A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

– Szemmel látható a javulás: két éve 432, tavaly 433, most pedig 483 kilométert tett meg a hatnapos világbajnokságon. Tervben volt az ötven kilométeres javulás? 
– Semmi komoly célom nem volt – mondta a Csupasportnak Lesti Bertalan, aki 483.301 kilométert tett meg a balatonfüredi hatnapos világbajnokságon. – Mivel hatszázas volt a rajtszámom, ezzel bohóckodtam előtte, de nyilván nem gondoltam komolyan. Tavalyelőtt és tavaly is voltak problémáim, amelyek eléggé hátráltattak, most már annak is örültem volna, ha ezek nem jönnek elő. Szerencsére közel sem voltak ilyen mértékű gondjaim, például nem bajlódtam ínhüvelygyulladással. Az ötven kilométer tényleg soknak tűnik, természetesen örülök az eredménynek. 

– Mi volt ezúttal a taktikája?  
– Ugyanaz, mint tavaly, azaz egyáltalán nem bonyolítottam túl a dolgokat. Félnaponta ötven-hatvan kilométert tűztem ki célul, de tisztában voltam azzal is, hogy a harmadik nap környékén ez visszaesik. Hogy miért? A hatnapos belső dinamikája miatt. Ez jól látszik a versenyzők eredménydiagramján. Illetve a meleg miatt nem is nagyon akartam túlságosan erősen kezdeni, délutánonként kevesebb időt töltöttem a pályán, míg éjjel annál többet. Egyáltalán nem a számokat figyeltem, hanem a saját állapotomat, nem ragaszkodtam az előzetes tervekhez mindenáron. Ahogy az imént mondtam, hatvan kilométert tűztem ki maximum egy fél napra, amikor megvolt, nem léptem át jelentősen, ha úgy éreztem, hogy bőven menne még, akkor is abbahagytam a futást. Viszont az alvásomat máshogy intéztem. 

– Hogyan?
– Korábban éjszaka hosszabb, napközben rövidebb alvást iktattam be, de ez most megfordult. Ezúttal délutánra időzítettem a hosszabb, maximum háromórás pihenést, míg éjjel legfeljebb egy órát dőltem le. Ez nekem könnyebben megoldhatónak tűnt. 

– Hat napon keresztül futni már nemcsak fizikai, hanem mentális küzdelem is. Volt olyan mélypontja, amikor azt mondta magának, hogy innen nagyon nehéz lesz továbbmenni?
– A fáradtság és a kialvatlanság érzékenyebbé tesz, és ilyenkor állandóan szenzitív állapotban vagyok, ami miatt a pillanatnyi hangulatom felerősödik. Mindentől függetlenül általában nehezen viselem a hajnalokat. Most is, hiába voltak remekül átfutott éjszakaim, a hajnalok nem estek jól, de olyan nem fordult elő, hogy a démonjaimmal küzdöttem volna. Nem volt rajtam teljesítménykényszer, nem éreztem frusztráltnak magam, nem jött gyomorprobléma, egyszerűen semmi sem hátráltatott. Szinte végig kiegyensúlyozottan, jó hangulatban éreztem magam. Egyetlen alkalommal, az egyik éjjel éreztem kisebb izomfájdalmat, ami hátráltatott futásban, és amikor hajnalodott, akkor némileg nehéz volt. 

– Hogyan lehet hat napon keresztül motivációt találni? A végén már a kilométerek hajtották, vagy egyszerűen az, hogy ne álljon meg?
– Imádok benne lenni, szeretem csinálni. Semmi több. Ráadásul a többi futó és a segítők elképesztően sok energiát adnak. Ezen a hatnaposon pedig rendre biztonságos és felemelő a közeg, a hangulat amolyan terápiás jellegű. Amikor valaki mélyen van, akkor a többi futó és a segítők felemelik. Itt szinte senkinek nem jut eszébe a feladás. Tavaly, amikor sérüléssel küzdöttem, egy pillanatra nem jutott eszembe, hogy abbahagyjam és hazamenjek. 

– A 483 kilométer után azt érzi, hogy elérte a határait, vagy éppen ellenkezőleg: rájött, hogy azok sokkal messzebb vannak, mint gondolná?
– Nincs álomhatárom, de azt tudom, hogy messze még a vége, sokkal többre is képes vagyok. Egy év múlva ötven kilométerrel többet várok el magamtól. Idén is tanultam valamit, ezúttal főleg a cipőválasztással kapcsolatban. Most csak két vízhólyagom lett a korábbi hat-nyolc helyett, illetve most nem küzdöttem ínhüvelygyulladással. Apróságokon kell még javítani, eddig sem az állóképességem volt a hátráltató tényező. Jó lenne, ha egyszer nem a bukkanókra és a technikai problémákra kelleme figyelni, hanem annyit futhatok, amennyit az állóképességem megenged. Például már tudom, hogy jövőre két jó cipő elég lesz a jóval több kilométerhez.