentől kezdve ezek a görcsök határozták meg a tempómat, nem tudtam tökéletesen kifutni magam. Korlátoltnak éreztem a mozgásom, ezért pedig van bennem némi hiányérzet. Ezúttal más oldalról értem el a határaimat, mint ahogyan terveztem és megszoktam. 

Nem elhanyagolható, hogy a hajrában több előzéssel sok pozíciót javított. Ezek szerint volt még ereje.

Az ember amikor érzi, hogy jön a hajrá, rá tud tenni még egy-két lapáttal. Összeszedtem magam, és néhány helyezést még hoztam. Ahogy az imént mondtam, elégedett vagyok, de egy kicsi hiányérzet azért van bennem. Azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a versenyen, nagyon jót tett nekem mind mentálisan, mind fizikailag. De nem is a verseny, hanem maga a felkészülés esett igazán jól.

Nehéz időszakon van túl – hogyan néz ki a folytatás?

Folyamatosan edzek, a következő versenyem pedig az októberi BP100 lesz. De a legnagyobb cél az, hogy mielőbb találjam meg az igazi önmagamat.

Borítókép: Nino Pavone