csupasport bannerhátsófüves banner

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.10.18. 16:44
null
Horn Zsanett 8:17:42-es idővel második lett a Szőlőskör 80 kilométeres távján.

Hátulról jött előre egészen a második helyig a Szőlőskör nyolcvan kilométeres távján: elégedett az ezüstéremmel? 

Nem tűztem ki magam elé konkrét célt – mondta a Csupasportnak Horn Zsanett, aki 08:17:42-es idővel második lett a Szőlőskör 80 kilométeres távján. – Egyszerűen csak szerettem volna egy jót futni. Ez az évem eddig egy kicsit visszafogottabb volt, az Ultrabalatonon kívül nem vettem részt versenyen. Edzőmmel, Maráz Zsuzsannával közösen úgy gondoltuk, hogy jó lenne az év vége felé egy hosszabbat futni, így jött az ötlet, hogy elindulok a Szőlőskör nyolcvan kilométeres távján.

Ahogy tudom, elég kalandosra sikeredett a futása… 

Nagyon szeretem a Szőlőskört, az ötven kilométeres távon többször is indultam, és idén terveztem. Amikor azonban megjelent a nyolcvan kilométeres táv, úgy döntöttem, futok egy hosszabbat. Az útvonal nagyjából ugyanaz, mint az ötven kilométeresé, s mivel a Szőlőskört már megszoktam, így nem is jelentett újdonságot. Az elején azonban van egy plusz harminc kilométeres kör, ami Balatonszőlősről Balatonfüredre, majd Tihanyba vezet, aztán csatlakozik vissza az ötven kilométeres táv útvonalába. Sajnos nem sikerült jól az eleje, 4:40-kor volt a rajt, és valahogy Tihanyban eltévedtem, mert nem figyeltem a jelöléseket. Nagyon szép volt a napfelkelte, csak közben teljesen elbambultam, és lett plusz hét kilométerem. Mire visszaértem Balatonszőlősre a harminc kilométeres körről, utolsó helyen álltam a mezőnyben. Akkor azt gondoltam, hogy jobb helyezésre már biztosan nem számíthatok. De nem szomorodtam el, csak mosolyogtam magamon.

 

Hogyan sikerült mégis felverekednie magát a második helyre?

A párom, András kerékpárral kísért, előre megbeszéltük, hogy mikor találkozunk. Egy órát várt rám, ennyit késtem az eltévedés miatt. Egyébként sokat köszönhetek neki. Szerencsére ezután már nem tévedtem el, hiszen az ötven kilométeres táv útvonalát jól ismertem. Szóval, utolsóként értem vissza, közben az ötven kilométeresek is elindultak. A szokásos ötven kilométeres Szőlőskör már jól ment, remek tempóban futottam, és igazából azt sem tudom, hogyan kezdtem el egyre előrébb kerülni. Egyszerűen csak vitt előre a hév. Beértem az ötven kilométeres mezőnyt, és igyekeztem felkapaszkodni az előttem lévőkre.

A kísérőm közben ránézett az eredményekre, és azt mondta, hogy szerinte a nők között a második-harmadik helyen lehetek. Nem hittem el neki, azt gondoltam, biztosan nem lát jól valamit. 

Akkor még arra készültem, hogy utolsóként érek be, ehhez képest kiderült, hogy akár a dobogó is elérhető. Próbáltunk ehhez igazodni, úgy voltunk vele, ha tényleg ott vagyok a második-harmadik hely környékén, akkor hozzuk ki ebből a maximumot. Nagyon meglepődtem, amikor végül kiderült, hogy második lettem. Az utolsó helyre vártam magamat, ehhez képest ezüstérem lett belőle.

Mentálisan hogyan kezelte az eltévedést? 

Az eredmények alapján, ha nincs az eltévedés, jó esélyem lett volna a győzelemre is. De ezen már nem bosszankodom, csak mosolygok magamon. A kérdésre válaszolva, valahogy az volt a legfontosabb, hogy mindenképpen visszajussak Balatonszőlősre. Nem tudtam pontosan, mennyit tévedtem, mennyit mentem már a rossz irányba. Volt egy pont, ahol megálltam, és nagyon elbizonytalanodtam. Jó ideje nem láttam jelzést az úton, és nem tudtam, merre kellene továbbmennem. Végül elindultam visszafelé, jött két fiú, akik szintén eltévedtek, mert engem követtek. Ezúton is elnézést kérek tőlük. Végül hárman indultunk el visszafelé, és kerestük a helyes irányt.

 

Korábban többször teljesítette már a Spartathlont és az Ultrabalatont is, mit jelent egy nyolcvan kilométeres verseny ezek után?

Nagyon élvezem ezeket is. Ezek sem rövid távok, és különben is nagyon szeretem a Szőlőskört. Egyáltalán nem érzem azt, hogy ez rövid táv lenne csak azért, mert korábban kétszáz kilométer körüli versenyeken is indultam. Ezeket is tisztességesen kell teljesíteni, gyorsabban kell futni, ha jó helyezést szeretne elérni az ember.

Mik a következő céljai?

Idén már nincs nevezésem sehova. Ha valami ősszel megtetszik, lehet, hogy elindulok rajta, de jelenleg nincs konkrét tervem. Jövőre az Ultrabalaton biztos, de ezen kívül nincs semmi konkrétum. 
 

 

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2026.10.15. 14:44

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
2026.10.13. 16:27

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen

Csupasport
2026.10.10. 08:15

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.08. 14:44