Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

– Hogyan készült a győztes Szőlőskörre?
– Az elmúlt fél évben a lassú futásokra összpontosítottam – mondta a Csupasportnak Darvas-Tanács Erik. – Tavasszal indultam a száz kilométeres országos bajnokságon, ott még a lehető legjobb időeredmény elérése és a korosztályos örökranglista volt a cél, és jól is ment a futás. Azóta viszont nem úgy, és nem is annyit edzek, csökönyösen és edzésterv nélkül, inkább magára a futás élményére figyelek. Tavaly ott voltam a Szőlőskör ötven kilométeres távján, és amint megtudtam, hogy idén lesz nyolcvanas is, elhatároztam, azon veszek részt. A rajtban láttam, hogy nem leszünk sokan, mivel az ötven kilométeres táv egyben országos bajnokság is volt, így a legtöbben – és a legjobbak – azon indultak. Ezzel együtt reméltem, ha nem sérülök meg, jól szerepelek. Bíztam a jó eredményben, a dobogóra is láttam esélyt, de most nem ez volt a legfontosabb. Ha jólesően teljesítem, és három jobb futó megelőz, akkor a negyedik hellyel is elégedett lettem volna.
 

– Milyen volt a futás?
– Minden pillanata emlékezetes. Reggel 4:40-kor, még sötétben indultunk, és bár az éjjelt az autóm vezetőülésében töltöttem, eléggé fáztam, de így legalább már három órakor ébren voltam, így nem kapkodtam a rajt előtt. Máshol is aludhattam volna, de macerás ember vagyok: egy versenyre vagy futásra általában nem felkészülni, hanem ráhangolódni szoktam, és ha elmegyek egy versenyre, akkor ott már a lehető legkevesebb dologra akarok figyelni. A frissítési terv is a tavalyi volt, vagyis hogy a hivatalos pontokon iszom. Illetve a táv második felén barátaim is kísértek, de talán nekik sem okoztam sok gondot a kólázásommal, nekem viszont a társaságuk rengeteget segített. Összevissza frissítettem, izó, kóla, víz, amit éppen kívántam, nem volt semmi rendszeresség benne, mégis ez volt az első olyan versenyem, amelyen a gyomrom végig rendben, sőt tökéletesen működött. Az idő már-már túl szép volt, gyönyörű pirkadatra értünk Tihanyba, ott a hegyen hallottam szarvasbőgést is, a Balaton-felvidék szépségét pedig aligha kell ecsetelni. Sok kedves régi-új futótárssal is találkoztam, örültünk egymásnak, a verseny szervezése is hibátlan volt, és bár nagy tapasztalatom nincsen, eddig ez a kedvenc versenyem.

– Mikor lett biztos abban, hogy ebből győzelem is lehet? 
– Már az elején éreztem, úgy tűnt, nagyon elhúztam a többiektől, de hát egy ultraversenyen bármikor történhet valami. Nagyon odafigyeltem arra, nehogy lesérüljek, takarékosan futottam, igyekeztem fejben összeszedett maradni, Sajkod után az órám pulzusmérőjét is kikapcsoltam inkább. A célom a szép teljesítés volt, úgy éreztem, ha hét és fél óra körül beérek, az hozzám képest – főleg a szintkülönbséget is figyelembe véve – elég jónak mondható. A győzelem csak ráadás volt. Szinte minden összejött, sokat tudtam gondolkodni futás közben is – tökéletes versenyélmény volt ez.

– Volt hullámvölgye? 
– Egyetlen. A fapados frissítés nyilvánvalóan ezzel jár, mindenből kevesebbet vittem be, mint kellett volna, az első harminc kilométeren nyolc decilitert ittam összesen, így talán ezért is a mencshelyi-dörgicsei lejtőt megfutva hatvan kilométer környékén elég darabosan mozogtam, és fejben akkor már ott volt a vászolyi emelkedő is. Tótvázsony után három deci izó belefolyt az alsónadrágomba, mert rosszul tekertem vissza a kulacsom kupakját… Ez is jó lelkigyakorlatot jelentett a verseny végéig. A vászolyi emelkedőn azonban meglepetésre teljesen rendbe jöttem, az ötven kilométeres országos bajnokságon versenyző második és harmadik helyezettekkel futottam fel, innentől jókedvűen és jó iramban mentem a végéig, a célba beérve sem éreztem azt, hogy kifutottam volna magamat. A versenyadatokat utólag kielemezve meg is lepődtem, a nettó futóidőm hat óra ötvenhárom perc volt. 

– Tekintsünk előre: milyen célokat tűzött ki maga elé? 
– A Szőlőskör nyolcvan kilométere afféle felkészülési verseny is volt az októberi gárdonyi backyardra. Ez volt az első backyardversenyem, teljesen új élményt jelentett, tizenöt órát töltöttem a pályán. Aztán a mostani hétvégén a huszonnégy órás országos bajnokságon veszek részt, ahol csak az lesz a célom, hogy huszonnégy órán keresztül mozgásban maradjak. Itt meg kellene futnom életem eddigi leghosszabb távját is, ami mindenképpen jelzésértékűnek bizonyulhat, mert az év elején kezdtem el azon gondolkodni, hogy ha ez az év jó lesz, és minden úgy alakul, akkor jövőre nekifutnék az egyéni Ultrabalatonnak. Sokat már nem is töprenghetek ezen, hiszen szalad az idő. Most bizakodó vagyok.