Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Elégedett a Vadlán-ezüstéremmel?
Az utolsó pillanatokban döntöttem el, hogy elindulok ezen a versenyen – mondta a Csupasportnak Belus Tamás. – Nehéz évem van, sokat bajlódtam a bokámmal, és néhány versenyem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Augusztus végén részt vettem az UTMB-n, és mivel elég közel volt hozzá a Vadlán, megvártam, hogyan sikerül a regeneráció, milyen állapotban leszek. Szinte a nevezési határidő utolsó pillanatáig vártam, de végül úgy döntöttem, ott leszek a Vadlánon. A döntésemben sokat számított, hogy ez a verseny volt idén is az országos bajnoki futam. Ez volt a hatodik Vadlánom, a pályát így jól ismerem, úgyhogy elővettem a régi terveket, a párommal átbeszéltük a frissítést és jöhetett is a verseny. Nekünk ez már rutinból megy, úgyhogy nem tartottam semmitől. Végül jól sült el minden, elégedett vagyok a második hellyel, mert Nyeső András ellen egyikünknek sem volt esélye. Egyébként négyszer is futottam már itt jobb időt, például tavaly, de akkor nem volt ilyen meleg, mint most.
Ha már a meleg... Milyen volt a verseny?
Száz kilométer felett már elég hosszú a táv, fontos magunkra figyelni, nem szabad belemenni egyfajta adok-kapokba. Persze van olyan szituáció, amikor már az elején érdemes elkezdeni versenyezni, de ez nem az volt, nem akartam kockáztatni. Választottam hát egy erős közepes iramot, és igyekeztem azt tartani. Nyeső András most is erősen kezdett, tizenöt-húsz kilométer után már a hosszú egyenesekben sem láttam, viszont mögötte, a második helyért nagy küzdelem zajlott, sokan voltunk pár percen belüli különbséggel. Negyvenöt kilométer körül elvétettem kicsit a pályát, akkor visszaestem az ötödik helyre, de gyorsan korrigáltam, és fél távtól már stabilan, másodikként haladtam. Sokat mentünk együtt, vagy közel egymáshoz Bürge Mariannal, kicsit még beszélgettünk is, húztuk egymást. Aztán fél táv után nem sokkal már éreztem, hogy ha ezt nem rontom el, akkor második leszek. Ez jól hangzik, de valójában nem könnyű szituáció, nehéz fenntartani a motivációt, amikor a helyezés már nem változhat és a kiemelkedő időeredményre sincs lehetőség. Szerencsére sikerült motiválni magam még, és nem lassultam jelentősen. Az edzőm, Barát Gabriella a célban várt, és közösen megállapítottuk, egy ilyen nehéz év végén ez egész jó idő, és a helyezésnek is tudtunk örülni. Végre nemcsak a nyílt futam férfidobogója volt erős, hanem az országos bajnokság mezőnye is, megtisztelő volt Nyeső Andrással és Czövek Andrással egy ob-dobogón állni. Elégedett vagyok.

Mitől nehéz verseny a Vadlán?
Idén főleg a már említett hőség miatt, általában pedig a hosszabb távon a pálya első fele gyors, míg a második technikailag jóval nehezebb. Sok a kilátó, a kavicsos lejtők, emelkedők, és a meleg mentálisan is sokat kivesz a mezőnyből. Ráadásul túl sok frissítőpont sincs, nincsenek patakok, közkút sem igen akad az útvonal mellett, nehéz menedzselni a folyadékpótlást. Szóval, frissítés szempontjából sem volt könnyű, de összességében ez újabb jó Vadlán-kihívás volt számomra.
Közel az év vége, de terepversenyből még lesz jó pár: mit tervez az elkövetkezendő időszakra?
Az idei versenynaptár nagy „visszatérője" a Piros 85, ahol népes és erős lesz a mezőny. A rajtlistán az én nevem is fent van, de úgy gondolom, hogy elég volt már erre az évre a versenyzésből. A Piroson ott leszek, sok tanítványom indul, nekik szurkolok és őket támogatom majd. Aztán késő ősztől jönnek a hagyományos alapozó teljesítménytúrák, mint a Galyavár, a Vulkántúra vagy a BHTCS, ezekre együtt megyünk majd a csapatommal, amelyek így nem csak értékes edzések, hanem szuper közösségi programok is lesznek.











