Africa Race: A legnehezebb felállni a hibák után – Szalay

–Jó verseny volt?
–Nagyon jó! És majdnem szerencsénk is volt... De becsúsztak apróságok, amelyek miatt nem volt esélyünk arra, hogy a dobogós helyek valamelyikéért harcoljunk ezen a versenyen – értékelt Szalay Balázs, aki Bunkoczi Lászlóval az autós mezőny 11. helyén fejezte be a 6500 kilométeres össztávú Africa Race-t, a kategóriájában pedig a második helyezettnek járó díjat vehette át.

–Csalódott emiatt?
–Nem. Átjutottunk a Szaharán, újabb sivatagi maratoni verseny távját teljesítettük, egy ilyen után nem lehet csalódott az ember.

–Nehéz volt?
–Igen. Minden verseny nehéz, ami átmegy a Szaharán.

–Mi a legnehezebb bennük?
–Felállni a hibák után. Ha például elássa magát az autó, s neked ki kell szállni, hogy kiásd a homokból. Ilyenkor mindenki automatikusan teszi a dolgát, elővesszük a homokfutókat, a lapátokat, ásunk. Csakhogy... Csakhogy utána visszaülsz, újra bekötöd magad a versenyzőülésbe, és az lenne a feladat, hogy ott folytasd, ahol abbahagytad, ugyanolyan elszántan, ugyanakkora lendülettel. Ami persze nem megy, mert a fizikai munkával a bosszúság nem száll el, szabályszerűen rá kell beszélned magad, hogy visszatalálj a megfelelő ritmusba.

–Huszonegy évvel ezelőtt járt először Afrikában, szóval van tapasztalata az itteni viadalokkal. Ez a mostani Africa Race a nehezebbek, vagy a könnyebbek közé tartozott?
–Nehéz összehasonlítani, hiszen az ember mindig azt érzi a legnehezebbnek, amelyen éppen túl van. De ha jobban belegondolok, a 2000-es verseny, amelyen Jakab Tomival először célba értünk, nehezebb volt, sőt, 2004-ben is alaposan megkínlódtunk Bunkoczi Lacival – ha jól emlékszem egyszer sem értünk célba sötétedés előtt, sőt, inkább késő éjszaka, s volt olyan is, hogy hajnalban. Visszatérve a mostani viadalra: Mauritánia a dűnéivel nehéz feladatokat adott nekünk, cserébe viszont elképesztően gyönyörű helyeken autóztunk.

–Melyik volt a verseny legjobb pillanata?
–Amikor elhibáztam az egyik nyomot, és egy dűne tetejéről orra estünk, egyenesen bele egy tevefűbe...

–Tessék?!
–Azért volt ez a legjobb pillanat, mert teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetünk, úgy tűnt, onnan aztán lehetetlen kiszabadulni, hiszen az egyik oldalon egyáltalán nem ért le az autó. De három-négy ásással, centiről centire araszolva onnan is kijöttünk, s ez számomra azt a tanulságot hozta, hogy nincs lehetetlen, a kilátástalan helyzetekből is van kiút.

–Ezért szereti annyira Afrikát? A folyamatos próbatételek miatt?
–Igen. Szerintem mindenkinek szüksége van arra, hogy folyamatosan próbára tegye magát, mert ettől tud időről időre szellemileg is megújulni. Fontos, hogy érezze, és megtapasztalja, hogy le tudja küzdeni az akadályokat.