Eger-rali: a nagy meleg miatt alakult kiélezetten a verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 20:53
A bajnoki címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros szerint a nagy meleg miatt alakult rendkívül kiélezetten a vasárnap befejeződött Eger-rali, az országos bajnokság harmadik futama.

„Azért volt ennyire kiélezett az egész, mert a végén már mindenki egyforma gumival ment, ugyanis nagyon meleg volt” – mondta az M4 Sport hétfői Sporthíradó című műsorában a navigátor.„Azért volt ennyire kiélezett az egész, mert a végén már mindenki egyforma gumival ment, ugyanis nagyon meleg volt” – mondta az M4 Sport hétfői Sporthíradó című műsorában a navigátor.

Bacigál Igor hozzátette, annyira kicsi volt a különbség, hogy csak a célban tudták meg, hogy 2017 és 2019 után ismét ők lettek az összetett győztesek. A navigátor arról is beszélt, hogy a rengeteg néző miatt nagyon jó volt a hangulat, és nagyon komoly volt a mezőny létszáma, hiszen 180-an neveztek, ami a környező országokban sem megszokott.

Vincze Ferenc kiemelte, hogy nagyon jó volt a pályák minősége, és próbáltak olyan tempót választani, hogy gyorsak tudjanak lenni, de kockázatot nem vállaltak.

„Eléggé biztonságosan összeraktuk, próbáltunk erős tempót autózni a verseny alatt. Nagyon boldogok vagyunk, hogy megszereztük az első győzelmünket az idén” – közölte.

Hangsúlyozta, sokkal többet kellene tesztelniük, akkor sokkal magabiztosabban versenyeznének, és még sikeresebbek lehetnének. Hozzáfűzte, a következő futamon, a Vértes-ralin szeretnék megismételni a mostani sikerüket, mert az is aszfaltos verseny lesz, márpedig azon több a tapasztalatuk, de a legfőbb céljuk a bajnokság megnyerése.

„Talán minden versenyt nem lehet megnyerni, az túl szép lenne, de nagyon sok pontot szeretnénk gyűjteni az év során, és a végén megvédeni a bajnoki címet” – magyarázta Vincze Ferenc.

Legfrissebb hírek

Rali Eb: Csomós kiesett, Ostberg nyert a Rally Hungaryn

Egyéb autó-motor
2023.10.08. 18:08

Rali Eb: rendkívüli izgalmakat ígér az Eb magyarországi záró futama

Egyéb autó-motor
2023.10.05. 18:44

Győr rali: Csomósék nyerték meg a futamot, Vinczéé a bajnoki cím

Egyéb autó-motor
2023.09.10. 16:59

Rali ob: Csomós vezet, Vincze halad a célja felé

Egyéb autó-motor
2023.09.09. 17:35

Rali: Vincze szerint muszáj taktikázni

Egyéb autó-motor
2023.08.05. 20:42

Rali: Vincze Ferenc nyert a Mecsekben és növelte előnyét

Egyéb autó-motor
2023.06.24. 19:37

Salgó-rali: Vincze Ferencék magabiztos győzelmet arattak

Egyéb autó-motor
2023.05.27. 18:43

Rali ob: Meglepetés! Ranga Péter nyerte meg a Fehérvár ralit

Egyéb autó-motor
2023.04.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik