Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Itt az újabb remek eredmény: a KAT100 by UTMB versenyen hetedik lett a hölgyek között.
UTMB-verseny révén nagyon erős volt a mezőny, így nem támasztottam hatalmas elvárásokat magammal szemben – mondta a Csupasportnak Borza Helga. – Ráadásul az ötven kilométer a legnépszerűbb táv, szóval itt volt a legtöbb résztvevő. Az egyik szponzoromtól kaptam a nevezést, végül úgy indultam neki, hogy fussak úgy, ahogy jól esik és élvezzem a versenyt. Mondhatnám úgy is, hogy gyorsan, jót akartam futni. Ez össze is jött, minden percét élveztem, nem volt mélypontom. Egyáltalán nem gondoltam, hogy a top tízben leszek, ráadásul a korosztályos negyedik hely is szép eredmény.

Milyennek értékelné a versenyét?
Az első körben huszonegy kilométeren megvolt a teljes szint fele, azaz ezerötszáz méter, majd a második huszonkilenc kilométeres körben is ugyanennyit kellett megtenni. Először jött egy nagy mászás, amit nem akartam elsietni, tudtam, hogy lesz még később bőven. Azt viszont tudtam, hogy a lefeléket meg kell nyomnom, jött is az elején egy hosszabb ilyen szakasz. Azzal is tisztában voltam, hogy beépültek az edzések, így a magas tempó tartásával nem lesz probléma – maradt erőm a második körre is.
Nagyon sütött a nap, sokakból ez rengeteget vett ki, aki nem szereti ezt a körülményt, az könnyen elfáradt – meg is előztem jó néhány futót.
A második körben volt egy hét-nyolc kilométeres meredek mászós rész, itt nem lehetett gyorsan haladni, a technikára kellett figyelni. Bevallom, itt már bennem volt, hogy mikor érünk már fel a csúcsra, mikor fogy már el a szint… Fent kétezerkétszáz méter magasan csodálatos volt a kilátás, már csak ezért megérte felmenni. A hangulat kiválóan alakult, sok szurkoló biztatott minket, a pontokon pedig mindent találtunk a süteménytől a dinnyéig. Sok folyadékot ittam, géleket ettem, a pontokon pedig igyekeztem gyorsan áthaladni és menet közben enni. A végére maradt még erőm, sikerült még előznöm is. Egyébként sokat nézelődtem és gondolkodtam, ez amolyan meditatív futás volt.

Nagyon sűrű az éve, rengeteg versenyen vett már részt és ért el kiemelkedő eredményt. Nem érzi fáradtnak magát?
Való igaz, eddig eléggé sűrű az évem, de még az ősszel is vár rám néhány kihívás. Nagyon örültem a KAT-nak, ez nem arról szólt, hogy teljesen kifutom magam és ráfeszülök a jó eredményre. Számomra éppen jó időpontban rendezték meg, hiszen a következő versenyem szeptember második felében jön. Lazán, örömmel futottam, beépül ez is, így jöhet a sűrű ősz. Feltöltött a KAT, egyáltalán nem érzem magam fáradtnak.
Hogyan néz ki a sűrű ősze?
A KAT után egy hét pihenő következett, majd elkezdtem a felkészülést az őszi megmérettetésekre. Túl sok állóképességi és hosszútávú edzésre nincs szükségem, e téren teljesen rendben vagyok, inkább a gyorsulásra és a technika javítására fekszem rá. Keményen dolgozom, nagyon várom az őszt. Legközelebb szeptember közepén veszek részt Spartanon, akkor Erdélyben versenyzem, majd októberben két nagy megmérettetésem is lesz, előbb a franciaországi beast Európa-bajnokság, majd a görögországi trifecta világbajnokság. Nem lesz egyszerű viszonylag rövid idő alatt két ennyire kemény versenyt teljesíteni, de várom már. Minden tőlem telhetőt megteszek a kiemelkedő eredmény elérése érdekében.

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Nem ment jól a futás, mégis megnyerte a hatórás ob-t

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága






