Spartathlon-kvalifikációt ért a Margitszigeten aratott győzelem

Hatalmas küzdelem után győzött a hölgyek között a BP100 jótékonysági futóverseny százhatvan kilométeres távján.

Azzal a céllal érkeztem a versenyre, hogy megszerezzem az egyenes ági Spartathlon-kvalifikációt, azaz tizenhat és fél órán belül beérjek – mondta a Csupasportnak Kéri Veronika, aki 16:26:21 órás idővel győzött a nők között a BP100 jótékonysági futóverseny 160 kilométeres távján, ezzel megszerezte az egyenes ági Spartathlon-kvalifikációt. – Persze, az is ott volt a fejemben, hogy jó lenne győzni, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, ugyanis előre nem tudtam, hogy ki milyen formában van az idény végéhez közeledve. Boldog vagyok, hogy elértem a célom, a győzelem pedig csak hab a tortán.

Milyen volt a futás?

Százharminc kilométerig szépen ment, aztán elkezdtem fáradni, az utolsó tizenöt kilométer pedig nagyon nehéz volt – egyszerűen nem vittek előre a lábaim, sokat sétáltam. Edzőm, Lubics Szilvia rám is szólt, haladjak gyorsabban, mert így kicsúszok az időből. Szilvi ismer már annyira, hogy tudta, ha nem érem el a célom, az eléggé megvisel, ilyenkor pedig kell kis idő, mire összeszedem magam… Az utolsó körre negyven perces előnnyel mentem ki, de tudtam, hogy tizenhat óra huszonöt percre bent akarok lenni. Bár arról nem volt elképzelésem, hogyan csinálom meg, ugyanis ekkor már mindenem fájt. Próbáltam nyugtatni magam, és azt hajtogattam, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Az utolsó körben felváltva futottam és sétáltam, majd az uszodánál mellém jött egy kamerás, akit Szilvi küldött, hogy biztasson. Ez nagyon jól esett, s azt mondtam: most kell tíz másodperc séta, majd megindulok. Megláttam a cél fényeit, megindultam, s végül bő három és fél perccel a Spartathlon-kvalifikációs idő előtt beértem a célba. 

Nem érte el könnyedén célját…  

Habár a mentálisan erős ultrafutók közé tartozom, a vége nagyon nehéz volt. Azonban ekkor is tudtam, hogy képes vagyok kimászni a gödörből, meg tudom csinálni. Annak idején a dupla Balaton-körnél kicsúsztam a szintidőből, de végigcsináltam, azonban nagyon megviselt, hogy nem értem be időben. Kudarcként éltem meg, nehezen szedtem össze magam. Nos, most egyáltalán nem akartam így járni, ugyanis nehezen viselem a kudarcot. Most nem a győzelem volt a fontos, de természetesen örülök ennek is. Nagyon kemény százhatvan kilométer volt ez.

Milyen volt körözni a Margitszigeten?

Azt hittem, hogy sokkal jobban megvisel a körözés, de jobban bírtam a vártnál. Készítettem egy nyolcórás zenei válogatást, tudtam, kétszer kell lejárnia… Olykor zavaró volt a tömeg a pályán, de, ahogy sötétedett, úgy kezdett a környezet is lenyugodni. Az éjszaka is szépnek bizonyult, de csodálatos érzés volt a Margitszigeten napfelkeltében futni. 

Jövőre pedig jöhet a Spartathlon…

Az biztos, hogy jövőre a Spartathlon lesz a főversenyem. A további kihívásokról sok mindent nem tudok elmondani, bár Szilvi már biztosan tudja a menetrendet. Az év elején edzőtáborozunk, tavasszal az Ultrabalatonon ott leszek, és terepversenyre is szükségem lesz majd. A pontos naptár majd szépen lassan kialakul.