Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés


– Milyen emlékei vannak a Szőlöskörről?
– A Szőlőskörön korábban többször is indultam rövidebb távokon, egyszer már beneveztem az ötven kilométerre is, de azon a nyáron covidos lettem és átneveztem egy rövidebbre – mondta a Csupasportnak Schurmann Szilvia. – A harminchat kilométeres távot kétszer már teljesítettem és meg is nyertem mind a kétszer, most is először ide jelentkeztem, de később módosítottam a hosszabb távra. A Szőlőskör speciális verseny, több emelkedővel, így azt gondoltam, hogy szükségem van edzői útmutatásra. Megkerestem Nemes Lászlót, akivel júniustól dolgozunk együtt, és kifejezetten a versenyre állította össze az edzéstervemet. Sok futópados emelkedős gyakorlást végeztem, nyáron pedig többször voltam Tihanyban dombedzésen. A SpinRacinget is beépítettem a felkészülésbe a terhelés változatossága miatt. Laci az edzéseim alapján úgy gondolta, hogy a négy és fél órás célidő biztosan elérhető. Már a rajt után éreztem, hogy jól bírom a tempót, nem szállt el a pulzusom, kirobbanó erőben voltam. Azonban ekkor is még csak a biztos teljesítés lebegett a szemem előtt. Nagy erőt adott az is, hogy az edzőm is futotta ezt a távot, és remek eredménnyel korosztályos bajnok lett.
– Mikor érezte először, hogy meg is nyerheti a versenyt?
– Balatonudvariban csatlakozott hozzám egy kerékpáros kísérő, aki kifejezetten az első helyen futó női versenyzőt várta. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy én vagyok az. Nagy segítséget jelentett, mert tudtam, vele biztosan nem tévedek el. Felemelő érzés volt, hogy az utolsó szakaszon már láttam: közel a cél, ahol az edzőm és a családom vár. Talán csak a célban hittem el igazán, hogy tényleg első lettem. El is sírtam magam, mert ez egy valóra vált álom volt. Nyáron a hőség miatt reggelente végeztem a futóedzéseimet, rendre úgy keltem fel, hogy teljesíteni akarom ezt a versenyt, este nyújtás, erősítés és hengerezés közben pedig elképzeltem, ahogy célba érek. Az elmúlt hónapokban nemcsak a fizikai, hanem a mentális felkészülésre is hangsúlyt fektettem. Sokat dolgoztam, aminek szerencsére meglett a gyümölcse.

– Ezzel a sikerrel országos bajnok lett: ez jelent egyfajta pluszt?
– A Szőlőskör ötven kilométeres távjának teljesítése az ultrafutók életében jelentős mérföldkő, nem mellékesen a táv és a szintemelkedés miatt. Ez egy kifejezetten nehéz, amellett közismert és elismert ultraesemény, amely idén országos bajnokság is volt egyben, hitelesített pályán. Az országos bajnoki cím óriási pluszt ad, és még elszántabbá tesz a következő versenyek előtt. Már a verseny utáni napon kimentem futni a barátnőmmel, akivel nagyon sokat szoktunk együtt edzeni, motiváljuk egymást. A verseny után nem szeretnék hátradőlni, nagy motivációval folytatom tovább a munkát.
– Melyik volt a táv legnehezebb része?
– A híres vászolyi emelkedőtől sokan tartanak, kíváncsi voltam, hogy milyen lesz.
Laci edzésterve szerint keddenként dupla edzést végeztem: egyet reggel, egyet este, utóbbi rendszerint emelkedős futás volt. Előfordult, hogy reggel futottam egy harminc kilométeres hosszút, este pedig még futópados emelkedős edzés következett. Ez különösen nehéz volt, de nagyon jól felkészített a vászolyi emelkedőre, amelyet közel negyven kilométer körül kell futni, amikor már mindenki fáradt. Könnyebben is vettem ezt az akadályt, végig futva, köszönhetően a tökéletesen felkészítésnek. Jelentősebb holtpontom nem is volt a versenyen.
– Hogyan néz ki a következő hónapok programja?
– Most az október végi veszprémi Isopol hatórás verseny következik. A hatórás futamon egy 414 méteres rekortánpályán kell futni, ezért a monotonitás tűrésére külön is készülnöm kell. Most az eddigiekkel ellentétben nem a dombedzéseken volt a hangsúly, hanem azon, hogy mentálisan bírjam az egyhangúságot. Általában zenével futok, a Szőlőskörön azonban anélkül teljesítettem a távot az ob-kiírás miatt. Zene nélkül sokkal koncentráltabb voltam, jobban figyeltem magamra, és ezt a tapasztalatot a jövőben is szeretném hasznosítani.

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen









