Carlos Sainz nyerte meg az idegek csatáját Peterhansellel szemben

Carlos Sainz semmit sem bízott a véletlenre. Úgy állt a gázon a 155 kilométeres szakasz elejétől a végéig, mintha odaragasztották volna a lábát, s a végén totálisan kifulladva, leizzadva várta a végkifejletet. Egészen pontosan azt, milyen időt autózik legfőbb riválisa, a tőle mindössze 18 másodperccel lemaradó Stéphane Peterhansel.

Akkor még nem tudta, hogy a kilencszeres Dakar-győztes francia rögtön a szakasz elején hibázott és mivel egy percet veszített, már nem is feszegette a határokat. Tudta ugyanis, hogy egy perc hátrányt behozni egy kétszeres ralivilágbajnokkal szemben lehetetlen küldetés. (Az történt, hogy Peterhanselnek elmondták: az előző napi szakasz lesz a program szombaton, csak éppen visszafelé. Azt azonban nem tudta, hogy módosítások is voltak, így már bekanyarodott a fák közé, mire a navigátora szólt, hogy egyenesen kellene menni. Egy perc veszteség – és akkor már tudta, odalett a verseny.)

Sainz ellenben feszülten toporgott a célba, s csak akkor engedett fel egy kicsit, amikor navigátora, Michel Perin megnyugtatta, megvan a győzelem. Akkor már mosolygott, akkor már élvezte a helyzetet, s még jobban a céldobogóról legurulván, amikor kézifékes „körzőzéssel” ralis módra szórakoztatta a balatonfüredi közönséget.

A magyaroknak ellenben nem volt kifejezetten szerencsés napjuk – sőt, úgy is mondhatjuk, hogy az éllovasaink egytől egyig pechesek voltak.

Az immár sorozatban ötödször a napi legjobb eredményt (16.) elérő Palik László hetven kilométert autózott az előtte rajtoló holland porában, s nem sokkal a cél előtt túl nagy tempóban érkezett egy jobb kanyarba, egy bakhát megdobta az autót, és az fejtetőre fordult. Palik keze beszorult a bukócső és a karosszéria közé, és bár a nézők nem sokkal később talpra állították a Nissant, a pilóta így is iszonyatos fájdalmak közepette ért be a célba.

Az összesítésben a legjobb magyar Kis Sándor lett (13.), aki a záró napot sem úszta meg kaland nélkül, a szakasz 50. kilométerénél eltört a hátsó féltengelye, úgyhogy attól kezdve már eléggé visszafogott volt. „Olyan óvatosan közlekedtem, mintha lopni mennék” – viccelődött a kétszeres magyar bajnok, aki azért így is elégedett lehetett.

Közvetlenül mögötte érkezett a célba (az összetettben is) Szalay Balázs, akivel a legrosszabb történt, ami történhetett: felrobbant az autójában a motor. A szabályok szerint motort cserélni nem lehet, de egy versenyzőtárs segíthet, úgyhogy Szalay kötélen érkezett a célhoz, ahol a lejtőn vett lendületből felgurult a dobogóra, lefelé pedig már könnyebb volt. A viadal azt a tanulságot hozta számára, hogy még így, tengernyi technikai gonddal is elérhető cél közvetlenül a gyáriak mögött végezni.

Varga Imre ezen a napon is a kormánykerékkel vívta a legnagyobb küzdelmet (nem volt szervója), végül azonban nagy nehezen célba ért, és köszönte mindenkinek a segítséget, a legjobban az egyik versenyzőtársának, aki Nagykanizsáig autózott az egyik este, hogy tartalék alkatrészt hozzon neki. Megérte az áldozatot.

A motorosoknál összetartó kis csapat gyűlt össze a pódiumon: Francisco Lopez és Alain Duclos a vállára vette a pályafutása első nemzetközi győzelmét arató David Casteu-t, aki könnyezett a meghatottságtól a rengeteg stressz után, amely az utóbbi napokban érte. Bizony nagyon izgult, hogy az utolsó napon már ne menjen semmi tönkre, hogy végre meglegyen a siker.

„Van valaki odafent, aki most nagyon boldog: Fabrizio” – mondta David Casteu a célba érkezés után. S hogy miért emlékezett meg a 2005-ös Dakar-ralin elhunyt Fabrizio Meoniról? Mert ő tanította meg a sportág és az ellenfelek tiszteletére, miatta lett profi pilóta.
A magyarok közül Nagy Péter végzett a legelőkelőbb pozícióban (30.), igaz, így a hetedik napon már kiütközött az arcán a fáradtság. A viadal vége felé már átlagosan kétszer állt meg a szakaszokon, hogy olajat töltsön a motorjába, mert az szinte zabálta. „Csoda, hogy végigbírta szegénykém” – simogatta meg a KTM-et a végén a Dakar távját egyszer már teljesítő Nagy.